2017. május 10., szerda

Szabó Magda

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Szülővárosában, a mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában (akkor Dóczi Leánynevelő Intézet) tanult, itt érettségizett 1935-ben; 1940-ben a Debreceni Egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. Az 1940-es években rövid ideig Páhi (Bács-Kiskun megye) községben is tanított. 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle, és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. Ebben az időben a Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskola (a mai Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium egyik elődintézménye) tanáraként dolgozott.


Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát, valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus.

1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és az irodalmi osztály rendes tagja lett.


1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel. A férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója.
Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. Alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának.

Kilencvenedik születésnapján rengetegen ünnepelték, szülővárosában könyvesboltot neveztek el róla.

Szabó Magdát 2007. november 19-én, 90 éves korában, kerepesi otthonában, olvasás közben érte a halál.

Művei :

Bárány (versek, 1947)
Vissza az emberig (versek, 1949)
Ki hol lakik (verses képeskönyv, 1957)
Mondják meg Zsófikának (ifjúsági regény, 1958)
Freskó (regény, 1958)
Bárány Boldizsár (verses mese, 1958)
Neszek (versek, 1958)
Marikáék háza (verses képeskönyv, 1959)
Sziget-kék (meseregény, 1959)
Az őz (regény, 1959)
Vörös tinta (filmforgatókönyv, 1959)
Disznótor (regény, 1960)
Kígyómarás (színmű, 1960)
Álom-festék (verses képeskönyv, 1960)
Álarcosbál (ifjúsági regény, 1961)
Születésnap (ifjúsági regény, 1962)
Pilátus (regény, 1963)
A Danaida (regény, 1964)
Hullámok kergetése (útijegyzetek, 1965)
Tündér Lala (meseregény, 1965)
Eleven képét a világnak (drámák, 1966)
Fanni hagyományai (dráma, 1966) (Kármán József regénye alapján)
Alvók futása (elbeszélések, 1967)
Mózes egy, huszonkettő (regény, 1967)
Zeusz küszöbén (útijegyzetek, 1968)
Katalin utca (regény, 1969)
Abigél (ifjúsági regény, 1970)
Ókút (regény,1970)
Kiálts, város! (színmű, 1971)
A szemlélők (regény, 1973)
Az órák és a farkasok (drámák, 1975)
Szilfán halat (összegyűjtött versek, 1975)
Az a szép, fényes nap (színmű, 1976)
Régimódi történet (regény, 1977)
Kívül a körön (esszék, kritikák, 1980)
Erőnk szerint (drámák, 1980)
Megmaradt Szobotkának (emlékezések, 1983)
Béla király (dráma-trilógia, 1984)
Az ajtó (regény, 1987)
Az öregség villogó csúcsain (műfordítások, 1987)
Záróvizsga (esszék, tanulmányok, 1987)
A pillanat (Creusais) (regény, 1990)
A félistenek szomorúsága (esszék, tanulmányok, 1992)
Szüret (drámák, 1996)
A lepke logikája (publicisztikai tanulmányok, 1996)
A csekei monológ (monodráma, 1999)
Mézescsók Cerberusnak (elbeszélések, 1999)
Merszi, Möszjő (publicisztikai írások, 2000)
Für Elise (regény, 2002)
A macskák szerdája (dráma, 2005)
Békekötés (hangjátékok, 2006)
Örömhozó, bánatrontó - Levelek a szomszédba (2009)
Drága Kumacs! - Levelek Haldimann Évának (levelezés, 2010)
Liber Mortis (2011)



Régimódi ​történet

Anyámat ​1967-ben vesztettem el, azt hittem, sose lesz belõlem ép ember a temetése után. Hogy valahogy talpra álltam, férjemnek köszönöm, aki szokott csöndes estéink egyikén nagyon is felfogott hallgatásomból azzal a szelíd mondattal idézett vissza reális életünkbe: „Rajtad mindig a munka segített, miért nem élsz a magad gyógyszerével? Lenke – mindketten így hívtuk anyámat – mióta élsz, mindig begyógyította minden reális-irreális sebedet. Tündér gyermekének születni nagy áldás, miért nem akarod rögzíteni az emlékét, hogy mások is megismerhessék? Te vagy az egyetlen, aki megteheti és képes erre.”

Kétségbeesetten hárítottam a csendes biztatást, képtelenségnek éreztem, hogy megbolygassam összemetélt tudatomat azzal, hogy megpróbáljam visszaidézni a holtat, részint úgy gondoltam, képtelen ötlet, részint olyan beteg és nyomorult voltam a jelenléte nélkül, hogy eleve kudarcnak éreztem a kísérletezést is. A férjem sose kényszerített semmire, ezen az estén és sok rákövetkezõ, szintén hallg–atag estén se tette, csak annyit mondott: „Majd meglátjuk. Lenke megérdemelné, hogy megmutasd az anyádat a világnak, és neki kevés a rózsaszín márvány sírkõ a pár soros verssel. Ha valakinek, neked, és egyedül csak neked fog Jablonczay Lenke válaszolni, ha megkérdezed, és elmondatod vele, ami megértéséhez nem voltál a haláláig elég ép vagy teherbíró, magad is asszony, felnõtt.”

Az én férjem sose tévedett, ha utat mutatott valahová, behunyt szemmel elindulhattam, jobban ismert önmagánál. A könyvet, amelynek Jablonczay Lenkét életre kellene keltenie, megvalósíthatatlan feladatnak éreztem, ha olykor eszembe jutott, iparkodtam elûzni a gondolatát is. Anyám úgy parancsolt nekem mivoltával, szellemiségével egész életemen át, hogy tudtam, ha õ akarná azt, amit a férjem ajánlott, valami rejtelmes módon elmondaná nekem. Múltak a hónapok, eltelt három év, amikor férjemmel együtt meghívtak Amerikába, a State Department vendégei voltunk. Lenke Amerikában szólt hozzám és utasított: ha vágyol utánam, támassz fel és keress meg. Szavadra visszatérek az örökkévalóságból és elmondom neked mindazt, ami megértésére még túl fiatalnak ítéltelek. De most szabad a pálya, keress meg, egymagad kevés leszel hozzá, de segít neked, ha megkéred, egyház, állam, minden hajdani rokonunk, barátunk, életünk szereplõi és szemlélõi. Ne félj, kicsim, én is segítek. Ha hazakerülsz Amerikából, állj neki a munkának, keresd meg életem történelmi hátterét, egykori helyszíneit, famíliánkat, egy valamikori régimódi történet drámájának fõszereplõit. Papok fognak segíteni, apácák, bankárok, tudósok, most megcsinálhatod a saját magyar Elektrádat, és én melletted leszek addig a percig írás közben, míg oda nem kell, hogy testembõl adjalak a valóságos életnek, és boldogan és rémülten elõször látom meg az arcodat azon a bizonyos langyos október ötödikén.

******

Az ajtó

Az ajtó lényegében az első nagy civilizációkkal egyidős, ősrégi szimbólum: egyszerre a ki- és a bezártság, az izgalmat csiholó titok és a biztonságot adó magány, a kifürkészhetetlenség és a megismerés lehetőségének jelképe; éppúgy a világba lépésé, mint a halálé. Nem lehet véletlen, hogy Szabó Magda egyik legnagyobb hatású regénye épp ezt a címet kapta, ahogy az sem, hogy a mű az archetípusokra utaló, visszatérő álommal kezdődik és végződik.

Az ajtó Szeredás Emerenc története, egy asszonyé, aki kenyerét takarítással, főzéssel, gondnokoskodással kereső mindenesként lép be Szabó Magda életébe. Már az első pillanattól egyértelművé válik, hogy a feltételeket nem a gazda, hanem az alkalmazott szabja meg; a munka, mi több, kifejezetten a kétkezi munka Emerenc számára nem annyira pénzkereseti forrás, mint természetes létállapot, ami nélkül az idős, de meglett kora ellenére jó karban lévő nő elképzelhetetlennek tartaná mindennapjait.

Emerenc meggyőződésében megingathatatlan, akaratát mindenkor könyörtelenül keresztülvivő, jószerével zsarnoki jellem, aki éppúgy képes idomítani munkaadóját, mint a hóhaláltól megmentett kan kutyát, Violát. Nem ad a látszatokra, minden cselekedetét a gyakorlatiasság határozza meg és saját, eltökélt céljaihoz igazítja. A környezete mégis szereti és tiszteli, egyrészt fáradhatatlansága, másrészt – és mindenképp ez a fontosabb – hajlíthatatlan jelleme, valódi gerincessége miatt.

Az agg asszony ugyanakkor végtelenül visszahúzódó: magánéletéből semmit nem hajlandó feltárni a külvilág számára; lakásának ajtaja senki előtt nem nyílik meg. Ahogy lelkének ajtaja sem. Emerenc még a háborúban meghasonlott az egyházzal, és látszatra magát a vallást, a hitet is elvetette a templomba járásról való lemondással, ami a mélyen vallásos író-elbeszélő számára nehezen megemészthető magatartás.

Emerencet manapság minden valószínűség szerint antiszociálisnak, vagy akár embergyűlölőnek mondanánk, pedig minden döntése, tette mögött komoly indok rejlik, ami, ha mélyebbre hatolunk életének történetében, fokozatosan felfedezhető. Ámde hogyan hatolhatna mélyebbre bárki is, amikor senkit nem enged közel magához – Szabó Magda kivételével, akit valamiért elfogadott, megszeretett, akire egy idő után már szinte családtagként tekint.

Az elbeszélő az áhítattal teljes szeretet és a forrongó düh, időnként egyenesen az eltaszító gyűlölet között ingadozva mutatja be Emerenc rendkívül lassan kibontakozó élettörténetét, a hátteret, amely meghatározta a gondnok-házvezetőnő érzelmi és erkölcsi viszonyulását az emberekhez és a világhoz. Emerenc az a tükör, melynek révén végül valójában önmagunkat ismerhetjük meg; katalizátor, aki változhatatlanságában a vele való érintkezés révén segít létrehozni magunkban és emberi kapcsolatainkban a magasabb moralitás nehezen megalkotható vegyületét.

Ha Szabó Magda nem hangsúlyozná több helyen is (regényben és szövegen kívül egyaránt), hogy Emerenc története önéletrajzi ihletésű, ténylegesen a valóságon alapul, azt hihetnénk, tanmesét olvasunk. Ám a regény még ekként, pusztán a stílusával is ellenállhatatlanul magával ragadó lenne, a vallomásos jelleg, a megéltség azonban még ennél is magasabb dimenzióba helyezi a művet. Nem csoda, hogy oly sok nyelvre lefordították, és hogy sok helyütt kötelező tananyag, hiszen Emerenc történetét ismerni kell. Aki csak teheti tehát, ismerje meg.

Forras : Wikipedia


Németh László

Németh László (teljes nevén: Németh László Károly,[1] Nagybánya, 1901. április 18. – Budapest, 1975. március 3.) Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Édesapja, Németh József (1873–1946), a nagybányai Magyar Királyi Állami Főgimnázium tanára, édesanyja, Gaál Vilma (1879–1957), tisztviselő család gyermeke. 1901. június 2-án keresztelték.

Családjával 1904-ben Szolnokra, majd 1905-ben Budapestre költözött. A Medve utcai elemiben (1907–11) tanult, majd gimnáziumi tanulmányait a Bulyovszky utcai Kemény Zsigmond (1911–17) és a budai Toldy Ferenc Főreáliskolában (1917–19) végezte. Bölcsésznek készült, 1919-ben magyar–francia szakos bölcsészhallgató, de 1920 tavaszán átiratkozott az orvoskarra, ahol fogorvosi diplomát szerzett 1925-ben, s cselédkönyves orvos lett a Szent János Kórházban. Később fogorvosi rendelőt nyitott, majd iskolaorvos lett.

1925 decemberében a Nyugat novellapályázatán a Horváthné meghal című paraszttörténetével első díjat nyert.
Az év karácsonyán feleségül vette Démusz Ellát (1905–1989), Démusz János vendéglős lányát. 1926 és 1944 között hat lányuk született, közülük ketten csak rövid ideig éltek. Leányai közül Jakabffyné Németh Magdából (1926–) pedagógus; Lakatos Istvánné, Németh Ágnesből vegyészmérnök; Dörnyei Józsefné, Németh Juditból (1932–) fizikus professzor, MTA-tag és Németh Csillából (1944–) orvos lett.
1926-tól cikkei, könyvismertetései jelentek meg a Nyugat-ban, a Protestáns Szemlé-ben, a Társadalomtudomány-ban, később az Erdélyi Helikon-ba és a Napkelet-be is írt, ez utóbbinak 1931-ig vezető kritikusa volt (a Protestáns Szemlé-ben és Napkelet-ben eleinte Lelkes László álnéven szerepelt).
1926-ban megnyitotta fogorvosi rendelőjét, még externistaként bejárt az új Szent János Kórház elme- és idegosztályára. Iskolaorvosi állást vállalt a Toldy Főreáliskolában (1926–27), az Egressy úti (1928–31), és a Medve utcai polgári iskolákban (1931–43).
1927-ben a Napkelet munkatársa. 1928-ban feleségével Olaszországba és Franciaországba utazott. 1929-ben a Napkeletben jelent meg első regénye, az Emberi színjáték. Télen tuberkulózisban megbetegedett. Olaszországban és Felsőgödön gyógyíttatta magát, felhagyott a fogorvosi gyakorlattal. 1930-ban Baumgarten-díjat kapott, de Hatvany Lajos támadása miatt visszaadta. 1931-ben kiegészítő érettségit tett görögből; rövid ideig görög szakos bölcsész volt. November 29-én Debrecenben részt vett az Ady Endre Társaság irodalmi estjén, mely öt „népi író” (Németh, Erdélyi József, Illyés Gyula, Kodolányi János, Szabó Lőrinc) sikeres bemutatkozása volt a közönség előtt. 1930 és 1935 között az esztergomi Sátorkőpusztán töltötte nyarait, amelyről az utókor emléktáblán is megemlékezett.



A Nyugattal már az 1920-as évek végétől sem volt felhőtlen a kapcsolata. Az 1930-as évek elejétől szembekerült Babits Mihállyal, részben a formálódó népi mozgalom (és különösen Kodolányi János), 1932-ben pedig Török Sophie értékelése miatt. A Nyugat és Németh közötti szakításban Németh László Magam helyett című 1943-as tanulmánya szerint (Török Sophie ügye és más ügyek mellett) Kodolányi személye is szerepet játszott; még a november 29-ei debreceni est előtt végződött szerencsétlenül annak az „erélyes hangú” levélnek az ügye, melyet Németh Basch Lóránthoz, a Baumgarten Alapítvány egyik kurátorához intézett Kodolányi megsegélyezése ügyében. Az ügy a másik kurátor, Babits elzárkózásával, sőt kínos jelenettel végződött (Németh épp Babits lakásán tartózkodott, amikor Basch telefonon beszámolt kurátortársának a levélről).
1932. szeptember 26-án Tanú címmel lapot indított, amelyet egymaga írt és szerkesztett. A folyóiratnak 1937 tavaszáig 17 kötete jelent meg. 1934 áprilisától rövid ideig Fülep Lajossal és Gulyás Pállal szerkesztette a Választ, a Magyar Rádióban átvette az irodalmi osztály irányítását (1934–35). Viszonylag rövidnek mondható rádiós működése során igyekezett az akkori kortárs magyar irodalom egészét felölelni, műsorában a kor nagy vagy később naggyá vált, vagy akkoriban felkapott, de azóta elfeledett írói, költői maguk olvasták fel műveiket, vagy azok egy-egy részletét, majd beszélgettek róluk Németh Lászlóval. A műsorban bevezetett határozott minőségelvűség egy valóban nívós rovatot eredményezett, amely, ötvözve a rádiózásról és ezen belül a népművelés fontosságáról írt tanulmányával évtizedekre jelentős befolyásoló erővel bírt a Magyar Rádió műsorpolitikájára, hatása pedig részben máig érezhető az irodalmi műsorok terén. 1934-ben jelent meg első könyve, az Ember és szerep. 1935-ben csatlakozott az Új Szellemi Front reformmozgalmához; a Sziget című folyóirat és a Magyarságtudomány munkatársa.
1938. március 30-án a Nemzeti Színház Kamaraszínháza bemutatta Villámfénynél című darabját, melyet két társadalmi drámájának bemutatása követett a Nemzeti Színházban: Papucshős (1939. november 4.), Cseresnyés (1942. január 10.). 1939. május 13-án mutatta be a Nemzeti Színház első nagy történelmi drámáját, a VII. Gergely-t.
1939-től 1942-ig Móricz Zsigmond „adjutánsa” volt a Kelet Népe szerkesztésében. 1940-ben Törökvész úti házát felajánlotta egy népfőiskola céljaira, de megnyitására a hatóságok nem adtak engedélyt. A II. világháború alatt a Kelet Népe, a Híd és a Magyar Csillag munkatársa. Tanulmányait A minőség forradalma címmel gyűjtötte kötetbe. 1943-ban iskolaorvosként nyugdíjba vonult. A második szárszói konferencia egyik előadója volt. Az úgynevezett szárszói beszédében 1943 nyarán, egy évvel a magyarországi zsidóság deportálása előtt olyan kijelentést tett a zsidóságra vonatkozóan, amely Németh egész további sorsát és az egész Németh László-i életműhöz való viszonyulást gyökeresen megváltoztatta, befolyásolta mind a mai napig. Németh a beszéd 1944-es megjelenésekor már kihúzta a zsidósággal kapcsolatos inkriminált sorokat.
A második világháború előtt gyakori és hosszan tartó vendég volt Dorogon, a városhoz való kötődése mindvégig megmaradt. Élete utolsó író-olvasó találkozóját is ott tartotta, 1970-ben, amelyről a Dorogi Gimnázium folyosóján elhelyezett kis kiállítás emlékezik meg. A város tisztelete kifejezéseként a gimnáziumot szerette volna elnevezni róla, ám politikai nyomásra a szocialista ideológiának jobban megfelelő Kelen Jolán lett a névadó.
1944. március 19-étől, a német megszállás alatt Felsőgödön, Szilasbalháson, majd Budapesten élt. Ezekben a hónapokban egyetlen folyóiratba sem írt. Miután a szovjetek elfoglalták Budapestet, családjával együtt Békésre költözött.

Németh László és felesége, Démusz Ella sírja Budapesten. Farkasréti temető: 9/1-1-76/77.
1945–48 között főgimnáziumi óraadó tanár Hódmezővásárhelyen. Magyar irodalomtörténetet, de emellett sok más tantárgyat, például matematikát is tanított. 1946-ban Keresztury Dezső oktatási miniszter megbízta a dolgozók iskolájának szakfelügyeletével, kidolgozta ennek az iskolatípusnak a tantervét.
1952-ben Lev Tolsztoj Anna Kareniná-jának fordításáért József Attila-díjjal tüntették ki. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, összegét a (hódmező)vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajándékozta. 1959-ben a Szovjetunióban tett látogatást. Utolsó alkotói korszakában a Tihanyhoz tartozó Sajkodon rendezte be írói műhelyét. 1961-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1965-ben Herder-díjjal, 1968-ban Batsányi-díjjal és „A megbecsülés jele” elnevezésű szovjet kitüntetéssel jutalmazták. 1969-ben a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó megindította életműsorozatát. 1975. március 3-án hunyt el agyvérzés következtében.

Művei

Regényei :

Gyász (regény, 1935)
Bűn (regény, 1936)
Iszony (regény, 1947)
Égető Eszter (regény, 1948)
Irgalom (regény, 1965)

Drámái :

Bodnárné (1931)
II. József
VII. Gergely
Villámfénynél (1936)
Pusztuló magyarok (1936–1946)
Papucshős (1938)
Erzsébet-nap (1940–46)
Széchenyi (1946)
Eklézsia-megkövetés(1946)
Husz János(1948)
Galilei (1953)
Az áruló (1954)
Petőfi Mezőberényben (1954)
Apáczai (1955)
A két Bolyai (1961)
Csapda
Gandhi halála
Nágy próféta (verses)
Utazás(1961)
Nagy család
Harc a jólét ellen(1964)
Szörnyeteg

Esszékötetei :

A minőség forradalma (1940)
Készülődés (1941)
Kisebbségben (1942)
Sajkódi esték (1961)
A kísérletező ember (1963)

Gyász

A mű főhőse, Kurátor Zsófi antik jellem. Mivel mindent az ő tudatán keresztül látunk, a regényt nevezhetnénk tudatregénynek is. A mű szerkezetét illetően egyszerre koncentrikus és lineáris, mert a középpontban álló hős körül körszerűen jelenik meg a környezet, és lineáris, mert minden fejezet a hősnőt a végzete felé sodorja. Kurátor Zsófi férje halála után belemerevedik gyászába, s amikor elveszíti egyetlen gyermekét is, a gőgös gyász élete értelme lesz és A faluközösség életét szigorú törvények, szabályozzák – aki vét ellenük, azt szájukra veszik, kiközösítik. Ám a közösséget hajdan összetartó szokásrendszer időközben kiüresedett: Kurátor Zsófi éppen azért válik eltorzult személyiséggé, mert maradéktalanul betartja az özvegytől elvárt viselkedésformát, aminek negatív következményeit a falubeliek is elítélik. A falu közössége kaján rosszindulattal lesi, hogyan képes ellenállni a szemrevaló fiatalasszony „a vére”, az élet kísértéseinek. Mi ad ehhez erőt, hogy erejénél nagyobb fájdalmat magára véve megfojtsa benne a kétségbeesett dac az életkedvet? Az a szerep – a „gyász” – azaz emberi magatartásminta, amit az író számára a görögség szellemével, főként Szophoklész drámáival való megismerkedés sugallt: ahogyan a lélek megadja magát a szerep mitikus parancsának (Élektra alakja). Zsófi alakjában Németh László a falu megmerevedett szokásrendje elleni lázadást festette meg kitűnően. A két háború közti magyar falu megkövesült emberi viszonyait, erkölcsi, társadalmi válságát híven ábrázoló regény lebilincselő olvasmány.

******

Iszony

Az Iszony című regény egy házassághoz vezető út és maga a házasság történetének elbeszélése, mely házasság két egzisztenciálisan egymástól idegen ember között köttetett meg, akik őszintén vagy önáltató hazugságok által, illetve társadalmi szokások miatt, a bekövetkezett tragikus végkifejletig megmaradnak ebben az intézményben. A regény hősnője, Kárász Nelli, eredendően magányos, de legfeljebb monogám alkat: férfiak közül édesapján kívül egyedül sógora, Takaró Imre iránt mélyül el (ha nem is nagymértékben) pozitív érzelmekben. A helytelen, de szükségszerűnek tűnő választás eredményeképpen adódó házassága egyre inkább elszigeteli az emberek világában, magányával csak a természetbe fog megnyugtató módon beleilleszkedni. Önállóságának tragédiája a házasság éveiben a reá kényszerített függés, hogy önmaga fölött nem önmaga rendelkezik, hanem a házaséletre (elsősorban morális) törvény kötelezi. Maga a közösülés és ezáltal a férje iránti iszony az a lelki folyamat, amelyet a regény színes társadalomrajzzal és történetmeséléssel a háttérben Nelli által elbeszélve elemezve kifejt. Takaró Sanyi a házasság mindennapjaiban rendszeresen erőszakot követ el Nelli testén (a lelkét soha nem érinti, csupán elzárja a szabadság levegőjétől). Nelli igyekszik jó háziasszony lenni, mert ebbe fekteti az energiáját, illetve megpróbál minél rosszabb feleség lenni, bosszantani a férjét, hogy ezáltal is eltávolítsa őt magától, de ebben a törekvésében elbukik, mivel Sanyi soha nem adja fel a harmonikus házasélet megvalósítását. A férj szerelemistennőként tekint feleségére, még szerelmi praktikákat is bevet, miközben Nelli jelleme artemiszi: tiszta, szűzies, szigorú, magányosságra törekvő. A hétköznapok egyhangú keserűsége mellett a féltékenység is meggyötri a házastársakat: Jókuti tolakodva közeledik Nellihez, amit Sanyi szóvá is tesz annak ellenére, hogy megismerhette volna már felesége hűvös és tartózkodó jellemét. A házasság vége előtti időkben Sanyi a cselédlányokkal tarthat fenn kapcsolatot, emiatt Nelli még az eddigieknél is jobban, kimondhatatlanul viszolyog férjétől, nemcsak, mint férfitől, hanem, mint ösztöneitől irányított, gyenge jellemű, közönséges, öngyilkossággal fenyegető embertől is. A házasságnak Sanyi halála vet véget: betegségből lábadozva, az orvosi intés ellenére, „menyecskézni” kíván feleségével, de a közelharc (Nelli ellenáll) közben megáll a szíve, arcára Nelli éppen párnát szorít (szívinfarktus? fulladás? – nem derül ki a regényből). Kárász Nelli egyetlen igazi anya-tulajdonsága, a másokról való gondoskodás, a cenci kórházban vállalt ápolói feladat által teljesedik ki. A regény széleskörűen jellemzi a regény hősein (álszent édesanya, ügyfélkörére féltékeny orvos…) kívül az emberek közötti különféle kapcsolatokat (mások házassága, együttélések, baráti összejövetelek stb.) is. A szakirodalom Nellit Artemisz istennőn kívül többek között Anna Kareninával is párhuzamba hozza. A regény hősnője azonban egyedülálló, lelke ellenére nem marad szűz, hanem az iszony sorvasztó-építő tapasztalatát gyűjti házassága alatt, és nem találja meg a boldogságot szeretője (?) oldalán sem. Rokon vonások lehetősége Nuca, Wass Albert: A funtineli boszorkány hősnője esetén azonban fennáll: e két hősnőt egyaránt férfiak környékezik meg nemkívánatos módon, ők ellenállnak, bosszút állnak, gyermekeiknek nem eszményi anyái lesznek, megnyugvást és igazi életet a természet nyújt számukra, emberi környezetük gyanakvással figyeli őket, míg barátaik is vannak, gondoskodó, gyógyító szerepet vállalnak…

******

Égető Eszter

A főhősnő életét kislánykorától nagymamává válásáig végigkövető regény egy élet kiteljesedését mutatja be a cselekmény történelmi horizontját jellemző politikai-szellemi eszmékkel párhuzamosan. Részletesen kibontja a mindenkori társadalmi háttér előszínpadán zajló életeket egymásba fonódásukkal együtt: az emberek kapcsolatainak alakulása, érzelmeik, értékrendjük, erkölcsi választásaik és azok alapjai állnak a regény középpontjában. Eszter három gyermek édesanyjává lesz, gondozására szorul férje, édesapja is, segít a tanyai internátus megszervezésében: támogatja a szellemi értékek elterjedését. A technikai újítások (férjének, apjának szenvedélye) mellett rendkívül fontos számára a gyökerek megtartása: az otthon biztosítása, a család ellátása, az élet zavartalanságának fenntartása, mindezek sorsától reá rendelt feladatok. Alakjához az élet, a termékenység jegye kapcsolható, ezért is látják Démétér istennőben antik kori elődjét (máshol Éva-párhuzamról is írnak). Minden körülmény között – életüket családtagjai közül elég sokan elherdálják: a regény címe eredetileg Őrültek volt, ami az Eszter körül élőkre vonatkozott – a csomorkányi anya és feleség etikai választásaival a közösséghez kapcsolja életét, és hozzájárul környezete virágzó-gyümölcsöző progressziójához az adott viszonyok mellett. Eszter cselekvésének mozgatórugója és termékenységének eszköze a szeretet. Szeret ok nélkül és feltételek nélkül, szereti édesapját, aki gyermekkorában elhanyagolta, férjét (Máté Józsit), aki, miután felesége iránti szerelme elillant, más nők iránti vonzódását nyilvánítja ki, szereti a családját, a lakóhelyét, otthonát, s küldetését a világban. Gondolataival és cselekedeteivel egyaránt a „földön jár”, az állandóan változó politikai eszméktől szinte meg sem érintve, folyamatosan tartja fenn a biztonságot jelentő családot. Sorsszerű és a kor problémáit jelző momentum a regény végén, amint Eszter férje és két gyermeke a háború befejeztével messze kerül hazájától és az anyától, de a nagymamát unokája mellett elgondolkozva hagyja maga mögött az olvasó. A termékeny édesanya és férje mögött bizonyos értelemben megbúvó feleség sok (eddig nem említett) irodalmi alak párhuzamát veti fel, például Mrs. Ramsay (Virginia Woolf: A világítótorony).

******

Bűn

A regénynek középpontjában egyetlen hős sorsának alakulása áll: Kovács Lajos fiatal parasztlegényé, aki a falusi életet megunva a fővárosba indul szerencsét próbálni. Igényei és vágyai szerények, az igéret földjétől csak munkalehetőséget és egy kicsit érdekesebb életet vár. A harmincas évek Budapestjére érkezik , tolvajjá lett állástalan diplomások, fillérekért dolgozó, becsapott munkások közé. A 20. század mesebeli parasztlegénye vakon botorkál a számára teljesen érthetetlen világban. Kudarcot vallott próbálkozások, csavargás és éhezés után bejut ugyan egy budai villa építkezéséhez, de tudja, ha elkészül a ház, hányattatásai újra kezdődnek. Otthon, emberi közelség után vágyódó kitaszítottságában cselédlány hugának életformája, a "fix hely" jelenti számára az irigyelt megoldást, az urak világa azt a magasabbrendű életet, melyre csak a legnagyobb tisztelettel mer felnézni. A villa-tulajdonosnő mellé szegődik, vállalja a munkások megvetését, hogy a háznál maradhasson. Lajos és a tulajdonosnő, Horváthné kapcsolatának alakulása szimbolikus: amíg a ház épül, Lajos szinte családtagként segít, a közös munka eggyé kovácsolja őket. A költöző család, a rendezgetés már visszaállítja a villa belső társadalmi rendjét. Lajos feleslegessé válik, igyekezete ellenszenvet vált ki, idegenség és gyűlölet veszi körül. Csak a regény záró részeiben megjelenő Horváth Endre érzi egyre tűrhetetlenebbé váló erővel a "bűnt", a felelősséget ezért a torz és embertelen társadalomért. Míg Lajos öntudatlanul minden megaláztatást eltűrve próbál legalább az úri világ mellett maradni, ő ki akar innen törni. Kettejük párbeszédei csak a közeledés, a megértés reménytelenségét bizonyítják, s a regény lezárása, az öngyilkos Horváth Endrével robogó mentőautó, s a téli éjszakának nekiindukó Lajos, mindkét sors tragikus kudarcát jelképezi. 


Forras : Wikipedia

Benedek Elek

Benedek Elek (1859-1929) 1859. szeptember 30-án született, és születésnapjához igazodik a Népmese Napja, amely szintén szeptember 30.

Benedek Elek mindig fontosnak tartotta, hogy magyar népmesét adjanak a gyermekek kezébe, mert a mese a nép lelkét, örömét, bánatát, mindennapjait tárja a gyermekek elé. A gyermekirodalom művelése számára misszió. Benedek Elek volt az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselő is.

A népmese gyűjtések mellett jelentősek Benedek Elek mesefordításai is. Ezek a Kék, Piros, Ezüst és Arany mesekönyvek. Novellái, regényei: Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna, valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásai: A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete.

Benedek Elek szülőháza

Kisbaconban született, Székelyföldön ami a mai Kovászna megyében található. Benedek ElekÉdesapja Benedek Huszár János, édesanyja Benedek Marczella. Gazdálkodó székely katonacsaládból származik. Benedek Elek Kisbaconon kezdi diákéveit. Alig nyolc évesen íratják be a székelyudvarhelyi református kollégiumba, életútjának ez a fordulata egybeesik az osztrák–magyar kiegyezés történelmi momentumával. Az Székelyudvarhelyen töltött diákévek mély nyomot hagynak az íróban. A gimnázium nyolc osztályának elvégzése után ugyanitt érettségizik.

Benedek Elek családja

1877 és 1881 között a budapesti egyetem bölcsészkarán tanul magyar–német szakon, majd filozófiát is hallgat. Tanárnak készül, de igazából író szeretne lenni. Nem szerez diplomát, inkább az újságírói pályát választja. Korábban gyűjtött népköltészeti alkotásait Gyulai Pálnak mutatja meg először, akinek tetszett a gyűjtemény.

1881-től a Budapesti Hírlap munkatársává válik. 1884-ben megnősül, Fischer Máriát veszi feleségül.

1885-ben adják ki első számottevő könyvét, a Székely Tündérországot.

1886-tól az Ország Világ szépirodalmi lap szerkesztője. Munkatársai többek között Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Vajda János.

1887-ben veszi kezdetét viszonylag rövid ideig tartó politikai karrierje: a kormányon lévő, Tisza Kálmán-féle Szabadelvű Párt színeiben indul a nagyajtai választókerületben. Első képviselőházi beszédében a magyar gyermekirodalom fontosságát szorgalmazza.

1892-ben már Apponyi Albert ellenzéki Nemzeti Pártjának tagjaként indul a választásokon, de sikertelenül.

1902-ben szakít a politizálással.

1889-ben gyereklapot indít Pósa Lajossal, Az Én Újságom címmel, amely mérföldkőnek számít a magyar ifjúsági lapok történetében, és meghatározza a következő évtizedek idevágó törekvéseit.

1894-ben újabb folyóiratot indít: a Nemzeti Iskolát tíz éven át szerkeszti, a magyar közoktatás ügyének jelentős fórumává alakítja. Sorrendben a következő általa indított lap, a Magyar Kritika Benedek Elek rendkívüli sokoldalúságát és ambícióját bizonyítja. Ennek a kiadványnak többek között Osvát Ernő is munkatársa volt.

1894 és 1896 között újabb könyvei jelennek meg, több műfajban is kipróbálja magát. A Huszár Anna nyitja lányregényei sorát. Ekkor jelenik meg a kortársak körében nagy visszhangot kiváltó műve, a Testamentum és hat levél, majd monumentális mesegyűjteménye, a Magyar mese és mondavilág öt kötete.

1896-ban megkezdi a kisbaconi ház építését, mintegy megelőlegezve későbbi végleges hazatérését szülőföldjére.

1909-től ismét gyerekeknek szóló lapot, a Jó Pajtást szerkeszti, Sebők Zsigmonddal együtt. Sebők 1916-ban bekövetkezett haláláig társszerkesztője, utána főszerkesztője a lapnak, egészen 1923-ig, amikor a Cimbora kedvéért lemond a Jó Pajtásról.

Az első világháború évei alatt Budapesten él. 1919-ben felesége, beteg gyermekükkel, Jánossal hazatér Kisbaconba.

1921-ben Benedek Elek végleg hazatér szülőfalujába. Fogadalma szerint egy esztendeig nem mozdul ki portájáról, de lassan mégis bekapcsolódik az újjászerveződő erdélyi magyar irodalmi életbe: 1922. július 31-én beszédet mond a Segesváron rendezett Petőfi-emlékünnepségen, és cikkezni kezd a Keleti Újságban.

Életének utolsó éveit teljes egészében a Cimborának szenteli. Egyre nyomasztóbb anyagi gondok között küzd a lap életben tartásáért, miközben irodalmi és nem irodalmi polémiák kereszttüzében is helyt kell állnia. 1929-ben a Cimbora kilátástalan helyzetbe kerül.

Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben, végzetes agyvérzés éri. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak”.

 A Benedek Elek emlékház Kisbaconban




Művei:

Székelyföldi gyűjtés. Gyűjtötte Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek és Sebesi Jób. (Nagyar Népköltési Gyűjtemény III.)
Budapest, 1882, Athenaeum.

Székely Tündérország. Székely népmesék és balladák.
Budapest, 1885, Pallas.
(http://mek.oszk.hu/02900/02971)

A kollektor. Regény a székely népéletből.
Budapest, 1886, Pallas.

Székely mesemondó.
Budapest, 1888, Stampfel.

Apa mesél. Mesék és versek.
Budapest, 1888.

Világszép mesék.
Budapest, 1888, ifj. Nagel Otto.

Karácsonyfa.
Budapest, 1889, Singer és Wolfner.

Mesék és történetek.
Máramarossziget, 1892, Berger Miksa Kis Könyvtár.

Várhegyi Zoltán.
Máramarossziget, 1892, Berger Miksa Kis Könyvtár.

A szabad ég alatt. (Irták: Bársony István, Abonyi Árpád és Benedek Elek),
Budapest, 1892, Kiskönyvtár, 4.

Történetek a gyermekszobából.
Budapest, 1893, Pallas.

Huszár Anna.
Budapest, 1894, Athenaeum.

Testamentum és hat levél.
Budapest, 1894, a szerző saját kiadása.

Csodaszép mesék.
Budapest, 1894, Athenaeum.

Magyar mese- és mondavilág. Ezer év meseköltése Szécshy Gyula szövegrajzaival. 1-5. kötet.
Budapest, 1894-1896, Athenaeum.
(http://mek.oszk.hu/04800/04833 , http://mek.oszk.hu/04800/04865 , http://mek.oszk.hu/04800/04873)

Kismama könyve. Elbeszélések.
Budapest, 1895, Singer és Wolfner.

Egy szalmaözvegy levelei.
Budapest, 1895, Athenaeum.

A szív könyve. Elbeszélések. 1-2.
Budapest, 1895, Athenaeum.

Mesék és elbeszélések.
Budapest, 1895, Lampel Robert.

Nagyapóéknál. Egy fiú naplójából. Illusztrálta Mühlbeck Károly.
Budapest, 1896, Singer és Wolfner.

A magyar népköltés gyöngyei. A legszebb népdalok gyűjteménye.
Budapest, 1896, Athenaeum.

Katalin. Regény fiatal leányok számára.
Budapest, 1896, Athenaeum.

Áldozatlángok az új ezredév alapján. Írta: Pártatlan.
Budapest, 1896, a szerző sajátja.

Az Athenaeum mesekönyvtára I-XX.
Budapest, 1897-1900.
1. A honfoglalás mondái, 1897
2. Madármesék, 1897
3. Pásztormesék, 1898
4. Vidám mesék, 1898
5. Csodamesék, 1898
6. Virágmesék, 1898
7. Mesék és mondák Mátyás királyról, 1898
8. Krisztus-legendák, 1898
9. Hetedhétország ellen, 1898
10. Apró mesék, 1898
11. Katonamesék, 1899
12. Mondák és legendák, 1899
13. Kalandos mesék, 1899
14. Székelyföldi mondák és mesék, 1899
15. Állatmesék, 1899
16. Bohókás mesék, 1900
17. Világszép mesék, 1900
18. Tündérmesék, 1900
19. Óriások és törpék, 1900
20. A tatárjárás mondái és egyéb mesék, 1900

A mesemondó. (Jó Könyvek, 1-2.)
Budapest, 1898, Singer és Wolfner.

A magyar nép múltja és jelene. 1-2.
Budapest, 1898, Athenaeum.
(http://mek.oszk.hu/04800/04823)

Galambok. Elbeszélések fiatal lányoknak.
Budapest, 1898, Athenaeum.

Elbeszélések az állatvilág köréből.Írták: Benedek Elek, Turi M. István, Pósa Lajos és Földes Géza.
Budapest, 1898, Grimm Gusztáv.

Csöndes órák. Elmélkedés, hangulat.
Budapest, 1899, Athenaeum.

Olvasókönyv a gazdasági ismétlőiskolák  számára.
Budapest, 1899, Wodianer.

Édes kicsi gazdám. Elbeszélések. Mühlbeck Károly rajzaival. (Filléres Könyvtár, 89-91)
Budapest, 1900, Singer és Wolfner,.

Falusi bohémek. Elbeszélések.
Budapest, 1900, Singer és Wolfner.

Többsincs királyfi.Magyar népmese három felvonásban gyermekek számára.
Budapest, 1901, Lampel.
(http://mek.oszk.hu/00200/00232)

Uzoni Margit. Regény fiatal lányok számára. Mühlbeck Károly rajzaival.
Budapest, 1901, Singer és Wolfner.

Budapesti gyermekek. Elbeszélések. (Kis Könyvtár, 37.)
Budapest, 1901, Lampel.

Apró történetek.
Budapest, 1901, Lampel.

Gyermekek és öregek.
Budapest, 1901, Lampel.

Történetek öreg emberekről.
Budapest, 1901, Lampel.

A mesemondó. Elbeszélés az ifjúság számára.
Budapest, 1901, Singer és Wolfner.

Szülőföldem. Erdővidéki történetek. (Színes könyvek, 25.)
Budapest, 1904, Singer és Wolfner.

Rügyfakadás. Elbeszélések. (Ifjúsági könyvek, 11.)
Budapest, 1904, Singer és Wolfner.

Fiam lakodalma. Elmondja egy székely asszony. (Monológok, 127.)
Budapest, 1904, Singer és Wolfner.
Grimm testvérek meséi. Magyarba átültette B. E.
Budapest, 1904, é. n. Franklin Társulat.

Hazánk története.
Budapest, 1905, Athenaeum.

Nagy Magyarok élete, 1-13.
Budapest, 1905-1914, Athenaeum.
(http://mek.oszk.hu/02000/02088)

Egy budapesti fiú naplójából.Ifjúsági elbeszélés. (Aranykönyvek)
Budapest, 1906, Lampel-Wodianer.

Elemi iskolások olvasókönyve.
Budapest, 1906, Lampel.

ABC és olvasókönyv.
Budapest, 1906, Franklin.

A székely lakodalom. Színdarab. (Benedek Elek Kis Könyvtára, 99)
Budapest, 1907, Lampel.

Honszerző Árpád. Elbeszélés a honfoglalás idejéből. Ill. Mühlbeck Károly.
Budapest, 1907, Lampel.
(http://mek.oszk.hu/03300/03321)

Bárányfelhők.Elbeszélések. (Egyetemes Regénytár, XXIII. 17.)
Budapest, 1907, Singer és Wolfner.

Itt sem volt, ott sem volt.
Budapest, 1907, Athenaeum.

Az arany tulipán és egyéb mesék.
Budapest, 1907, Athenaeum.

Világszép Sárkány Rózsa és egyéb tündérmesék.
Budapest, 1907, Athenaeum.

Táltos Jankó.
Budapest, 1908, Athenaeum.

Kincses bojtár.
Budapest, 1908, Athenaeum.

A magyar nemzet története.
Budapest, 1908, Athenaeum.

Két gazdag ifjú története.Regény.
Budapest, 1909, Singer és Wolfner.

Ezer esztendő.
Budapest, 1909, Lampel.

Történeti olvasmányok.
Budapest, 1909, Franklin.

Vezérkönyv a magyar szó megtanítására. Írták : Benedek Elek, Kőrösi Henrik és Tomcsányi János.
Budapest, 1909, Franklin.

Magyar ABC és olvasókönyv. Írták: Benedek Elek, Kőrösi Henrik és Tomcsányi János.
Budapest, 1909, Franklin.

Zsuzsika könyve. Egy serdülő leány naplójából. Ill. Mühlbeck Károly.
Budapest, 1910, Athenaeum.

Mesék unokáimnak.
Budapest, 1910, Modern Könyvtár.

Csudalámpa. A világ legszebb meséi. 1-4.
Kék mesekönyv, 1911.
Piros mesekönyv, 1912.
Arany mesekönyv, 1913.
Ezüst mesekönyv, 1914
(http://mek.oszk.hu/03000/03059)
Pogány Willy, Ford. H. J. és Kotász Károly rajzaival.
Budapest, 1911-1914, Athenaeum.

Az aranyfeszület.Három székely diák története. (Benedek Elek Kis Künyvtára, 128.)
Budapest, 1911, Lampel.

A félkezű óriás(Benedek Elek Kis Könyvtára, 141-142.) Garay Ákos rajzaival.
Budapest, 1911, Lampel.

Toldi Miklós. Arany János Toldija nyomán az ifjúság számára írta B. E. Ill. Mühlbeck Károly.
Budapest, 1911, Franklin Társulat.
(http://mek.oszk.hu/00200/00233)

Szent Anna tavától a Czenk-tetőig. Miklós diák útikönyvéből. (B. E. Kis Könyvtára, 129-130.)
Budapest, 1911, Lampel.

A sárga csikó (B. E. Kis Könyvtára, 157-158.)
Budapest, 1912, Lampel.

Falusi bohémek. Idill három felvonásban, előjátékkal.
Budapest, 1912, Lampel.

Kisbaczoni versek (B. E. Kis Könyvtára, 170-171.)
Budapest, 1913, Lampel.

Itt a vége, fuss el véle.
Budapest, 1913, Lampel. Kiskönyvtár, 172.

Szigeti veszedelem. Zrínyi Miklós munkája nyomán az ifjúság számára írta B. E.
Budapest, 1914, Franklin.

Magyar népmesék és mondák.
Budapest, 1914, Athenaeum.

ABC és olvasókönyv.
Budapest, 1914, Franklin, Kerekes József közreműködésével.

Óh, szép ifjúságom! A régi diákéletből. Márton Ferenc rajzaival.
Budapest, 1917, Lampel.

Gyermekszínház, 1-2. (B. E. Kis Könyvtára, 189-190.)
Budapest, 1917, Lampel.

Édes anyaföldem! Egy nép s egy ember története, 1-2.
Budapest, 1920, Pantheon.
(http://mek.oszk.hu/05800/05867)

Székely népballadák. Összeállította: B. E.
Budapest, 1921, Globus.

Elek nagyapó mesefája. Mesék, versek, tréfás történetek.
Budapest, 1921, Lampel.

Öcsike „nadselű” gondolatai.
Budapest, 1921, Franklin.

Történetek, mesék a Hargita mellől. Meséli B. E.
Budapest, 1921, Franklin.

Petőfi. Szép Erdély ifjúságának. Az Erdélyi irodalmi Társaság kiadása,
Dicsőszentmárton, 1922.

Híres erdélyi magyarok, 1. sorozat: A két Wesselényi, Kőrösi Csoma Sándor. (Cimbora Könyvtár)
Satu- Mare (Szatmár), 1922.

Egy székely diák élete.
Budapest, 1922, Franklin.

Az élet útján.
Budapest, 1922, Franklin.

Az én naptáram.
Baraolt, 1923-24, Égető.

Csodavilág.
Budapest, 1924, Franklin.

Csili Csali Csalavári csalafintaságai. Goethe, Reineke Fuchs c. műve alapján. Ill.: Fiora Margit.
Budapest, 1925, Pantheon.

Gyermekszínház.
Cluj-Kolozsvár, 1925, A Magyar Ifjúság Könyvtára. Minerva.

Magyarok története. (A Magyar Nép Könyvtára, 8-9.)
Cluj – Kolozsvár, 1925, Minerva.

Öcsike könyve.A nadselű gondolatok első sorozata.
Satu-Mare (Szatmár), 1926, Szabadsajtó ny.

Az én első könyvem. Versek és mesék.
Budapest, 1926, Pantheon.

Erdélyi népmondák.
Cluj – Kolozsvár, 1926, Minerva.

Ezeregyéjszaka legszebb meséi.
Budapest, 1926, Hornyánszky nyomda.

Veréb meg Gavallér Jankó kalandjai.
Budapest, 1926, Franklin.

A csudafa.Jaschik Álmos színes képeivel.
Budapest, 1927, Aczél Testvérek.

 Anikó regénye.Mühlbeck Károly rajzaival.
Budapest, 1927, Singer és Wolfner.

Öcsike levelei.
Budapest, 1927, Globus nyomda.

Állatok mesélnek.
Budapest, 1927, Újságüzem.

Figurás-mókás történetek.
Budapest, 1927, Franklin.

Kis darabok kicsinyeknek.
Budapest, 1927, Gyermekszínház.

Pajkos Peti huncutkodásai.
Budapest, 1927, Wodianer.

Pesti gyermek falun.
Budapest, 1927, Wodianer.

Mária. Regény levelekben. Mühlbeck Károly rajzaival.
Budapest, 1928, Singer és Wolfner.

Aladdin csodalámpája és más mesék az Ezeregyéjszakából. Ill.: Hampel József.
Budapest, 1928 , (é. n.), Dante.

Benn a házban, kinn a kertben.
Budapest, 1928, Franklin.

Gavallér Jankó.
Budapest, 1928, Franklin.

Házi állatok és szárnyasok.
Budapest, 1928, Franklin.

Öcsike és Maricácska.
Budapest, 1928, Franklin.

Ó, de szép a világ.
Budapest, 1928, Franklin.

Ének két pajkos fiúcskáról.
Budapest, 1928, Franklin.

Panorámás könyv.
Budapest, 1928, Franklin.

Szerencsés utat.
Budapest, 1928, Franklin.

Vásárolnak a gyerekek.
Budapest, 1928. Franklin.

Janó, Juci és Foxi kalandjai.
Budapest, 1928, Franklin.

Édesapám falujában. Az én újságom könyve.
Budapest, 1929, Franklin.







2017. április 24., hétfő

Alberto Moravia


Olasz regényíró, elbeszélő. 1907. november 28-án születik Rómában, jómódú középosztálybeli családban. Eredeti neve Alberto Pincherele. 

Apja sikeres építész és festő. Kilencéves, amikor Moraviát csonttuberkulózis támadja meg, fekvőbeteggé teszi. 1916-1925 között különböző szanatóriumokban gyötrik folyamatosan. Ekkoriban írja első novelláit. Gazdag családból származik, a polgári világ foglalkoztatja. Mást nem ismer.

Első regénye (A közönyösök), amely a római kispolgárság őszinteség nélküli, közönyös, erkölcsi válságokkal teli hazug, önáltató világát mutatja be, 1929-ben jelenik meg. A világ első egzisztencialista regényének tartott mű központjában a hanyatló polgári család áll, akik a nyomor szélére jutottak, de a látszatot fent kell tartani. A regényben dönget az erotika: Moravia nemcsak a képmutató kispolgári világ bemutatásával, de a szexualitás nyílt ábrázolásával is magára haragítja a fasiszta kormányt, és a regényt hamarosan betiltják. A fasiszta kormányok alatt, hasonlóan a kommunista rezsimekhez, a nép beporzás által, netán magról szaporodik, nemi szervei, erogén zónái, szexuális vágyai megszüntetve.

 Első sikeres és botrányos (a két dolog szorosan összefügg, hatékonyan segítik egymást és a szerzőt) regénye után Moravia különböző avantgárd folyóiratokat szerkeszt. 1930-37-ben a La Stampa és a La Gazetta del Popolo megbízásából tudósítóként dolgozik többek közt az Egyesült Államokban, Lengyelországban, Kínában és Mexikóban.


 Moraviát Olaszországban cenzúrázzák, a Vatikán kiátkozza erkölcstelen műveiért,később indexre teszi. 1935-ben a Le ambizioni sbagliate (Elhibázott becsvágyak) című regény megjelente után kirúgják a La Gazetta del Popolóból. 1941-ben bezúzzák a Mussolini-kormányt gúnyoló La Mascherata (Az álarcosbál) című regényét.
Sűrű tempó. Minden hatalommal (világi, egyház) összerúgja a port.

  1941-ben feleségül veszi Elsa Morante írónőt, 1941-43. közt Capriban élnek. 1943-ban megpróbál eljutni Nápolyba, de nem sikerül átszöknie a frontvonalon. Miután a fasizmust bíráló újságcikkei miatt a letartóztatás veszélye fenyegeti, kis hegyi falucskában (Fondi) tűnnek el, merülnek alá a letartóztatás elől. Addig elsősorban az elidegenedés problémakörével foglalkozó Moraviát megrendíti a háború, és az ellenállás idején az emberek között kibontakozó szolidaritás.

A háború után visszatér Rómába.
Írásaiban új elem az egyszerű emberek felbukkanása. Ilyen az 1954-ben megjelenő Római történetek (1954) című novelláskötete és az 1957-ben napvilágot lát az Egy asszony meg a lánya című regénye, melyet még 1944-ben Fondiban kezd írni. A regénye főhősei Cesira és lánya, Rosetta Róma bombázásának megkezdésekor egy kis hegyi faluba menekül. A háború szörnyűségeit nem sikerül elkerülniük, útban hazafelé katonák megerőszakolják őket.

A regény megrendítő. Amikor egy-egy korban a kisember évtizedeken át nem lát háborút, nem lát háborúban működő, életéért harcoló kisembert, elfelejti, milyen, elfelejti, hogyan működik, aki (se nem politikus, se hadvezér, se nem lókereskedő) kisember, kis vággyal, apró életcélokkal.

Amikor hosszan hiányzik a háború a kisember életéből, kötelezően elolvastatandó vele Az asszony meg a lánya, hogy felmérje, módja legyen felmérni, mivel kalkuláljon, legalább hozzávetőleges ismerete legyen arról, mire képesek az általa megválasztott politikusok, a hivatásos katonák, és a hadiszállítók, a háborúk kijelölt vérszívói.
1990. szeptember 26-án hal meg Rómában.


MŰVEI:

A megalkuvó
A figyelem
A megvetés
Gyilkosság a teniszklubban
Levelek a Szaharából
A leselkedő
Az unalom
Cecília szerelmei
Római történetek
A közönyösök
A római lány
Egy asszony meg a lánya (La ciociara)
1934
Történelem előtti történetek


A római lány

A regény a harmincas évek Olaszországában játszódik. A főszereplő Adriana, szinte egy rendőrségi vallomás (vagy inkább lélektani önanalízis) tárgyilagosságával beszéli el a történetet. A regény kezdetén a nyomorból a belátható és elérhető kispolgári életbe vágyó 16 éves lány aktmodellként dolgozik egy festőművésznél. Már első szerelme közelinek láttatja álmainak megvalósulását; a meleg otthont és családot. Gino sofőr jómódú családnál, s megnyerő modorával, kisssé konzervatív nézeteivel hű élettársnak ígérkezik. Adriana édesanyja hallani sem akar házasságról; lánya az ő számára reményteli keresetforrás, a jólét ígéretét biztosítja. A könnyű élet híve Adriana egyetlen barátnője, Gisella is, nála ismerkedik meg a belügyminisztérium egyik tisztviselőjével, Astaritával. Ő lesz első szerelemtelen partnere s őtőle fogad el pénzt is először. 

Hamarosan rájön, hogy Gino is becsapta; a sofőr nős s egy négyéves kislány édesapja. A római lány életében mindez döntő fordulatot okoz. Nemcsak életformája változik meg, hanem lelki beállítottsága, esztétikai-etikai értékrendszere is. Régi munkája helyett prostituáltként él. Szakít a társadalmi konvenciókkal, úgy véli, "új" életében mindenhez joga van; abból a házból, ahol Gino dolgozik, ellop egy arany púderdobozt, s e tettével véletlen és mégis törvényszerű, tragédiába torkolló események sorozatát indítja el. 

Ebben a regényben minden erény és hiba fellelhető. A társadalmi jelenségek egyedi sorsként való értelmezése, a freudi ösztön-mechanizmusok megnyilvánulásainak kritikátlan átvétele valóban jellemző a történetre, de tény, hogy e széles olvasóközönséghez szóló könyv egyúttal az elidegenedett polgári társadalom s a történelmi korhangulat pontos, már-már kegyetlenül őszinte tükre. 

******

Az unalom

Dino, a regény hőse nem tájképek vagy absztrakt kompozíciók festése közben unatkozik: olykor-olykor egyáltalán nem is fest, és mint idegen tárgyat nézi a fehér vásznat, az ecsetet. Pompás szeretője van, Cecília, de hiába öleli kétségbeesetten a lányt, idegen marad tőle, nem tudja igazán birtokolni.Fogadás a Via Appia előkelő villájában, szerelmi légyott a festőnegyed műtermében, féltékenykedés, tűnődés a kórházi ágyon, izgalmas jelenetek során közeledünk a végső megoldáshoz. Moravia nem szereti a hőseit, de mégis ha van a regénynek olyan szereplője, akit az író különös gonddal, majdhogynem együttérzéssel rajzol meg, az Cecília, korunk egyik leánya , aki semmiről nem vesz tudomást, öntudatlanul éli a maga életét, és csal meg, gyötör halálra másokat

******

A megvetés

Riccardo Molteni, a becsvágyó drámaíró, hogy feleségének biztosítsa a kényelmes polgári jólétet, s megteremtse irodalmi munkásságához az anyagi függetlenséget, irodalmi bérmunkára vállalkozik: filmforgatókönyveket ír egy sikeres és gazdag producernek. Imádott felesége azonban - s éppen a kecsegtető jólét küszöbén - fokozatosan elhidegül tőle. Miért változott felesége szenvedélyes szerelme közönnyé, megvetéssé? Riccardo lázasan gyötrődve keresi az okot, mígnem egy drámai jelenetsorban minden megvilágosul előtte. Moravia ezúttal is alaptémáját, a férfi és nő viszonyának ideiglenességét, a tartós kapcsolatra való képtelenséget ábrázolja, pontos lélekrajzzal mutatva be, hogyan támadnak apró repedések a mindennapi élet, a szokások felszínén, miképpen romlanak meg az elemi állapotukban tiszta érzések, s mint válik két ember kapcsolatában tragikussá mindaz, ami korábban feloldódhatott a szerelemben. A történet csupán drámai feszültség, valósággal sodorja az olvasót a végkifejlet felé.

******


Római történetek

Római kisemberekről szólnak Moravia történetei: egy pincérről, aki egyszer csak kiszolgálógépből emberré válik, gondolkozni kezd, majd ki is mondja, amit a vendégekről gondol, groteszkül mulatságos helyzeteket teremtve. Egy vagányról, akinek egy tízezer lírás hamis bankót kellene felváltania, s a váratlan gazdagság reményében egy csapásra megváltozik életüteme. Egy szabaduló fegyencről, akiben fogsága alatt ellenállhatatlanul megérik az elhatározás: bosszút áll azon, aki ártatlanul börtönbe juttatta, s a találkozáskor hasztalan próbál úrrá lenni indulatain: tőrt döf hajdani barátja mellébe.
Moravia egyszerű történetei az emberi lélek titkairól szólnak, Alakjait legtöbbször végletes helyzetben mutatja be, amikor lepattog róluk a mindennapi élet, a szokások máza, s megbicsakló hangjuk valami mást mond, mint amit az eszük parancsol. 

******

Egy asszony meg a lánya

Végéhez közeledik a második világháború. Emberek ezrei menekülnek a mind veszélyesebbé váló, kifosztott Rómából vidékre, ahol élelmet és biztonságot remélnek. Köztük a parasztlányból fővárosi boltosasszonnyá lett Cesira meg a csupa jóság és tisztaság lánya, Rosetta. Német és olasz fasiszták, feketézők, elvadult parasztok, jóhiszemű tévelygők ijesztő forgatagában ideoda vetődve „tanulják a történelmet", ápolják magukban a reményt, hogy egyszer minden bajnak vége szakad, és aztán kezdhetik újra az életet. Kezdhetik - de milyen áron... A háborúnak az a legkeservesebb következménye, hogy érzéketlenné teszi az embert, megkeményíti a szívét, és kiöli belőle a könyörületet - sommázza Moravia. A minden idők egyik legjobb regényének tartott mű 1957-ben jelent meg. Sophia Lorennel emlékezetes filmet forgattak belőle.

******







Makszim Gorkij


Makszim Gorkij (1868–1936) a múlt századi klasszikus orosz irodalom hagyományainak már első elbeszéléskötetével is nemzetközi hírű folytatója. 

Forradalmi szemlélete és tevékenysége miatt többször összeütközésbe került a cári hatalommal, emigrációban, főként Olaszországban élt. Ideológiai-politikai kérdésekben a bolsevikokkal sok nézetkülönbsége volt a forradalom előtt és után. 1921–1931 között gyógykezelése miatt ismét külföldön élt. Korai művei a kései romantikával rokoníthatók, majd a kritikai realizmus szellemében ábrázolja az ellentmondásosan polgárosodó orosz társadalmat. Éjjeli menedékhelycímű drámája (1902) a lecsúszott embereknek, a sorozatos balsikerek gyógyíthatatlan áldozatainak világát mutatja be egyetemes etikai és filozófiai érvényességgel. E mű tette világhírűvé. Anyacímű regénye a munkásmozgalomban nemzedékek „kötelező” olvasmányává vált, s később a Szovjetunióban ezt tekintették a „szocialista realizmus” első klasszikus értékű alkotásának. Sokkal jelentékenyebb ennél további három regénye: önéletrajzi trilógiája (Gyermekkorom; Inasévek; Az én egyetemeim; 1913, 1916, 1922), Az Artamonovok(1927) című családregénye a felemelkedő, majd viharos gyorsasággal lehanyatló orosz polgárságról, végül a fő művének tekintett Klim Szamgin élete(1925–1936), amelynek központi hőse a középszerű polgár a századvég és a századelő forrongó Oroszországában. Eredeti címterve szerint a mű egy üres lélek története, az emberé, aki mindent távolságtartással szemlél.

Gorkij 60 évesen - 1928

A forradalom utáni szovjet irodalom legnagyobb tekintélye Gorkij volt. Nézeteit részben kanonizálták, részben elvetették. Hazatérése után az Írószövetség elnöke lett, de nem engedték többé külföldre. Váratlan halálának körülményei máig tisztázatlanok.

Művei:

Regényei :

Három ember (Трое, 1900)
Vergődés: Matvej Kozsemjakin élete (Жизнь Матвея Кожемякина, 1909–11)
Mesék Itáliáról (Сказки об Италии, 1913-15).
Az Armatonovok - Fordította: Gellért Hugó

Drámái:

Kispolgárok (Мещане, 1901)
Éjjeli menedékhely(На дне, 1902)
Barbárok (Варвары, 1905)
A nap fiai (Дети солнца, 1905)
Az utolsók (Последние, 1908)
Csodabogarak (Чудаки, 1910)
A hamis pénz (Фальшивая монета, 1913)
Zikovék (Зыковы, 1913)
Jakov Bogomolov (Яков Богомолов, 1914)
Az anya (Старик, 1915)
Szomov és a többiek (Сомов и другие, 1931)
Jegor Bulicsov és a többiek (Егор Булычов и другие, 1932)
Dosztyigajev és a többiek (Достигаев и другие, 1933)

Cikkei, naplói :

Tolsztoj (1919)
A. P. Csehov (1905-21)
Az orosz parasztságról (О русском крестьянстве, 1922)
Naplójegyzetek. Visszaemlékezések (Заметки из дневника. Воспоминания, 1923)
Leonyid Kraszin (1927)


Az Artamonovok

E művében egész történelmi korszakot mutat be az író, egyetlen család sorsának tükrében. A család feje az öreg Ilja, maga a megtestesült őserő. Kezdetben vaskézzel fogja össze családját, s ő veti meg az Artamonov cég alapjait. Ám a család következő nemzedékeinek élete már nem úgy alakul, ahogy az apa elképzelte. A családi kötelékek fokozatosan fellazulnak, az utódok elsatnyulnak, és a család széthullásával egyben az öreg Artamonov dédelgetett álma, a cég is alapjaiban rendül meg, s széthull a forradalom tisztító viharában.
Gorkij egy család merészen ívelő fölemelkedésével és tragikus széthullásával egyidőben a kor történelemformáló erejét is nagy művészi erővel ábrázolja ebben a regényében, amely magyarul 1926-ban a Nyugat-ban jelent meg először

******

Éjjeli menedékhely

A drámaíró Gorkij világhírét az Éjjeli menedékhely (Na dnye - A mélyben, 1902) alapozta meg. Az orosz cím az élet mélyére zuhant emberek sorsára utal, melyet a szerző nem felülről, kívülállóként, atyáskodó, hamis, szánakozó sajnálattal vagy átromantizálva fest meg, de nem is részvétlenül. Az éjjeli menedékhelyen a társadalom számkivetettjei tengetik életüket: Klescs, a lakatos, aki büszke arra, hogy munkásember, és nem akar a naplopó csavargók közé süllyedni, a nagybeteg Anna, Klescs felesége, aki urától csak ütlegeket, s az élettől gyógyíthatatlan tüdőbajt kapott, Szatyin, aki húga védelmében megölt egy gazembert, s börtönbüntetése letöltése után már csak ide jöhetett, a Színész, akinek „organizmusát" megmérgezte az alkohol, Vaszka Pepel, a tolvaj, aki ki akar szabadulni innen... S ebbe a világba érkezik Luka, az idős vándor, aki mindegyikük életének fontos szereplője lesz. Ki ez az ember? Bölcs tolsztojánus, akinek szép szavai segítenek elviselni az élet nehézségeit? Illúziókeltő hazudozó, aki megakadályozza az igazság kirobbanását, és annak megtisztító erejét? Több, mint száz éve vitatkoznak ezen a darab olvasói, nézői. Mi az igazság? Milyen az ember? Hogyan lehet becsületesnek, tisztességesnek maradni a kegyetlen és részvétlen világban? Máig a lelkiismeretünk mélyén parázsló kérdések.

******

Jegor Bulicsov és a többiek

Makszim Gorkij azonos című színművéből készült tévéjáték. Jegor Bulicsov a város egyik leggazdagabb kereskedője. Betegen, élete végén idegennek érzi magát otthonában, saját családja körében. A körülötte élők üres, pénzsóvár naplopók, akik fölött a történelem már kimondta az ítéletet. Törvénytelen lánya, Alekszandra kivételével idegen tőle mindenki a családban. Alekszandra, akit csak Surának hívnak, a leghasonlóbb hozzá, szabadságszerető, lázadó. A beteg Jegor Bulicsov azonban már nem változtathat életén, bár hívatja a pópát, akinek tanaival rég nem ért egyet, az orvost, aki nem sok jóval bíztatja, a szent embert, a javasasszonyt és a trombitást, nem tud rajta segíteni senki. Miközben Bulicsov az életéért harcol, Oroszország a forradalom lázában ég és az utolsó orosz cár napjai meg vannak számlálva. XIX. század.

******

Három ​ember

A kerzseneci erdők mélyén számos magányos sír fekszik elszórtan; óhítű öregek cosntjai porladoznak bennök; egyik ilyen öregről – Antipa volt a neve – mesélik a Kerzsenec körüli falvakban: 
Antipa Lunjev, szigorú jellemű, gazdag paraszt, ötven éves koráig világi bűnökben elmerülve élt, akkor azonban magábaszállt, meghasonlott önmagával és otthagyva családját, az erdőbe költözött. Ott, egy meredek szakadék szélén, szerzetesi cellát épített magának és nyolc évig élt, télen és nyáron, anélkül, hogy bárkit is beengedett volna magához: sem ismerőst, sem rokont. Emberek, akik eltévedtek az erdőben, néha rábukkantak véletlenül cellájára és látták Antipát, amint imába merülten a küszöb előtt térdelt. Külseje ijesztő volt: csonttá soványodott a böjtöléstől és az állandó imádkozástól és testét szőr borította, mint az állatét. Ha embert látott, talpraállt és némán földig hajolt előtte. Amikor megkérdezték, hogyan lehet az erdőből kijutni, kezével megmutatta az utat, anélkül, hogy egy szót is szólt volna, mégegyszer földig hajolt, aztán cellájába ment és bezárkózott. Gyakran látták ezalatt a nyolc év alatt, azonban soha senki nem hallotta hangját. Felesége és gyermekei eljöttek hozzá; elfogadta tőlük az ételt és a ruhaneműt és előttük is földig hajolt, mint minden ember előtt, azonban velük sem beszélt, mint ahogy egyetlen emberrel sem.


Forras : https://moly.hu


Anton Pavlovics Csehov


Anton Pavlovics Csehov Taganrog városában, Dél-Oroszországban született 1860. január 29.-én. A drámairodalom meghatározó alakja volt, újrateremtette a novella műfaját.

Taganrogban maradt gimnáziumi tanulmányai végéig, majd Moszkvába ment családja után, ahol ösztöndíjasként orvosi egyetemen tanult.

1882 őszétől a Szilánkok szentpétervári szatirikus lap állandó szerzője volt. 1884 sikeres orvosi diplomája után praktizált is, majd 1886-tól az Új Idő cimű lap munkatársa lett. Az elkövetkező két évben mintegy 100 novellát írt, megjelent két novelláskötete, amivel a rangos Puskin – díjat is elnyerte.

Az 1880-as évek közepén kezdeti tuberkolózis jelei mutatkoztak rajta. A városi létet feladva 1892 Melihovo faluban birtokot vásárolt és szüleivel letelepedett Moszkvától mintegy 100 kilométerre. Itt írta többek közt a Sirály című újszerű drámáját, a 6-os számú kórtermet valamint az Életem és a Három év című kisregényét, az ismét felvett orvosi praxisa mellett. Orvosi javaslatra súlyosbodó betegsége miatt délebbre kellett költöznie, 1897 őszén nyolc hónapig Nizza vált lakhelyévé, majd innen Jalta lett élete következő meghatározó állomása.

Itt töltötte a következő telet, egy évre rá 1899-ben már saját új háza várta Jaltán, ahol a téli hónapokat töltötte. Itt írta: A kutyás hölgy, valamint a Szakadékban című műveit.

Konsztantyin Sztanyiszlavszkijjal való megismerkedése után, aki az akkor induló Művész Színház egyik vezetője volt, drámái végre sikert aratnak a színpadon. Itt vitték sikerre a Sirályt, 1899-ben a Ványa bácsit, két évre rá a Három nővért, 1904-ben pedig a Cseresznyéskertet. A Művész Színház egyik színésznőjét 1901-ben feleségül vette (Olga Leonardova Knipper).


1900-ban az akadémia tiszteletbeli tagjává választották. 1904-ben rosszul lett, majd a németországi Badenweiler tüdőszanatóriumába utazott gyógykezelésre. Itt ért véget élete 1904. július 15.-én.


Művei :

Dráma a vadászaton (1884-1885)
A sztyepp (1888)
Közismert novellák:
A csinovnyik halála (1883)
Perpetuum Mobile (1884)
Vologya (1887)
Hattyúdal (1888)
A párbaj (1891)
A 6-os számú kórterem (1892)
A kutyás hölgy (1899)
A lónevű
Kaméleon
Rotschild hegedűje (1894)
Színművek:
Platonov (1881)
A dohányzás ártalmasságáról (1886, 1902)

Ivanov (1887)

A medve (1888)
Az erdő szelleme (1889)
Sirály(1896)
Ványa bácsi (1899–1900)
Három nővér (1901)
Cseresznyéskert (1904)


A három nővér

A Három nővér a kárba veszett szépség drámája. A három testvér (Olga, Mása és Irina) egy vidéki városban él. Életük kusza, szerelmeik zűrzavarosak, mindhárman boldogtalanok. A darab hangulatát a szenvedésnek ez a megfoghatatlan légköre adja, s ugyanilyen megfoghatatlan az „optimizmus”, amely a mű végén fogalmazódik meg: „… a mi életünk még nem fejeződött be… nemsokára megtudják, miért élünk, miért szenvedünk…” A darab, amelynek sem tragikus konfliktusa, sem tragikus szereplői nincsenek, a mozgalmas és az értelmes élet iránti enervált, meddő várakozást rajzolja meg. A három nővér jellegzetes csehovi hősök, akiket a közös – az élet elhibázott, a célokat, eszményeket az életbe átültetni nem tudó, akarat és tartás nélküli, de gazdag belső világot felmutató – szellemiség tart össze.

******

Cseresznyéskert

Csehov több írására is jellemző, hogy az emberek közti kapcsolatokat elemzi, és a konfliktusokat rendszerint az okozza, hogy a szereplői elbeszélnek egymás mellet, nem figyelnek a másokra.Ez a szokottnál jobban megnyilvánul a Cseresznéskert című drámában. Mint általában, az író itt is egy összetett probléma elé állítja az olvasót az alaphelyzet felfestésekor. Jelen vannak a különböző szereplők közötti szerelmi szálak, rokoni kapcsolatok, ellentétek, és – mint általában a realistáknál (pl.: Bovaryné)– megjelenik egy jóval földhozragadtabb, de történetileg jelentős probléma: a szűkös anyagi helyzet. Ebben a drámában a „főszereplőket” /bár nem nevezhetünk meg egyértelmű főszereplőt/ a teljescsőd veszélye fenyegeti, és amennyiben nem sikerül kikecmeregniük belőle, agusztus 22-én elárverezik a teljes (több hektárnyi) birtokot. A megoldás már hamar jelentkezik Lopahin személyében, akinek teljes terve van a tragédia elhárítására úgy ,mint ahogy az Ivanov c. drámában Borkin ajánlja fel a könnyű pénzszerzés lehetőségét, azonban a szereplők inkább saját sanyarú sorsukon siránkoznak, minthogy tegyenek ellene. A Három nővérben is csak mondják, hogy milyen jó lenne Moszkvába menni és maguk mögött hagyni az unalmas orosz vidéket, de semmit nem tesznek az ügy érdekében.A Cseresznyéskertben végül is Lopahin veszi kezébe az irányítást, és az augusztusi árverésen megvásárolja az egész birtokot, ezzel kilakoltatva a teljes családot, cselédséget és vendégeket. Bár sem az indíték, sem a módszer nem egyezik, a helyzetTartuffe-öt juttatja eszünkbe, aki szintén kidobja az egész családot, és ezért is csak a főszereplőket hibáztathatjuk makacsságuk miatt.A dráma egy másik érdekes vonulata az inasok, és cselédek között kialakult kapcsolatviszony, ahol ugyanolyan helyzetek vannak mint a főbb szereplők között. Az egyetlen szereplő, aki mindenről tud, és már a mű elején is sejti a végkifejletet, Firsz, azöreg inas, mégis passzív rezignációval figyeli a történéseket, mert tudja, hogy nem az ő dolga, hogy változtasson rajtuk. A legnagyobb problémája az, hogy minden szereplő megfelelő öltözékben legyen, senki ne fázzon meg. Végül ő az aki haláláig hű marad a cseresznyéskerthez, és a dráma végén bezárják oda egy egész télre

******

Sirály 

Szereplők:

Arkagyina - színésznő
Trepljov - a fia, fiatalember
Szorin - Arkagyina bátyja
Nyna Zarecsnaja - fiatal lány gazdag földbirtokos családból
Samrajev - nyugalmazott főhadnagy, Szorin intézője
Polina - a felesége
Mása - a lányuk
Trigorin - író
Dorn - orvos
Medvegyenko - tanító
Jakov - háziszolga

A történet Szorin udvarában játszódik, a 3. és 4. felvonás között 2 év telik el

1. felvonás

Egy színdarab körül játszódnak az események. Mire összegyűlnek a nézők, kiderül, hogy Medvegyenko viszonzatlan szerelmet érez Mása iránt. Arkagyina féltékeny fia szerelmére, Nyna Zarecsnajára, mert nem ő kapta a szerepet. A függönyt felhúzzák és elkezdődik a színdarab. Zarecsnaja elragadóan játszik, de Arkagyina megjegyzései miatt Trepljov berekeszti az előadást. A vendégek visszavonulnak, Dorn azonban bíztatja Trepljovot, hogy ne hagyja abba. Mása bevallja az orvosnak, hogy azért nem viszonozza Medvegyenko érzéseit, mert Trepljovot szereti.

2. felvonás

Arkagyina el akar menni a városba Samrajov feleségével, de a mezőgazdasági munkák miatt nincs ló, ami elvigye. Arkagyina ezen nagyon megsértődik és összeveszik Samrajovval. Nyna találkozik Trepljovval, aki egy sirályt lő neki. Szörnyű válságban van a fiatalember elbukott darabja miatt. Ez után Trigorinnal beszélget Nyna, aki elmeséli, milyen nehéz is egy író élete.

3. felvonás

Arkagyina újabb összetűzésbe kerül fiával, de végül kibékülnek. Elutazásuk körül forog minden, Moszkvába mennek. Nyna egy medállt ajándékoz Trigorinnak, majd könnyes búcsút vesznek egymástól. A lány elhatározza, hogy színésznő lesz, és ő is Moszkvába utazik. Közben Arkagyina még mindig abban a hitben él, hogy Trigorin őt szereti. Trepljov minden áron vissza akarja kapni Nyanát.

4. felvonás

Két, három év múlva...

Mása feleségül ment Medvegyenkóhoz, de boldogtalan, mert még mindig Trepljovot szereti. Van egy gyermekük is. Szorin betegeskedése miatt újra összehívják a családot, ahova Arkagyina és Trigorin is eljön. A beszélgetésekből kiderül, hogy Nyna egy ideig Trigorinnal élt, és gyereket szült neki, de a férfi elhagyta. Nyna színésznőként dolgozott, de nem aratott komoly sikereket. Sokfelé utazgatott és Trepljov követte őt. Nyna is eljött végül és "Sirálynak" hívatta magát. Trepljovval beszélgetnek, de ismét elhagyja a férfit, mert egész életében csak Trigorint szerette igazán. Trepljov ezek után minden személyes iratát megsemmisítette, majd lelőtte magát. Nem tudott tovább Nyna nélkül élni, akinek elég ereje volt ahhoz, hogy viselje sorsa keresztjét.

******

Ványa bácsi

A nyugdíjba vonult egyetemi tanár, Szerebrjakov, fiatal feleségével, Jelenával vidékre költözik, elhunyt felesége birtokára. Az itt élők élete gyökeresen felborul, Ványa és Asztrov Jelena kegyeiért verseng, miközben Jelena és Szonya Asztrovhoz vonzódik menthetetlenül. 



Forras : https://moly.hu


Honoré de Balzac


Honoré de Balzacot (1799–1850) már kortársai is óriásként tisztelték.

Tours-ban született paraszti családban 1799-ben. Nem szüleinél, hanem egy csendőrnél nevelkedett. Apja Napóleon élelmezési biztosaként gazdagodott meg, de nem szerzett nemesi címet, a de előszót, mely a nemesi rangot jelzi, az író maga illesztette neve elé. A párizsi egyetem jogi fakultásán végzett, majd írnokként helyezkedett el, közben a Sorbonne irodalmi és filozófiai előadásait hallgatta.

Írással először csak mint kereseti forrással foglalkozott, a húszas években azonban már több mint harminc regénye jelent meg (pl. A centenárium,1821; Az utolsó tündér,1823). Ezeket később megtagadta, csak az 1829-ben keletkezett Huhogókat vette be nagy regényciklusába, az Emberi színjátékba.

Legendássá, irodalmi témává vált hosszú szerelmi kapcsolata a lengyel származású Hanska grófnővel (1832-től), akit a férj halála után feleségül is vett (1842). Közös életüket beárnyékolta az író egyre súlyosbodó betegsége és gyermekük halála (1846). Felesége halála után nem sokkal annak lányát vette feleségül (1850).

Híressé lett anyagi problémái miatt is. Ifjú korában betűöntödét, könyvkiadót alapított, mely hamarosan csődbe ment, hitelezői pedig állandóan üldözték. Párizsi házának több bejárata is volt, ha netán a kellemetlen látogatók elől gyorsan kellett távoznia. Később is furcsa vállalkozásokba fogott, ananászültetvényt akart létrehozni, de a szardíniai római kori aranybányák újrafeltárását is terv ezte. Anekdoták szólnak arról is, hogyan keverte össze regényalakjait barátaival, ismerőseivel, élő személyekkel: állítólag sokszor regényalakjai nevén szólított meg másokat, és halála előtt orvos szereplőjéért, Bianchonért küldetett.


A megfeszített munka (képes volt a már nyomdai kefelevonatok elkészülte után újraírni egyes fejezeteket vagy akár az egész művet), a nagyvilági élet, az állandó feszültségek, szenvedélyek (nagy kávéivó volt) megviselték egészségét. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, a magánéleti veszteségek mellett alkotói kudarcok is érték. Nem sokkal második házassága után, 1850. augusztus 18-án halt meg.

Művei:

A Labdázó Macska Háza (Maison du chat-qui-pelote, 1829)
A harmincéves asszony (La Femme de trente ans, 1834)
Gobseck (Gobseck, 1830)
Goriot apó (Le Père Goriot, 1834)
Chabert ezredes (Le Colonel Chabert, 1835)
Béatrix (Béatrix, 1837-42)
Modeste Mignon (Modeste Mignon, 1844)
Albert Savarus (Albert Savarus, 1842)
Az élet iskolája (Un début dans la vie)
Szép Impéria (La belle Impéria)
Impéria házas
A toursi plébános (Le Curé de Tours, 1832)
Eugénia Grandet (Eugénie Grandet, 1833)
Elveszett illúziók (Illusions perdues, 1836 - 1843)
Veszélyes örökség (Ursule Mirouet, 1840)
A kalandor (La Rabouilleuse)
A megye múzsája (La Muse de département)
A vénlány (La vieille fille)
A Régiségtár (Le Cabinet des Antiques)
Ferragus (Ferragus)
Langeais hercegnő (La Duchesse de Langeais)
Az aranyszemű lány (La fille aux yeux d'or)
César Birotteau nagysága és bukása (Histoire de la grandeur et de la décadence de César Birotteau 1837 )
Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága (Splendeurs et misères des courtisanes, 1838, (Werdet), 1844-1846, (Furne))
Betti néni (La Cousine Bette, 1846)
Pons bácsi (Le Cousin Pons, 1847)
A Nucingen ház (La Maison Nucingen, 1838)
Hivatalnokok (Les employés)
Kispolgárok (Les petites bourgeoises)
A homályos ügy (Une ténébreuse affaire)
Az arcisi képviselő (Le député d'Arcis)
A huhogók (Les Chouans, 1829)
Parasztok (Les paysans, 1844)
A vidéki orvos (Le médecin de campagne, 1832)
A falusi plébános (Le curé de village, 1838)
A völgy lilioma (Le lys dans le vallée, 1834)
A szamárbőr (La peau de chagrin, 1831)
Az alkimista (La recherche de l'Absolu, 1834)
Catherine sur Médicis (Medici Katalin 1842)
Louis Lambert (Louis Lambert, 1833)
Seraphita (Séraphita, 1834)
Az ismeretlen remekmű (Le chef d'oeuvre inconnu, 1831)
A Vörös Vendégfogadó (L'Auberge Rouge, 1830)
A házasság fiziológiája (Le physiologue de marriage, 1829)


Goriot apó 

Egy öreg, lepusztult panzió bemutatásával kezdődik a történet. Férfiak és nők számára egyaránt kibérelhető a panzió, mely az özvegy Vauquerné tulajdona. Sylvia, a szakácsnő itt dolgozik és minden reggel korán neki is lát munkájának.

A panzió lakói: Sylvia, Michonneau kisasszony, Poiret úr - volt hivatalnok, Goriot apó - volt metélttészta, makaróni és keményítőgyáros, Eugene de Rastignac - joghallgató, Victorine Taillefer - Taillefer lánya, Vautrin

Goriot apót mindenki gazdag tésztagyárosként ismeri a panzióban. Már több, mint hatvan éves, Vauquerné mégis jó partynak tartja. Meg is próbált mindent, hogy az öreg közelébe férkőzzön, de mindig visszautasítja. Innentől kezdve csak gyűlölettel gondol az idősödő lakosra. Mérgét csak jobban fellobbantja, amikor fiatal, csinos hölgyek teszik nála látogatásukat. Később kiderül, hogy ők csak a lányai, de Vauquerné ezt nem hiszi el. Az egyre szegényedő férfi így lassan minden tekintélyét elveszti a házban. Az egész panzió kíváncsi szokatlan viselkedésére. Az öreg úr még ezüst étkészletét is eladta kis rudacskák formájában, pedig nagyon ragaszkodott hozzá.

Egyik este kifigyelte őt Eugene de Rastignac, a diák, amikor Goriot apó épp egyik lányától csókkal búcsúzik. Persze a dolog nem maradt titokban, ám kiderült az igazság és Eugene rájött, hogy talán mégsem annyira elítélendő az öreg úr. Minden vagyonát eladta, hogy lányait kiházasítsa és jó férjet találjon nekik. Amikor mindezt elérte, csak annyit várt cserébe, hogy valamelyik lánya befogadja. Lányai azonban ezt megtagadták és kitúrták a vagyonból. Eugenet bántotta is a lelkiismeret, hogy ennyire félreismert egy embert. A múltkor ellátogatott a szépséges Anastasie de Restaud grófnőhöz, aki Goriot egyik lánya. Amint kiejtette a száján, hogy ő egy asztalnál ült édesapjával, kitessékelték a házból.

A történtek miatt az ifjú Eugene elhatározta, hogy felkarolja Goriot apó ügyét. Ehhez azonban pénzre és társadalmi háttérre volt szüksége. Levelet írt hát anyjának és két húgának, hogy pénzt kérjen tőlük. Alapos kutakodásba kezdett, hogy minél többet megtudjon Goriotról. Az öreg kiváló tésztagyári munkás volt egykor, s mikor meghalt a bolt gazdája, sok évi megtakarításából ő vette meg a boltot. 1789 utáni időszakban mindenki a pékségeket ostromolta kenyérért. Ő kihasználta ezt és meggazdagodott. Felesége 7 évnyi házasság után halt meg, ami nagyon mélyen érintette. Ettől kezdve minden vagyonát lányaira költötte. Hagyta, hogy válasszanak maguknak férjet is. Anastasie Restaud grófot, Delphine pedig Nucingen bárót. Goriot egyedül élt tovább és megmaradt tésztagyárosnak.

Eugene megkapta anyja és húgai minden pénzét. Közben Vautrin alkut ajánl Eugene számára és megígéri, hogy gazdaggá teszi és segít neki. Azt javasolja minél hamarabb nősüljön meg ,de csak szegény nőt vegyen el. Victorine kisasszony, Taillefer lánya az áldozat. Apja egy vállalat tagja, de mindent fiára akar hagyni, kizárva ezzel lányát az örökségből. Eugene a családjától kapott pénzt a külsejére költi, hogy sikeres legyen a leánykérés. Összeismerkedik unokanővérével, aki nagyon tehetős asszony. Színházba mennek, ahol megpillantja Goriot egyik lányát, Delphinét és szerelmes lesz belé. Meglátogatja páholyába, ahol megegyeznek, hogy hamarosan újra találkoznak egyik közeli bálon. Eugene mindenről beszámolt az előadás után Goriotnak. Ő másnap elment Delphinéhez, s egy levelet hozott tőle Eugene számára. Egy meghíás szerepelt benne a szombati előadásra, a grófnő páholyába. Amikor találkoztak Delphine rossz kedvű volt. Végül eghy játékteremben kötöttek ki. Eugene minden egyes talákozásról beszámolt Goriotnak. Minden nap elmentek a játékterembe, ahol Eugene hatalmas összegeket nyert.

Közben Vautrin ádáz cselt szövögetett, ki akarta hívni párbajra Taillefer úr fiát, hogy a vagyon lányára szálljon. Őt pedig Eugene akarta elvenni. Delphine és Goriot közben egy lakást vásárolt a diáknak és bebútorozták neki. Amikor Eugene megtudta Vautrin szándékát, minden erővel meg akarta akadályozni a párbajt.

A rendőrség közben egy szélhámos után kezdett nyomozni, akit Vasfejűnek hívtak. A jelek szerint ő Vautrin volt - gazdagok pénzét lopja el és törvénytelen üzleteket bonyolít le. Vacsora közben Vautrin nagylelkűen felajánlott 8 üveg bort a lakóknak, Goriot és Eugene italába pedig altatót kevert. Leitatta az egész panziót, majd Vauquerné társaságában elhagyta a panziót.

Másnap mindenki sokáig aludt. Michonneau kisasszonyt, Poiret úrat a rendőrség beavatta, ezért most ők tettek altató Vautrin italába, hogy megnézhessék a vállán lévő fegyencszámot. A csel sikerült, így elkapták a Vasfejűt. Taillefer úr letörten újságolta, hogy fia párbaj közben súlyosan megsérült. Eugenet mélyen megrázták az események. Goriot két lánya továbbra is sokat mentek apjukhoz, de mindig csak pénzért. Teljesen kizsigerelték az idős urat, meg is betegedett. Közben nagy bálra készültek lányai, és azzal voltak elfoglalva, mit vegyenek fel, miközben apjuk haldoklott. Eugene és barátja azonban nem hagyta el az öreget. A bálraEugene is elment, de rögtön utána sietett vissza Goriothoz. A lányokat férjeik akadályozták, hogy elmenjenek apjukhoz, ezzel teljesítve egy haldokló leghőbb vágyát. Goriot meghalt és még temetési költségeit sem állták a grófok (a lányok férjei). Eugene és barátja gondoskodtak az anyagiakról. :"Itt nyugszik Goriot, Restaud grófné és Nucingen báróné apja, eltemetve két diák költségén."

******

Az élet iskolája

„Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk” – mondja a kisregény egyik szereplője. Természetesen nem matematikát vagy történelmet: a megfelelő magatartást, emberek és dolgok helyes kezelését kell elsajátítanunk. 
Az érvényesülés, a siker balzaci irányelvei egyszerűek: tisztesség, önfegyelem, szorgos tanulás, kemény munka, szerény viselkedés, tapintat – aki ezt a módszert követi, feltétlenül eléri a célját. 
„Karrieriskolája” követelményeit a nagy író lebilincselő történettel példázza, amely tele van meglepő fordulattokkal, pergő párbeszédekkel, nyelvi sziporkákkal: valóságos kis remekmű. Ezt a könyvet nemigen lehet érdektelenül letenni, és a tanítását nagyon is érdemes felvállalni.

******

Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága

Az Emberi Színjáték egyik legérdekesebb, legnépszerűbb regénye, – mely a kurtizánok nyomorán és csillogó világán kívül bevezet a párizsi szalonokba, a művész-életbe, a bűn alvilágába és a börtönökbe is új színeváltozásában mutatja meg Jaques Collint a volt gályarabot – a felszabadulás óta elsőízben jelenik meg magyar nyelven. Lányi Viktor magas művészetű fordítása híven követi a balzaci stílus realizmusát és romantikáját, színességét és szellemességét.

******

A szamárbőr 

Ki ne ábrándozott volna még arról - ha legkésőbb gyerekkorában is -, hogy mennyire jó lenne, ha lenne egy varázserővel bíró eszköze, amely valóra váltja minden kívánságát?

A Szamárbőr főhősével, Raphaël de Valentinnal éppen ez történik meg: egy talizmán birtokába jut, méghozzá éppen a legjobbkor. Utolsó filléreit is eljátszotta a Palais Royal játékbarlangjában, lelkileg mélyponton van, s nem lát más kiutat, csak az öngyilkosságot. A régiségkereskedő különös ajándéka, a szamárbőr épp erről a végzetes útról téríti le - ideiglenesen. A szamárbőr különleges tulajdonsága ugyanis, hogy tulajdonosa minden kívánságát teljesíti.

S hogy a történet mégse váljék Walt Disney-mesévé, a beteljesülésnek ára van: minden beteljesült kívánság után kisebbre zsugorodik a talizmán, s ha elfogy, az tulajdonosa életének végét is jelenti. Raphaël mégis elfogadja a varázserejű ajándékot.Mi minden emberi szív közös vágya? Barátok, pénz, szerelem. Raphaëlnek ki sem kell mondania, máris összefut az utcán régi barátaival; máris nagybátyja hatalmas vagyonának örököse lesz, s felismeri élete asszonyát is.


Ám ne higgye a kedves olvasó, hogy ezzel a történet nagyját elmeséltük! A szamárbőr ugyanis egyre zsugorodik, s megkezdődik főhősünk keserves harca az életért, s hogy a szükségszerű bekövetkezik-e, nem áruljuk el.

Inkább elidőzünk kissé a mű alapgondolatánál, a vágy, a beteljesülés és a halál kapcsolatánál. Eszünkbe ötlik a régi mondás: "A vágy halála a beteljesülés". S hogy a vágyak halála, azaz maga a beteljesülés a mi halálunkat is jelenti-e? Nos, ezzel a kérdéssel több irodalmi mű is foglalkozik, példa erre Andersen Kis Hableánya (nem a Walt Disney-változat!) ugyanúgy, mint Goethe Faustja. A vágyak beteljesedéséért mindig a főhős élete az ár.

******

A Vörös Vendégfogadó

1799-ben két fiatal francia tiszt igyekszik Németalföldön harcoló csapattestéhez. Útközben megszállnak egy fogadóban, és összeismerkednek egy gazdag kereskedővel. Az éj folyamán a kereskedőt meggyilkolják, az egyik fiatalember eltűnik, a másikat a katonai bíróság gyilkosságért halálra ítéli. Az elbeszélés kerettörténete – amely hosszú évek múlva játszódik – meglepő fényt vet a korábbi eseményekre…


Forras : https://moly.hu/