Életrajzok: április 2017

2017. április 24., hétfő

Alberto Moravia

Olasz regényíró, elbeszélő. 1907. november 28-án születik Rómában, jómódú középosztálybeli családban. Eredeti neve Alberto Pincherele.

Apja sikeres építész és festő. Kilencéves, amikor Moraviát csonttuberkulózis támadja meg, fekvőbeteggé teszi. 1916-1925 között különböző szanatóriumokban gyötrik folyamatosan. Ekkoriban írja első novelláit. Gazdag családból származik, a polgári világ foglalkoztatja. Mást nem ismer.

Első regénye (A közönyösök), amely a római kispolgárság őszinteség nélküli, közönyös, erkölcsi válságokkal teli hazug, önáltató világát mutatja be, 1929-ben jelenik meg. A világ első egzisztencialista regényének tartott mű központjában a hanyatló polgári család áll, akik a nyomor szélére jutottak, de a látszatot fent kell tartani. A regényben dönget az erotika: Moravia nemcsak a képmutató kispolgári világ bemutatásával, de a szexualitás nyílt ábrázolásával is magára haragítja a fasiszta kormányt, és a regényt hamarosan betiltják. A fasiszta kormányok alatt, hasonlóan a kommunista rezsimekhez, a nép beporzás által, netán magról szaporodik, nemi szervei, erogén zónái, szexuális vágyai megszüntetve.

Első sikeres és botrányos (a két dolog szorosan összefügg, hatékonyan segítik egymást és a szerzőt) regénye után Moravia különböző avantgárd folyóiratokat szerkeszt. 1930-37-ben a La Stampa és a La Gazetta del Popolo megbízásából tudósítóként dolgozik többek közt az Egyesült Államokban, Lengyelországban, Kínában és Mexikóban.

Moraviát Olaszországban cenzúrázzák, a Vatikán kiátkozza erkölcstelen műveiért,később indexre teszi. 1935-ben a Le ambizioni sbagliate (Elhibázott becsvágyak) című regény megjelente után kirúgják a La Gazetta del Popolóból. 1941-ben bezúzzák a Mussolini-kormányt gúnyoló La Mascherata (Az álarcosbál) című regényét.
Sűrű tempó. Minden hatalommal (világi, egyház) összerúgja a port.

1941-ben feleségül veszi Elsa Morante írónőt, 1941-43. közt Capriban élnek. 1943-ban megpróbál eljutni Nápolyba, de nem sikerül átszöknie a frontvonalon. Miután a fasizmust bíráló újságcikkei miatt a letartóztatás veszélye fenyegeti, kis hegyi falucskában (Fondi) tűnnek el, merülnek alá a letartóztatás elől. Addig elsősorban az elidegenedés problémakörével foglalkozó Moraviát megrendíti a háború, és az ellenállás idején az emberek között kibontakozó szolidaritás.

A háború után visszatér Rómába.
Írásaiban új elem az egyszerű emberek felbukkanása. Ilyen az 1954-ben megjelenő Római történetek (1954) című novelláskötete és az 1957-ben napvilágot lát az Egy asszony meg a lánya című regénye, melyet még 1944-ben Fondiban kezd írni. A regénye főhősei Cesira és lánya, Rosetta Róma bombázásának megkezdésekor egy kis hegyi faluba menekül. A háború szörnyűségeit nem sikerül elkerülniük, útban hazafelé katonák megerőszakolják őket.

A regény megrendítő. Amikor egy-egy korban a kisember évtizedeken át nem lát háborút, nem lát háborúban működő, életéért harcoló kisembert, elfelejti, milyen, elfelejti, hogyan működik, aki (se nem politikus, se hadvezér, se nem lókereskedő) kisember, kis vággyal, apró életcélokkal.

Amikor hosszan hiányzik a háború a kisember életéből, kötelezően elolvastatandó vele Az asszony meg a lánya, hogy felmérje, módja legyen felmérni, mivel kalkuláljon, legalább hozzávetőleges ismerete legyen arról, mire képesek az általa megválasztott politikusok, a hivatásos katonák, és a hadiszállítók, a háborúk kijelölt vérszívói.
1990. szeptember 26-án hal meg Rómában.

MŰVEI:

A megalkuvó
A figyelem
A megvetés
Gyilkosság a teniszklubban
Levelek a Szaharából
A leselkedő
Az unalom
Cecília szerelmei
Római történetek
A közönyösök
A római lány
Egy asszony meg a lánya (La ciociara)
1934
Történelem előtti történetek

A római lány

A regény a harmincas évek Olaszországában játszódik. A főszereplő Adriana, szinte egy rendőrségi vallomás (vagy inkább lélektani önanalízis) tárgyilagosságával beszéli el a történetet. A regény kezdetén a nyomorból a belátható és elérhető kispolgári életbe vágyó 16 éves lány aktmodellként dolgozik egy festőművésznél. Már első szerelme közelinek láttatja álmainak megvalósulását; a meleg otthont és családot. Gino sofőr jómódú családnál, s megnyerő modorával, kisssé konzervatív nézeteivel hű élettársnak ígérkezik. Adriana édesanyja hallani sem akar házasságról; lánya az ő számára reményteli keresetforrás, a jólét ígéretét biztosítja. A könnyű élet híve Adriana egyetlen barátnője, Gisella is, nála ismerkedik meg a belügyminisztérium egyik tisztviselőjével, Astaritával. Ő lesz első szerelemtelen partnere s őtőle fogad el pénzt is először.

Hamarosan rájön, hogy Gino is becsapta; a sofőr nős s egy négyéves kislány édesapja. A római lány életében mindez döntő fordulatot okoz. Nemcsak életformája változik meg, hanem lelki beállítottsága, esztétikai-etikai értékrendszere is. Régi munkája helyett prostituáltként él. Szakít a társadalmi konvenciókkal, úgy véli, "új" életében mindenhez joga van; abból a házból, ahol Gino dolgozik, ellop egy arany púderdobozt, s e tettével véletlen és mégis törvényszerű, tragédiába torkolló események sorozatát indítja el.

Ebben a regényben minden erény és hiba fellelhető. A társadalmi jelenségek egyedi sorsként való értelmezése, a freudi ösztön-mechanizmusok megnyilvánulásainak kritikátlan átvétele valóban jellemző a történetre, de tény, hogy e széles olvasóközönséghez szóló könyv egyúttal az elidegenedett polgári társadalom s a történelmi korhangulat pontos, már-már kegyetlenül őszinte tükre.

******

Az unalom

Dino, a regény hőse nem tájképek vagy absztrakt kompozíciók festése közben unatkozik: olykor-olykor egyáltalán nem is fest, és mint idegen tárgyat nézi a fehér vásznat, az ecsetet. Pompás szeretője van, Cecília, de hiába öleli kétségbeesetten a lányt, idegen marad tőle, nem tudja igazán birtokolni.Fogadás a Via Appia előkelő villájában, szerelmi légyott a festőnegyed műtermében, féltékenykedés, tűnődés a kórházi ágyon, izgalmas jelenetek során közeledünk a végső megoldáshoz. Moravia nem szereti a hőseit, de mégis ha van a regénynek olyan szereplője, akit az író különös gonddal, majdhogynem együttérzéssel rajzol meg, az Cecília, korunk egyik leánya , aki semmiről nem vesz tudomást, öntudatlanul éli a maga életét, és csal meg, gyötör halálra másokat

******

A megvetés

Riccardo Molteni, a becsvágyó drámaíró, hogy feleségének biztosítsa a kényelmes polgári jólétet, s megteremtse irodalmi munkásságához az anyagi függetlenséget, irodalmi bérmunkára vállalkozik: filmforgatókönyveket ír egy sikeres és gazdag producernek. Imádott felesége azonban - s éppen a kecsegtető jólét küszöbén - fokozatosan elhidegül tőle. Miért változott felesége szenvedélyes szerelme közönnyé, megvetéssé? Riccardo lázasan gyötrődve keresi az okot, mígnem egy drámai jelenetsorban minden megvilágosul előtte. Moravia ezúttal is alaptémáját, a férfi és nő viszonyának ideiglenességét, a tartós kapcsolatra való képtelenséget ábrázolja, pontos lélekrajzzal mutatva be, hogyan támadnak apró repedések a mindennapi élet, a szokások felszínén, miképpen romlanak meg az elemi állapotukban tiszta érzések, s mint válik két ember kapcsolatában tragikussá mindaz, ami korábban feloldódhatott a szerelemben. A történet csupán drámai feszültség, valósággal sodorja az olvasót a végkifejlet felé.

******

Római történetek

Római kisemberekről szólnak Moravia történetei: egy pincérről, aki egyszer csak kiszolgálógépből emberré válik, gondolkozni kezd, majd ki is mondja, amit a vendégekről gondol, groteszkül mulatságos helyzeteket teremtve. Egy vagányról, akinek egy tízezer lírás hamis bankót kellene felváltania, s a váratlan gazdagság reményében egy csapásra megváltozik életüteme. Egy szabaduló fegyencről, akiben fogsága alatt ellenállhatatlanul megérik az elhatározás: bosszút áll azon, aki ártatlanul börtönbe juttatta, s a találkozáskor hasztalan próbál úrrá lenni indulatain: tőrt döf hajdani barátja mellébe.

Moravia egyszerű történetei az emberi lélek titkairól szólnak, Alakjait legtöbbször végletes helyzetben mutatja be, amikor lepattog róluk a mindennapi élet, a szokások máza, s megbicsakló hangjuk valami mást mond, mint amit az eszük parancsol.

******

Egy asszony meg a lánya

Végéhez közeledik a második világháború. Emberek ezrei menekülnek a mind veszélyesebbé váló, kifosztott Rómából vidékre, ahol élelmet és biztonságot remélnek. Köztük a parasztlányból fővárosi boltosasszonnyá lett Cesira meg a csupa jóság és tisztaság lánya, Rosetta. Német és olasz fasiszták, feketézők, elvadult parasztok, jóhiszemű tévelygők ijesztő forgatagában ideoda vetődve „tanulják a történelmet", ápolják magukban a reményt, hogy egyszer minden bajnak vége szakad, és aztán kezdhetik újra az életet. Kezdhetik - de milyen áron... A háborúnak az a legkeservesebb következménye, hogy érzéketlenné teszi az embert, megkeményíti a szívét, és kiöli belőle a könyörületet - sommázza Moravia. A minden idők egyik legjobb regényének tartott mű 1957-ben jelent meg. Sophia Lorennel emlékezetes filmet forgattak belőle.

******

Forras : http://www.irodalmijelen.hu/

Forras : http://legeza.oszk.hu/

Forras : https://www.libri.hu

Forras : https://bookline.ro/

Forras : https://www.antikvarium.hu

Makszim Gorkij

Makszim Gorkij (1868–1936) a múlt századi klasszikus orosz irodalom hagyományainak már első elbeszéléskötetével is nemzetközi hírű folytatója.

Forradalmi szemlélete és tevékenysége miatt többször összeütközésbe került a cári hatalommal, emigrációban, főként Olaszországban élt. Ideológiai-politikai kérdésekben a bolsevikokkal sok nézetkülönbsége volt a forradalom előtt és után. 1921–1931 között gyógykezelése miatt ismét külföldön élt. Korai művei a kései romantikával rokoníthatók, majd a kritikai realizmus szellemében ábrázolja az ellentmondásosan polgárosodó orosz társadalmat. Éjjeli menedékhelycímű drámája (1902) a lecsúszott embereknek, a sorozatos balsikerek gyógyíthatatlan áldozatainak világát mutatja be egyetemes etikai és filozófiai érvényességgel. E mű tette világhírűvé. Anyacímű regénye a munkásmozgalomban nemzedékek „kötelező” olvasmányává vált, s később a Szovjetunióban ezt tekintették a „szocialista realizmus” első klasszikus értékű alkotásának. Sokkal jelentékenyebb ennél további három regénye: önéletrajzi trilógiája (Gyermekkorom; Inasévek; Az én egyetemeim; 1913, 1916, 1922), Az Artamonovok(1927) című családregénye a felemelkedő, majd viharos gyorsasággal lehanyatló orosz polgárságról, végül a fő művének tekintett Klim Szamgin élete(1925–1936), amelynek központi hőse a középszerű polgár a századvég és a századelő forrongó Oroszországában. Eredeti címterve szerint a mű egy üres lélek története, az emberé, aki mindent távolságtartással szemlél.

Gorkij 60 évesen - 1928

A forradalom utáni szovjet irodalom legnagyobb tekintélye Gorkij volt. Nézeteit részben kanonizálták, részben elvetették. Hazatérése után az Írószövetség elnöke lett, de nem engedték többé külföldre. Váratlan halálának körülményei máig tisztázatlanok.

Művei:

Regényei :

Három ember (Трое, 1900)
Vergődés: Matvej Kozsemjakin élete (Жизнь Матвея Кожемякина, 1909–11)
Mesék Itáliáról (Сказки об Италии, 1913-15).
Az Armatonovok - Fordította: Gellért Hugó

Drámái:

Kispolgárok (Мещане, 1901)
Éjjeli menedékhely(На дне, 1902)
Barbárok (Варвары, 1905)
A nap fiai (Дети солнца, 1905)
Az utolsók (Последние, 1908)
Csodabogarak (Чудаки, 1910)
A hamis pénz (Фальшивая монета, 1913)
Zikovék (Зыковы, 1913)
Jakov Bogomolov (Яков Богомолов, 1914)
Az anya (Старик, 1915)
Szomov és a többiek (Сомов и другие, 1931)
Jegor Bulicsov és a többiek (Егор Булычов и другие, 1932)
Dosztyigajev és a többiek (Достигаев и другие, 1933)

Cikkei, naplói :

Tolsztoj (1919)
A. P. Csehov (1905-21)
Az orosz parasztságról (О русском крестьянстве, 1922)
Naplójegyzetek. Visszaemlékezések (Заметки из дневника. Воспоминания, 1923)
Leonyid Kraszin (1927)

Az Artamonovok

E művében egész történelmi korszakot mutat be az író, egyetlen család sorsának tükrében. A család feje az öreg Ilja, maga a megtestesült őserő. Kezdetben vaskézzel fogja össze családját, s ő veti meg az Artamonov cég alapjait. Ám a család következő nemzedékeinek élete már nem úgy alakul, ahogy az apa elképzelte. A családi kötelékek fokozatosan fellazulnak, az utódok elsatnyulnak, és a család széthullásával egyben az öreg Artamonov dédelgetett álma, a cég is alapjaiban rendül meg, s széthull a forradalom tisztító viharában.

Gorkij egy család merészen ívelő fölemelkedésével és tragikus széthullásával egyidőben a kor történelemformáló erejét is nagy művészi erővel ábrázolja ebben a regényében, amely magyarul 1926-ban a Nyugat-ban jelent meg először

******

Éjjeli menedékhely

A drámaíró Gorkij világhírét az Éjjeli menedékhely (Na dnye - A mélyben, 1902) alapozta meg. Az orosz cím az élet mélyére zuhant emberek sorsára utal, melyet a szerző nem felülről, kívülállóként, atyáskodó, hamis, szánakozó sajnálattal vagy átromantizálva fest meg, de nem is részvétlenül. Az éjjeli menedékhelyen a társadalom számkivetettjei tengetik életüket: Klescs, a lakatos, aki büszke arra, hogy munkásember, és nem akar a naplopó csavargók közé süllyedni, a nagybeteg Anna, Klescs felesége, aki urától csak ütlegeket, s az élettől gyógyíthatatlan tüdőbajt kapott, Szatyin, aki húga védelmében megölt egy gazembert, s börtönbüntetése letöltése után már csak ide jöhetett, a Színész, akinek „organizmusát" megmérgezte az alkohol, Vaszka Pepel, a tolvaj, aki ki akar szabadulni innen... S ebbe a világba érkezik Luka, az idős vándor, aki mindegyikük életének fontos szereplője lesz. Ki ez az ember? Bölcs tolsztojánus, akinek szép szavai segítenek elviselni az élet nehézségeit? Illúziókeltő hazudozó, aki megakadályozza az igazság kirobbanását, és annak megtisztító erejét? Több, mint száz éve vitatkoznak ezen a darab olvasói, nézői. Mi az igazság? Milyen az ember? Hogyan lehet becsületesnek, tisztességesnek maradni a kegyetlen és részvétlen világban? Máig a lelkiismeretünk mélyén parázsló kérdések.

******

Jegor Bulicsov és a többiek

Makszim Gorkij azonos című színművéből készült tévéjáték. Jegor Bulicsov a város egyik leggazdagabb kereskedője. Betegen, élete végén idegennek érzi magát otthonában, saját családja körében. A körülötte élők üres, pénzsóvár naplopók, akik fölött a történelem már kimondta az ítéletet. Törvénytelen lánya, Alekszandra kivételével idegen tőle mindenki a családban. Alekszandra, akit csak Surának hívnak, a leghasonlóbb hozzá, szabadságszerető, lázadó. A beteg Jegor Bulicsov azonban már nem változtathat életén, bár hívatja a pópát, akinek tanaival rég nem ért egyet, az orvost, aki nem sok jóval bíztatja, a szent embert, a javasasszonyt és a trombitást, nem tud rajta segíteni senki. Miközben Bulicsov az életéért harcol, Oroszország a forradalom lázában ég és az utolsó orosz cár napjai meg vannak számlálva. XIX. század.

******

Három ember

A kerzseneci erdők mélyén számos magányos sír fekszik elszórtan; óhítű öregek cosntjai porladoznak bennök; egyik ilyen öregről – Antipa volt a neve – mesélik a Kerzsenec körüli falvakban:

Antipa Lunjev, szigorú jellemű, gazdag paraszt, ötven éves koráig világi bűnökben elmerülve élt, akkor azonban magábaszállt, meghasonlott önmagával és otthagyva családját, az erdőbe költözött. Ott, egy meredek szakadék szélén, szerzetesi cellát épített magának és nyolc évig élt, télen és nyáron, anélkül, hogy bárkit is beengedett volna magához: sem ismerőst, sem rokont. Emberek, akik eltévedtek az erdőben, néha rábukkantak véletlenül cellájára és látták Antipát, amint imába merülten a küszöb előtt térdelt. Külseje ijesztő volt: csonttá soványodott a böjtöléstől és az állandó imádkozástól és testét szőr borította, mint az állatét. Ha embert látott, talpraállt és némán földig hajolt előtte. Amikor megkérdezték, hogyan lehet az erdőből kijutni, kezével megmutatta az utat, anélkül, hogy egy szót is szólt volna, mégegyszer földig hajolt, aztán cellájába ment és bezárkózott. Gyakran látták ezalatt a nyolc év alatt, azonban soha senki nem hallotta hangját. Felesége és gyermekei eljöttek hozzá; elfogadta tőlük az ételt és a ruhaneműt és előttük is földig hajolt, mint minden ember előtt, azonban velük sem beszélt, mint ahogy egyetlen emberrel sem.

Forras : http://tudasbazis.sulinet.hu/

Forras : https://www.antikvarium.hu

Forras : https://www.csiky.hu/hu/eloadas/eloadas/Ejjeli_menedekhely

Forras : http://tv.24.hu/musorok/film/jegor-bulicsov-es-a-tobbiek/

Forras : https://moly.hu

Anton Pavlovics Csehov

Anton Pavlovics Csehov Taganrog városában, Dél-Oroszországban született 1860. január 29.-én. A drámairodalom meghatározó alakja volt, újrateremtette a novella műfaját.

Taganrogban maradt gimnáziumi tanulmányai végéig, majd Moszkvába ment családja után, ahol ösztöndíjasként orvosi egyetemen tanult.

1882 őszétől a Szilánkok szentpétervári szatirikus lap állandó szerzője volt. 1884 sikeres orvosi diplomája után praktizált is, majd 1886-tól az Új Idő cimű lap munkatársa lett. Az elkövetkező két évben mintegy 100 novellát írt, megjelent két novelláskötete, amivel a rangos Puskin – díjat is elnyerte.

Az 1880-as évek közepén kezdeti tuberkolózis jelei mutatkoztak rajta. A városi létet feladva 1892 Melihovo faluban birtokot vásárolt és szüleivel letelepedett Moszkvától mintegy 100 kilométerre. Itt írta többek közt a Sirály című újszerű drámáját, a 6-os számú kórtermet valamint az Életem és a Három év című kisregényét, az ismét felvett orvosi praxisa mellett. Orvosi javaslatra súlyosbodó betegsége miatt délebbre kellett költöznie, 1897 őszén nyolc hónapig Nizza vált lakhelyévé, majd innen Jalta lett élete következő meghatározó állomása.

Itt töltötte a következő telet, egy évre rá 1899-ben már saját új háza várta Jaltán, ahol a téli hónapokat töltötte. Itt írta: A kutyás hölgy, valamint a Szakadékban című műveit.

Konsztantyin Sztanyiszlavszkijjal való megismerkedése után, aki az akkor induló Művész Színház egyik vezetője volt, drámái végre sikert aratnak a színpadon. Itt vitték sikerre a Sirályt, 1899-ben a Ványa bácsit, két évre rá a Három nővért, 1904-ben pedig a Cseresznyéskertet. A Művész Színház egyik színésznőjét 1901-ben feleségül vette (Olga Leonardova Knipper).

1900-ban az akadémia tiszteletbeli tagjává választották. 1904-ben rosszul lett, majd a németországi Badenweiler tüdőszanatóriumába utazott gyógykezelésre. Itt ért véget élete 1904. július 15.-én.

Művei :

Dráma a vadászaton (1884-1885)
A sztyepp (1888)
Közismert novellák:
A csinovnyik halála (1883)
Perpetuum Mobile (1884)
Vologya (1887)
Hattyúdal (1888)
A párbaj (1891)
A 6-os számú kórterem (1892)
A kutyás hölgy (1899)
A lónevű
Kaméleon
Rotschild hegedűje (1894)
Színművek:
Platonov (1881)
A dohányzás ártalmasságáról (1886, 1902)

Ivanov (1887)

A medve (1888)
Az erdő szelleme (1889)
Sirály(1896)
Ványa bácsi (1899–1900)
Három nővér (1901)
Cseresznyéskert (1904)

A három nővér

A Három nővér a kárba veszett szépség drámája. A három testvér (Olga, Mása és Irina) egy vidéki városban él. Életük kusza, szerelmeik zűrzavarosak, mindhárman boldogtalanok. A darab hangulatát a szenvedésnek ez a megfoghatatlan légköre adja, s ugyanilyen megfoghatatlan az „optimizmus”, amely a mű végén fogalmazódik meg: „… a mi életünk még nem fejeződött be… nemsokára megtudják, miért élünk, miért szenvedünk…” A darab, amelynek sem tragikus konfliktusa, sem tragikus szereplői nincsenek, a mozgalmas és az értelmes élet iránti enervált, meddő várakozást rajzolja meg. A három nővér jellegzetes csehovi hősök, akiket a közös – az élet elhibázott, a célokat, eszményeket az életbe átültetni nem tudó, akarat és tartás nélküli, de gazdag belső világot felmutató – szellemiség tart össze.

******

Cseresznyéskert

Csehov több írására is jellemző, hogy az emberek közti kapcsolatokat elemzi, és a konfliktusokat rendszerint az okozza, hogy a szereplői elbeszélnek egymás mellet, nem figyelnek a másokra.Ez a szokottnál jobban megnyilvánul a Cseresznéskert című drámában. Mint általában, az író itt is egy összetett probléma elé állítja az olvasót az alaphelyzet felfestésekor. Jelen vannak a különböző szereplők közötti szerelmi szálak, rokoni kapcsolatok, ellentétek, és – mint általában a realistáknál (pl.: Bovaryné)– megjelenik egy jóval földhozragadtabb, de történetileg jelentős probléma: a szűkös anyagi helyzet. Ebben a drámában a „főszereplőket” /bár nem nevezhetünk meg egyértelmű főszereplőt/ a teljescsőd veszélye fenyegeti, és amennyiben nem sikerül kikecmeregniük belőle, agusztus 22-én elárverezik a teljes (több hektárnyi) birtokot. A megoldás már hamar jelentkezik Lopahin személyében, akinek teljes terve van a tragédia elhárítására úgy ,mint ahogy az Ivanov c. drámában Borkin ajánlja fel a könnyű pénzszerzés lehetőségét, azonban a szereplők inkább saját sanyarú sorsukon siránkoznak, minthogy tegyenek ellene. A Három nővérben is csak mondják, hogy milyen jó lenne Moszkvába menni és maguk mögött hagyni az unalmas orosz vidéket, de semmit nem tesznek az ügy érdekében.A Cseresznyéskertben végül is Lopahin veszi kezébe az irányítást, és az augusztusi árverésen megvásárolja az egész birtokot, ezzel kilakoltatva a teljes családot, cselédséget és vendégeket. Bár sem az indíték, sem a módszer nem egyezik, a helyzetTartuffe-öt juttatja eszünkbe, aki szintén kidobja az egész családot, és ezért is csak a főszereplőket hibáztathatjuk makacsságuk miatt.A dráma egy másik érdekes vonulata az inasok, és cselédek között kialakult kapcsolatviszony, ahol ugyanolyan helyzetek vannak mint a főbb szereplők között. Az egyetlen szereplő, aki mindenről tud, és már a mű elején is sejti a végkifejletet, Firsz, azöreg inas, mégis passzív rezignációval figyeli a történéseket, mert tudja, hogy nem az ő dolga, hogy változtasson rajtuk. A legnagyobb problémája az, hogy minden szereplő megfelelő öltözékben legyen, senki ne fázzon meg. Végül ő az aki haláláig hű marad a cseresznyéskerthez, és a dráma végén bezárják oda egy egész télre

******

Sirály

Szereplők:

Arkagyina - színésznő
Trepljov - a fia, fiatalember
Szorin - Arkagyina bátyja
Nyna Zarecsnaja - fiatal lány gazdag földbirtokos családból
Samrajev - nyugalmazott főhadnagy, Szorin intézője
Polina - a felesége
Mása - a lányuk
Trigorin - író
Dorn - orvos
Medvegyenko - tanító
Jakov - háziszolga

A történet Szorin udvarában játszódik, a 3. és 4. felvonás között 2 év telik el

1. felvonás

Egy színdarab körül játszódnak az események. Mire összegyűlnek a nézők, kiderül, hogy Medvegyenko viszonzatlan szerelmet érez Mása iránt. Arkagyina féltékeny fia szerelmére, Nyna Zarecsnajára, mert nem ő kapta a szerepet. A függönyt felhúzzák és elkezdődik a színdarab. Zarecsnaja elragadóan játszik, de Arkagyina megjegyzései miatt Trepljov berekeszti az előadást. A vendégek visszavonulnak, Dorn azonban bíztatja Trepljovot, hogy ne hagyja abba. Mása bevallja az orvosnak, hogy azért nem viszonozza Medvegyenko érzéseit, mert Trepljovot szereti.

2. felvonás

Arkagyina el akar menni a városba Samrajov feleségével, de a mezőgazdasági munkák miatt nincs ló, ami elvigye. Arkagyina ezen nagyon megsértődik és összeveszik Samrajovval. Nyna találkozik Trepljovval, aki egy sirályt lő neki. Szörnyű válságban van a fiatalember elbukott darabja miatt. Ez után Trigorinnal beszélget Nyna, aki elmeséli, milyen nehéz is egy író élete.

3. felvonás

Arkagyina újabb összetűzésbe kerül fiával, de végül kibékülnek. Elutazásuk körül forog minden, Moszkvába mennek. Nyna egy medállt ajándékoz Trigorinnak, majd könnyes búcsút vesznek egymástól. A lány elhatározza, hogy színésznő lesz, és ő is Moszkvába utazik. Közben Arkagyina még mindig abban a hitben él, hogy Trigorin őt szereti. Trepljov minden áron vissza akarja kapni Nyanát.

4. felvonás

Két, három év múlva...

Mása feleségül ment Medvegyenkóhoz, de boldogtalan, mert még mindig Trepljovot szereti. Van egy gyermekük is. Szorin betegeskedése miatt újra összehívják a családot, ahova Arkagyina és Trigorin is eljön. A beszélgetésekből kiderül, hogy Nyna egy ideig Trigorinnal élt, és gyereket szült neki, de a férfi elhagyta. Nyna színésznőként dolgozott, de nem aratott komoly sikereket. Sokfelé utazgatott és Trepljov követte őt. Nyna is eljött végül és "Sirálynak" hívatta magát. Trepljovval beszélgetnek, de ismét elhagyja a férfit, mert egész életében csak Trigorint szerette igazán. Trepljov ezek után minden személyes iratát megsemmisítette, majd lelőtte magát. Nem tudott tovább Nyna nélkül élni, akinek elég ereje volt ahhoz, hogy viselje sorsa keresztjét.

******

Ványa bácsi

A nyugdíjba vonult egyetemi tanár, Szerebrjakov, fiatal feleségével, Jelenával vidékre költözik, elhunyt felesége birtokára. Az itt élők élete gyökeresen felborul, Ványa és Asztrov Jelena kegyeiért verseng, miközben Jelena és Szonya Asztrovhoz vonzódik menthetetlenül.

Forras : http://www.huntheater.ro/

Forras : http://antikvarium-konyv.com/csehov/

Forras : https://moly.hu

Forras : http://documents.tips/documents/csehov-cseresznyeskert-elemzes.html

Foras : http://www.olvasonaplo.co.hu/

Honoré de Balzac

Honoré de Balzacot (1799–1850) már kortársai is óriásként tisztelték.

Tours-ban született paraszti családban 1799-ben. Nem szüleinél, hanem egy csendőrnél nevelkedett. Apja Napóleon élelmezési biztosaként gazdagodott meg, de nem szerzett nemesi címet, a de előszót, mely a nemesi rangot jelzi, az író maga illesztette neve elé. A párizsi egyetem jogi fakultásán végzett, majd írnokként helyezkedett el, közben a Sorbonne irodalmi és filozófiai előadásait hallgatta.

Írással először csak mint kereseti forrással foglalkozott, a húszas években azonban már több mint harminc regénye jelent meg (pl. A centenárium,1821; Az utolsó tündér,1823). Ezeket később megtagadta, csak az 1829-ben keletkezett Huhogókat vette be nagy regényciklusába, az Emberi színjátékba.

Legendássá, irodalmi témává vált hosszú szerelmi kapcsolata a lengyel származású Hanska grófnővel (1832-től), akit a férj halála után feleségül is vett (1842). Közös életüket beárnyékolta az író egyre súlyosbodó betegsége és gyermekük halála (1846). Felesége halála után nem sokkal annak lányát vette feleségül (1850).

Híressé lett anyagi problémái miatt is. Ifjú korában betűöntödét, könyvkiadót alapított, mely hamarosan csődbe ment, hitelezői pedig állandóan üldözték. Párizsi házának több bejárata is volt, ha netán a kellemetlen látogatók elől gyorsan kellett távoznia. Később is furcsa vállalkozásokba fogott, ananászültetvényt akart létrehozni, de a szardíniai római kori aranybányák újrafeltárását is terv ezte. Anekdoták szólnak arról is, hogyan keverte össze regényalakjait barátaival, ismerőseivel, élő személyekkel: állítólag sokszor regényalakjai nevén szólított meg másokat, és halála előtt orvos szereplőjéért, Bianchonért küldetett.

A megfeszített munka (képes volt a már nyomdai kefelevonatok elkészülte után újraírni egyes fejezeteket vagy akár az egész művet), a nagyvilági élet, az állandó feszültségek, szenvedélyek (nagy kávéivó volt) megviselték egészségét. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, a magánéleti veszteségek mellett alkotói kudarcok is érték. Nem sokkal második házassága után, 1850. augusztus 18-án halt meg.

Művei:

A Labdázó Macska Háza (Maison du chat-qui-pelote, 1829)
A harmincéves asszony (La Femme de trente ans, 1834)
Gobseck (Gobseck, 1830)
Goriot apó (Le Père Goriot, 1834)
Chabert ezredes (Le Colonel Chabert, 1835)
Béatrix (Béatrix, 1837-42)
Modeste Mignon (Modeste Mignon, 1844)
Albert Savarus (Albert Savarus, 1842)
Az élet iskolája (Un début dans la vie)
Szép Impéria (La belle Impéria)
Impéria házas
A toursi plébános (Le Curé de Tours, 1832)
Eugénia Grandet (Eugénie Grandet, 1833)
Elveszett illúziók (Illusions perdues, 1836 - 1843)
Veszélyes örökség (Ursule Mirouet, 1840)
A kalandor (La Rabouilleuse)
A megye múzsája (La Muse de département)
A vénlány (La vieille fille)
A Régiségtár (Le Cabinet des Antiques)
Ferragus (Ferragus)
Langeais hercegnő (La Duchesse de Langeais)
Az aranyszemű lány (La fille aux yeux d'or)
César Birotteau nagysága és bukása (Histoire de la grandeur et de la décadence de César Birotteau 1837 )
Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága (Splendeurs et misères des courtisanes, 1838, (Werdet), 1844-1846, (Furne))
Betti néni (La Cousine Bette, 1846)
Pons bácsi (Le Cousin Pons, 1847)
A Nucingen ház (La Maison Nucingen, 1838)
Hivatalnokok (Les employés)
Kispolgárok (Les petites bourgeoises)
A homályos ügy (Une ténébreuse affaire)
Az arcisi képviselő (Le député d'Arcis)
A huhogók (Les Chouans, 1829)
Parasztok (Les paysans, 1844)
A vidéki orvos (Le médecin de campagne, 1832)
A falusi plébános (Le curé de village, 1838)
A völgy lilioma (Le lys dans le vallée, 1834)
A szamárbőr (La peau de chagrin, 1831)
Az alkimista (La recherche de l'Absolu, 1834)
Catherine sur Médicis (Medici Katalin 1842)
Louis Lambert (Louis Lambert, 1833)
Seraphita (Séraphita, 1834)
Az ismeretlen remekmű (Le chef d'oeuvre inconnu, 1831)
A Vörös Vendégfogadó (L'Auberge Rouge, 1830)
A házasság fiziológiája (Le physiologue de marriage, 1829)

Goriot apó

Egy öreg, lepusztult panzió bemutatásával kezdődik a történet. Férfiak és nők számára egyaránt kibérelhető a panzió, mely az özvegy Vauquerné tulajdona. Sylvia, a szakácsnő itt dolgozik és minden reggel korán neki is lát munkájának.

A panzió lakói: Sylvia, Michonneau kisasszony, Poiret úr - volt hivatalnok, Goriot apó - volt metélttészta, makaróni és keményítőgyáros, Eugene de Rastignac - joghallgató, Victorine Taillefer - Taillefer lánya, Vautrin

Goriot apót mindenki gazdag tésztagyárosként ismeri a panzióban. Már több, mint hatvan éves, Vauquerné mégis jó partynak tartja. Meg is próbált mindent, hogy az öreg közelébe férkőzzön, de mindig visszautasítja. Innentől kezdve csak gyűlölettel gondol az idősödő lakosra. Mérgét csak jobban fellobbantja, amikor fiatal, csinos hölgyek teszik nála látogatásukat. Később kiderül, hogy ők csak a lányai, de Vauquerné ezt nem hiszi el. Az egyre szegényedő férfi így lassan minden tekintélyét elveszti a házban. Az egész panzió kíváncsi szokatlan viselkedésére. Az öreg úr még ezüst étkészletét is eladta kis rudacskák formájában, pedig nagyon ragaszkodott hozzá.

Egyik este kifigyelte őt Eugene de Rastignac, a diák, amikor Goriot apó épp egyik lányától csókkal búcsúzik. Persze a dolog nem maradt titokban, ám kiderült az igazság és Eugene rájött, hogy talán mégsem annyira elítélendő az öreg úr. Minden vagyonát eladta, hogy lányait kiházasítsa és jó férjet találjon nekik. Amikor mindezt elérte, csak annyit várt cserébe, hogy valamelyik lánya befogadja. Lányai azonban ezt megtagadták és kitúrták a vagyonból. Eugenet bántotta is a lelkiismeret, hogy ennyire félreismert egy embert. A múltkor ellátogatott a szépséges Anastasie de Restaud grófnőhöz, aki Goriot egyik lánya. Amint kiejtette a száján, hogy ő egy asztalnál ült édesapjával, kitessékelték a házból.

A történtek miatt az ifjú Eugene elhatározta, hogy felkarolja Goriot apó ügyét. Ehhez azonban pénzre és társadalmi háttérre volt szüksége. Levelet írt hát anyjának és két húgának, hogy pénzt kérjen tőlük. Alapos kutakodásba kezdett, hogy minél többet megtudjon Goriotról. Az öreg kiváló tésztagyári munkás volt egykor, s mikor meghalt a bolt gazdája, sok évi megtakarításából ő vette meg a boltot. 1789 utáni időszakban mindenki a pékségeket ostromolta kenyérért. Ő kihasználta ezt és meggazdagodott. Felesége 7 évnyi házasság után halt meg, ami nagyon mélyen érintette. Ettől kezdve minden vagyonát lányaira költötte. Hagyta, hogy válasszanak maguknak férjet is. Anastasie Restaud grófot, Delphine pedig Nucingen bárót. Goriot egyedül élt tovább és megmaradt tésztagyárosnak.

Eugene megkapta anyja és húgai minden pénzét. Közben Vautrin alkut ajánl Eugene számára és megígéri, hogy gazdaggá teszi és segít neki. Azt javasolja minél hamarabb nősüljön meg ,de csak szegény nőt vegyen el. Victorine kisasszony, Taillefer lánya az áldozat. Apja egy vállalat tagja, de mindent fiára akar hagyni, kizárva ezzel lányát az örökségből. Eugene a családjától kapott pénzt a külsejére költi, hogy sikeres legyen a leánykérés. Összeismerkedik unokanővérével, aki nagyon tehetős asszony. Színházba mennek, ahol megpillantja Goriot egyik lányát, Delphinét és szerelmes lesz belé. Meglátogatja páholyába, ahol megegyeznek, hogy hamarosan újra találkoznak egyik közeli bálon. Eugene mindenről beszámolt az előadás után Goriotnak. Ő másnap elment Delphinéhez, s egy levelet hozott tőle Eugene számára. Egy meghíás szerepelt benne a szombati előadásra, a grófnő páholyába. Amikor találkoztak Delphine rossz kedvű volt. Végül eghy játékteremben kötöttek ki. Eugene minden egyes talákozásról beszámolt Goriotnak. Minden nap elmentek a játékterembe, ahol Eugene hatalmas összegeket nyert.

Közben Vautrin ádáz cselt szövögetett, ki akarta hívni párbajra Taillefer úr fiát, hogy a vagyon lányára szálljon. Őt pedig Eugene akarta elvenni. Delphine és Goriot közben egy lakást vásárolt a diáknak és bebútorozták neki. Amikor Eugene megtudta Vautrin szándékát, minden erővel meg akarta akadályozni a párbajt.

A rendőrség közben egy szélhámos után kezdett nyomozni, akit Vasfejűnek hívtak. A jelek szerint ő Vautrin volt - gazdagok pénzét lopja el és törvénytelen üzleteket bonyolít le. Vacsora közben Vautrin nagylelkűen felajánlott 8 üveg bort a lakóknak, Goriot és Eugene italába pedig altatót kevert. Leitatta az egész panziót, majd Vauquerné társaságában elhagyta a panziót.

Másnap mindenki sokáig aludt. Michonneau kisasszonyt, Poiret úrat a rendőrség beavatta, ezért most ők tettek altató Vautrin italába, hogy megnézhessék a vállán lévő fegyencszámot. A csel sikerült, így elkapták a Vasfejűt. Taillefer úr letörten újságolta, hogy fia párbaj közben súlyosan megsérült. Eugenet mélyen megrázták az események. Goriot két lánya továbbra is sokat mentek apjukhoz, de mindig csak pénzért. Teljesen kizsigerelték az idős urat, meg is betegedett. Közben nagy bálra készültek lányai, és azzal voltak elfoglalva, mit vegyenek fel, miközben apjuk haldoklott. Eugene és barátja azonban nem hagyta el az öreget. A bálraEugene is elment, de rögtön utána sietett vissza Goriothoz. A lányokat férjeik akadályozták, hogy elmenjenek apjukhoz, ezzel teljesítve egy haldokló leghőbb vágyát. Goriot meghalt és még temetési költségeit sem állták a grófok (a lányok férjei). Eugene és barátja gondoskodtak az anyagiakról. :"Itt nyugszik Goriot, Restaud grófné és Nucingen báróné apja, eltemetve két diák költségén."

******

Az élet iskolája

„Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk” – mondja a kisregény egyik szereplője. Természetesen nem matematikát vagy történelmet: a megfelelő magatartást, emberek és dolgok helyes kezelését kell elsajátítanunk.

Az érvényesülés, a siker balzaci irányelvei egyszerűek: tisztesség, önfegyelem, szorgos tanulás, kemény munka, szerény viselkedés, tapintat – aki ezt a módszert követi, feltétlenül eléri a célját.

„Karrieriskolája” követelményeit a nagy író lebilincselő történettel példázza, amely tele van meglepő fordulattokkal, pergő párbeszédekkel, nyelvi sziporkákkal: valóságos kis remekmű. Ezt a könyvet nemigen lehet érdektelenül letenni, és a tanítását nagyon is érdemes felvállalni.

******

Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága

Az Emberi Színjáték egyik legérdekesebb, legnépszerűbb regénye, – mely a kurtizánok nyomorán és csillogó világán kívül bevezet a párizsi szalonokba, a művész-életbe, a bűn alvilágába és a börtönökbe is új színeváltozásában mutatja meg Jaques Collint a volt gályarabot – a felszabadulás óta elsőízben jelenik meg magyar nyelven. Lányi Viktor magas művészetű fordítása híven követi a balzaci stílus realizmusát és romantikáját, színességét és szellemességét.

******

A szamárbőr

Ki ne ábrándozott volna még arról - ha legkésőbb gyerekkorában is -, hogy mennyire jó lenne, ha lenne egy varázserővel bíró eszköze, amely valóra váltja minden kívánságát?

A Szamárbőr főhősével, Raphaël de Valentinnal éppen ez történik meg: egy talizmán birtokába jut, méghozzá éppen a legjobbkor. Utolsó filléreit is eljátszotta a Palais Royal játékbarlangjában, lelkileg mélyponton van, s nem lát más kiutat, csak az öngyilkosságot. A régiségkereskedő különös ajándéka, a szamárbőr épp erről a végzetes útról téríti le - ideiglenesen. A szamárbőr különleges tulajdonsága ugyanis, hogy tulajdonosa minden kívánságát teljesíti.

S hogy a történet mégse váljék Walt Disney-mesévé, a beteljesülésnek ára van: minden beteljesült kívánság után kisebbre zsugorodik a talizmán, s ha elfogy, az tulajdonosa életének végét is jelenti. Raphaël mégis elfogadja a varázserejű ajándékot.Mi minden emberi szív közös vágya? Barátok, pénz, szerelem. Raphaëlnek ki sem kell mondania, máris összefut az utcán régi barátaival; máris nagybátyja hatalmas vagyonának örököse lesz, s felismeri élete asszonyát is.

Ám ne higgye a kedves olvasó, hogy ezzel a történet nagyját elmeséltük! A szamárbőr ugyanis egyre zsugorodik, s megkezdődik főhősünk keserves harca az életért, s hogy a szükségszerű bekövetkezik-e, nem áruljuk el.

Inkább elidőzünk kissé a mű alapgondolatánál, a vágy, a beteljesülés és a halál kapcsolatánál. Eszünkbe ötlik a régi mondás: "A vágy halála a beteljesülés". S hogy a vágyak halála, azaz maga a beteljesülés a mi halálunkat is jelenti-e? Nos, ezzel a kérdéssel több irodalmi mű is foglalkozik, példa erre Andersen Kis Hableánya (nem a Walt Disney-változat!) ugyanúgy, mint Goethe Faustja. A vágyak beteljesedéséért mindig a főhős élete az ár.

******

A Vörös Vendégfogadó

1799-ben két fiatal francia tiszt igyekszik Németalföldön harcoló csapattestéhez. Útközben megszállnak egy fogadóban, és összeismerkednek egy gazdag kereskedővel. Az éj folyamán a kereskedőt meggyilkolják, az egyik fiatalember eltűnik, a másikat a katonai bíróság gyilkosságért halálra ítéli. Az elbeszélés kerettörténete – amely hosszú évek múlva játszódik – meglepő fényt vet a korábbi eseményekre…

Forras : http://tudasbazis.sulinet.hu/

Forras : https://moly.hu/

Forras : http://hirmagazin.sulinet.hu/

Forras : http://www.olvasonaplo.co.hu/olvasonaplo/70-balzac-goriot-apo

Lev Nyikolajevics Tolsztoj

(1828–1910)

Jasznaja Poljanában született. Családjának egyik felmenője Nagy Péter cártól kapott grófi címet, apja harcolt a Napóleon elleni háborúban.

Ezek a családi emlékek hiteles információként szolgáltak a Háború és béke című regényének megírásakor. Anyai ágon régi orosz arisztokrata családokkal állt rokonságban, többek között Puskinnal is. Kétéves volt mindössze, amikor anyját, és kilenc, amikor apját elvesztette. Három bátyjával és húgával együtt rokonoknál nevelkedett.

1841-ben kerültek a testvérek a Kazanyban élő apai nagynénihez, Tolsztoj itt iratkozott be az egyetemre 1844-ben. Eleinte keleti nyelvekkel foglalkozott, majd jogot hallgatott. Kiemelkedő tehetségű nyelvtanuló volt: ismerte az angol, francia, német, olasz, lengyel, holland, bolgár, cseh, szerb, görög, latin nyelvet, de hogy a Bibliáteredetiben olvashassa, óhéberül is tanult.

Tanulmányait félbeszakítva a családi birtok örököseként 1847-ben visszaköltözött Jasznaja Poljanába, és gazdálkodásba kezdett. Az 1850-es évek elejétől kezdve foglalkozott komolyabban írással. 1852-ben a Kaukázusba utazott katonai szolgálatra. Ezt az időszakot idézi A rajtaütés (1853) és az Erdőirtás (1855) című elbeszélése, valamint a Kozákok (1853–63) című kisregénye, és ekkor készült el életrajzi trilógiájának első kötete, a Gyermekkor(1852) is.

A krími háborúban szerzett tapasztalatait örökíti meg a szevasztopoli elbeszélésciklus (Szevasztopol december havában, Szevasztopol májusban, Szevasztopol 1855 augusztusában).

Az ötvenes években került kapcsolatba a pétervári irodalmi élettel. Megismerkedett a Nyekraszov szerkesztésével működő irodalmi-kritikai folyóirat köré csoportosuló írókkal, költőkkel, így Turgenyevvel, Goncsarovval.

1856-ban több hónapos útra indult. Pedagógiai és a mezőgazdasági tapasztalatait hazatérése után saját birtokán próbálta hasznosítani: iskolát szervezett a parasztgyerekek számára, pedagógiai folyóiratot indított, maga is tanított. A hatalom azonban nem nézte jó szemmel ténykedését, egy házkutatás után bezáratták iskoláját és betiltották folyóiratát.

1862-ben házasságot kötött Szofja Andrejevna Bersszel, egy moszkvai orvos lányával. Tizenhárom gyermekük született. Házasságuk első időszaka boldog volt, a nagy művek születésének ideje ez: Háború és béke (1863–69), Anna Karenina (1873–78).

1881-ben a család Moszkvába költözött. Ekkor már elmélyült a szakadék Tolsztoj és családtagjai között. Egyre nagyobb felelősséget érzett a szegények, a nyomorultak és a kiszolgáltatottak iránt, szinte személyes bűntudat gyötörte sorsukért. Arisztokrataként maga is a megtisztulást, a helyes magatartást, a felelős emberi élet titkait kutató, gyötrődő regényalakjaihoz hasonlít. A népművelés és népoktatás ügye ebben az időszakban ismét életének meghatározó eleme lett. E korszak kiemelkedő alkotásai az Ivan Iljics halála (1882–86), a Kreutzer szonáta (1887–89) és Az ördög (1889–90) című művek. Saját írói sorsával is elégedetlen, egyre nehezebben tudja összeegyeztetni magában a művészt és a profetikus tanítót. Alkotásait mindinkább az utóbbi szerep motiválja. A kilencvenes évek művei – Feltámadás (1889–99), Szergij atya (1890–98) – már ezt a szemléletváltást tükrözik.

1891-ben úgy határozott, hogy lemond birtokáról, magánvagyonáról, valamint az 1881 után készült munkák szerzői jogdíjáról. Családja értetlenül fogadta döntését, felesége sem tudott azonosulni erkölcsi motivációjával.

Harmadik nagy regénye, a Feltámadás az erkölcsi megtisztulás és felemelkedés példázatává vált. Tolsztoj csaknem tíz évig dolgozott utolsó regényén, eközben vallásfilozófiai értekezést – Isten országa bennünk van (1893) – is írt, valamint újra elővette a Kaukázus témáját, amikor belekezdett a Hadzsi Murat (1896–1904) című kisregénybe. 1901-ben gyógykezelésre a Krímbe utazott, itt találkozott Csehovval és ismerkedett meg Gorkijjal is.

Életének utolsó évtizedében betegsége ellenére aktív volt. Néhány jelentős irodalmi mű is kötődik ehhez a korszakhoz: ekkor született a Bál után (1903), az Isteni és emberi dolgok (1906) és a Hodinka(1910) című novella. Családjával azonban egyre inkább megromlott a kapcsolata, menekülni akart a fojtogató megnemértettségből, le akart számolni régi életével. 1910. október 28-án titokban elhagyta Jasznaja Poljanát, de útja közben megbetegedett, s egy Asztapovo nevű vasútállomás mellett halt meg 1910. november 7-én.

Művei:

Gyermekkor (Детство) (1852)
Kamaszkor (Отрочество) (1854) (magyarul „Serdülőkor” címmel is megjelent)
Szevasztopoli elbeszélések (Севастопольские рассказы) (1855–1856)
Szevasztopol december havában (Севастополь в декабре месяце)
Szevasztopol májusban (Севастополь в мае)
Szevasztopol 1855 augusztusában (Севастополь в августе 1855 года)
Ifjúság (1857)
Három halott (1859)
Családi boldogság (1859)
Polikuska (Поликушка) (1861)
Kozákok (1863)
Háború és béke (Война и мир) (1863–1869)
Anna Karenina (Анна Каренина) (1873–1877)
Ivan Iljics halála (Смерть Ивана Ильича) (1886)
A sötétség hatalma (1886)
A Kreutzer-szonáta (Крейцерова соната) (1889)
Feltámadás (Воскресение) (1889–1899)
Az élő halott (1900)
Bál után (1903)

Háború és béke

Tolsztoj mesterremekének története igazából terjedelme miatt nehezen összefoglalható, ám annak középpontjában Napóleon oroszországi hadjárata áll, és az orosz arisztokrácia mindennapjai állnak. Tolsztoj regénye egy összefüggő történetfolyam, amelyet az író eredetileg saját koráig szeretett volna elvinni.

Szonja és Natasa elbúcsúznak barátaiktól, Borisztól és Nyikolajtól, akik Napóleon ellen mennek harcolni, és azt ígérik nekik, hogy hűségesek lesznek. Natasa azonban nem bír magával, és Andrej herceg feltűnésekor megígéri, hogy hozzámegy feleségül, ám amikor a herceg is háborúba megy, akkor lelép Anatolijjal. Szonja megőrzi magát Nyikolajnak, mert ő a feltétel nélküli szerelem és önzetlenség szimbóluma. Ezalatt az oroszok a franciák ellen küzdenek és megvívják a borogyinói csatát. Szonja évekig várja szerelmét, és amikor a férfi megjelenik, bejelenti: azért veszi el, mert a családja tönkrement, és a nő gazdagsága a gyógyír. Mivel a nő az önzetlenség és a feltétel nélküli szerelem híve, ebbe is belemegy. Mindenki boldogan él, amíg meg nem hal (kivéve a franciák, akiket a végső kozákroham őrölt fel).

******

Anna Karenina

Az Anna Karenina hősnője egy szép, életvidám, előkelő, büszke úrinő, aki férjhez megy egy nála idősebb, magas rangú tisztviselőhöz. Szerelem nélkül, de szeretetben él, meglehetősen szikár ez a házasság. Jönnek-mennek a hétköznapok, míg meg nem jelenik a színen egy Vronszkij nevű, vonzó külsejű, de az átlagnál nem különb fiatalember, akivel szenvedélyes szerelem bontakozik ki közöttük. Ez persze nehéz ügy, mert a válás nem egy mindennapos, elfogadott dolog volt akkoriban, és bár meg lehetett tenni, súlyos következményeket vont maga után.

Anna Karenina teljesen átadja magát e szerelemnek, mely az első időszakban örömet, szenvedélyt, vágyat és beteljesülést hoz, később azonban szenvedést okoz. A szerelem ugyanis olyan magas hőfokú emberi érzés, amely nemcsak nagy lánggal ég, de önző is, birtokolni akar, s kirekeszteni másokat ebből az érzésből. Persze, a szerelem sem izzhat vég nélkül, huzamosabb ideig, így Vronszkij gróf és Anna Karenina szerelme is alacsonyabb hőfokú lesz később, egyre fakul, hűl, jönnek a hétköznapok.

Nem lehet hiba nélkül megélni az életet, az Anna Karenina is tragédiával végződik (hősnőnk a vonat alá veti magát). Ebben a társadalmi közegben nem is történhet másként. Bár Anna Karenina sem teljesen vétlen, emberi hibáktól sem mentes ez a kapcsolat: a szerelem mámorában kedves kisfiáról, gyermekéről megfeledkezik Anna Karenina. Először jót gondol róla a közvélemény: minden nő olyan akar lenni, mint ő, de amikor kiderül Vronszkijjal folytatott szerelmi viszonya, és az, hogy elhagyta a gyermekét, megutálják.

Anna Karenina-Hosszabb tartalom

Oblonszkij herceg kicsapongó élete 9. évében megcsalja feleségét Dollyt a nevelőnővel. Ezidő tájt érkeett mag Levin, hogy megkérje Kitty kezét, de az visszautasitotta.
Megérkezik Anna Karenina, a herceg húga, aki Dolly és a herceg kibékitését akarta. Anna jó munkát végzett és a családi élet helyreállt az oblonszkij házban. Anna elmegy estélyre és itt ismerkedik meg Kitty udvarlójával Vronszkijjal. Anna Pétervárra utazik ahova Vronszkij is megyItt sűrűn találkoznak. Alekszandar Alekszandrovics Anna férje figyeli felesége viselkedését, de semmitsem tehet.
Kittyből, az egészséges lányból beteg lett. Gyógyitották de állapota nem javult. Bánta, hogy kosarat adott Levinnek és időközben Vronszkij is elhagyta. Kitty az orvosok javalatára külföldre utazik és a fürdőben megismerkedik Varenykával, és újra egészségessé válik. Levin sem talált megnyugvást, mindig Kittyre gondolt.
Anna bevalotta Vronszkijnak, hogy terhes. Anna és Alekszej csak közös házban laktak, de már nem voltak férj és feleség..( Annának fia született.)
Levin újból Moszkvába utazik és Styepan Arkangyics elhivja hozzájuk. Végre találkozik Levin és Kitty. Levin megkéri újból Kitty kezét. Feltárja Kitty előtt a múltját.
Esküvő után Levin és Kitty falura utazott. Kezdetben nem tudtak egymás nélkül élni és a munka is lassan haladt. Levin levelet kapott bátyja rosszullétéről. Megtörtént a veszekedés. Végül együtt mentek el bátyához. Nikolaj pár nap múlva meg is halt. Anna titokban meglátogatta fiát, de mér ne volt olyan boldog.
Dolly a nyarat Kittynél töltötte. Leutaott hozzájuk Vronszkij is. Levin vadászatra ment.Vadészat hazatérése után Kitty gyermeket vért és Moszkvába költöztek.
Anna még nem kapta meg a válópert.
Kittynek fia született.
Anna tudja, hogy Vronszkij más asszaonnyal jár és öngyilkos lesz. Vronszkij elmegy katonának és ott hal meg.

******

Feltámadás

A zseniális orosz alkotó egyik legnagyobb műve szinte enciklopédikus teljességgel tartalmazza az öreg Tolsztoj erkölcsi és politikai nézeteit. A regény nagymértékben hozzájárult az író kiközösítéséhez az ortodox görögkeleti egyházból. Nyehljudov herceg esküdtszéki tárgyaláson szembekerül egy parasztlánnyal, akit valaha ő csábított el. A lányt a nyomor rossz útra kényszerítette. Nyilvánosházba került, s a bíróság gyilkossággal vádolja. Ártatlansága kiderül. Formai hibák miatt mégis négyévi kényszermunkára ítélik. Nyehljudovban fölébred a bűntudat. Mindent elkövet az ítélet megváltoztatásáért. Amikor törekvése meghiúsul, követi a szibériai száműzetésébe. Vezeklésül feleségül akarja venni. Tolsztojnak - aki önmagát rajzolja Nyehljudov alakjában - a hiábavaló küzdelem az igazságügyi szervek embertelen közönye ellen, és a fogolykaraván szibériai útja szolgál keretül a századvégi orosz élet szörnyűségeinek bemutatására. Nyehljudov baráti körének pályafutása példa a hatalomra kerültek magatartására: fiatalkorukban demokratikus eszméket hirdetnek, de amikor ők kerülnek vezető állásokba, ugyanúgy elnyomják a népet, mint elődeik. Az egyháznak minden szava képmutatás, a krisztusi egyenlőség és egyszerűség tanának arculcsapása. A társadalom jómódban és szabadlábon élő tagjai közönnyel nézik, hogyan fosztják meg embertársaikat emberi jogaiktól felfogásuk miatt, vagy azért, mert csak a törvények áthágása árán szerezhetik meg a betevő falatot. A társadalmi igazságtalanság bemutatása ellenére a regény mégsem nyomasztó olvasmány. Alaphangját az ember erkölcsi értékeibe, az egyszerű emberek jóságába vetett hit adja meg, s az hogy a gonosz elleni harc egyetlen eszköze az erkölcsi tökéletesedés.

Forras : http://tudasbazis.sulinet.hu/

Forras : http://mult-kor.hu/

Forras : http://irodalmi.blog.hu/

Forras : http://legeza.oszk.hu/
Forras : eduline.hu

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (Moszkva, 1821. november 11. – Szentpétervár, 1881. február 9.) orosz író, a XIX. századi orosz irodalom kulcsfigurája, a lélektani regény mestere.

Dosztojevszkij Moszkvában született, a szegények kórházában, ahol apja orvosként dolgozott. Apjának nehéz természete miatt nem volt könnyű élete a családnak. 16 éves korában elveszítette édesanyját, aki tüdőbajban halt meg.

18 éves volt, amikor megint szörnyű tragédia érte. Apját, aki egy kisebb földbirtokot vásárolt, jobbágyai a kegyetlen bánásmódja miatt megölték. A hét testvér így árvasorsra jutott. Dosztojevszkij bátyjával együtt hadmérnöknek tanult, mert apjuk annak idején erre kényszerítette őket. 1843-ban dolgozni kezdett, de röviddel ezután felmondott, mert kizárólag az irodalomnak akarta szentelni életét. Az apai örökség egy darabig kitartott, de aztán fordításokkal kellett pénzt keresnie. Már szinte éhezett, mikor első kisregénye, a Szegény emberek 1845-ben megjelent. Ez a mű meghozta számára az elismerést és hírnevet.

1847-től látogatta Petrasevszkij körét, ahol részt vett egy illegális nyomdának a létrehozásában. 1849-ben letartóztatták és a Péter Pál erődben raboskodott. Megszületett a halálos ítélet, de a kivégzés előtt felolvasták neki a cár kegyelmi rendelkezését. Végül 4 év szibériai kényszermunka és életfogytiglan közkatonaság lett a büntetése. 1850-től 1854-ig az omszki erődben raboskodott, ahol epilepsziás lett.

1857-ben megnősült, Marja Dmitrijevna Iszajevát vette el. 1860-ban visszaköltözött Szentpétervárra, ahol bátyjával a Vremja és Epoha című folyóiratokat szerkesztették és adták ki. A Vremja eleinte gyors és jó jövedelmet biztosított nekik, de a cári kormány hamarosan betiltotta az egyik cikk miatt, az Epoha pedig rövid időn belül csődöt mondott. Dosztojevszkij teljesen eladósodott. Bátyja nemsokára meghalt és annak a tartozásait is magára vállalta. Az anyagi gondokat a játékfüggősége csak növelte, ruletten rengeteget veszített. Anyagi nehézségei csak élete végére oldódtak meg.

Szerelmi életét sem kerülték el a problémák. Első felesége gúnyt űzött belőle, nagy szerelme, Polina pedig rövid időn belül elhagyta. 1866-ban jelent meg tizenöt évig érlelődött regénye, a Bűn és bűnhődés. Akkor még nem volt osztatlan sikere, bár az olvasók imádták, a hivatalos kritika vagy elutasította, vagy unottan fogadta. A már 45 éves író ezzel a művével új korszakot nyitott a regény fejlődésében és a világirodalomban. Ugyanabban az évben A játékos című könyvét kellett záros határidőn belül megírnia. Ebben egy 20 éves gyorsírónő, Anna Grigorjevna Sznyitkina volt a segítségére, akivel 1867-ben összeházasodtak.

A hitelezők elől először Párizsba, majd Lyonba menekültek. 1871-ben tértek vissza Szentpétervárra, amikor összegyűlt annyi pénz, hogy Dosztojevszkij ki tudta fizetni adósságait. Ezután jelent meg a Levelek, vallomások című kiadványa, amelyben kifejtette véleményét korának közéleti és politikai kérdéseiről publicisztikus formában. Kritikák, elbeszélések és visszaemlékezések is helyet kaptak ezekben a kötetekben. 1880-ban a moszkvai Puskin ünnepségen elhangzott beszéde nagy társadalmi visszhangot keltett. Nem sokkal ezután meghalt.

Művei:

1845 – Szegény emberek
1846 – A hasonmás
1847 – A háziasszony
1848 – Fehér éjszakák
1849 – Nyetocska Nyezvanova
1859 – A nagybácsi álma
1859 – Sztyepancsikovo falui és lakói
1861 – Megalázottak és megszomorítottak
1861-1862 – Feljegyzések a holtak házából
1864 – Feljegyzések az egérlyukból
1866 – Bűn és bűnhődés
1866 – A játékos
1868 – A félkegyelmű
1871-1872 – Ördögök
1873, 1876-1877; 1880, 1881 – Az író naplója – Levelek, vallomások
1875 – A kamasz
1876 – A szelíd teremtés
1877 – Egy nevetséges ember álma
1879-1880 – A Karamazov testvérek
1882 – Az örök férj

Bűn és bűnhődés

Az első nagy regény, a Bűn és bűnhődés főhőse, Raszkolnyikovlázadó hős. El akar szakadni a világtól, társadalomtól, emberektől, pontosabban igazolni szeretné saját elméletét: a felsőbbrendű embereknek mindenhez joguk van, céljaik, eszméik elérése érdekében a legsúlyosabb bűnt, a gyilkosságot is elkövethetik. Raszkolnyikov önmaga csapdáját állítja föl. Ahhoz, hogy elméletét önmagára is érvényesíthesse, meg kell öljön egy „tetűt” (így nevezi az alacsonyabb rendűekhez tartozókat), a rosszindulatú, ellenszenves uzsorásnőt, Aljona Ivanovnát. Raszkolnyikov elméletének bukását az is felgyorsítja, hogy kénytelen megölni az uzsorásnő húgát (Lizaveta) is, ez a gyilkosság pedig nem „elméleti”, azért követi el – hogy irháját mentse.

Raszkolnyikov lázadásának célja végső soron a teljes individuális szabadság elérése (neve beszélőnév, jelentése óhitű szakadár, elszakadó; például az egyházszakadás fogalmában is ez a szó szerepel).

Története példázatszerű: miután rádöbben, hogy hibázott, miután ráébred tézisének hamisságára, bevallja bűnét. A bűn bevallásáig tartó folyamat alkotja a regény jelentős részét, Dosztojevszkijt nem a gyilkosság érdekli, nem bűnügyi történetet ír. A regény legfontosabb eseményei, fordulópontjai azok a cselekménymozzanatok, melyek végül vallomásra késztetik a főhőst. Húgának (Dunya) és édesanyjának (Pulcherija Alexandrovna) áldozatos szeretete, Luzsin primitív jólét-filozófiája, egoizmusa, Marmeladov értelmetlen és nyomorúságos élete, Szvidrigajlov ördögi, démonikus gonoszsága, Porfirij nyomozótiszt tiszta, logikus ellenérvei, Razumihin jóindulata, becsületessége, „kívülállósága”, Szonya önfeláldozása, „társadalmi öngyilkossága” s mégis megőrzött erkölcsi tisztasága, hite vezetik el Raszkolnyikovot döntésének meghozataláig, a bűn megvallásáig, a szenvedés vállalásáig.

A folyamat elsősorban lélektani. A regény jelentős részét viták, párbeszédek és monológok, álmok, víziók – tudatfolyamok – adják, az író a belső világot, az emberi világot láttatja a legnagyobb mélységek szintjéig. A szereplők „szabadon mozognak” a regénytérben. Dosztojevszkij elbeszélője nem mond véleményt, nem értékeli a szereplők tetteit, cselekedeteit, gondolatait. Az alakok többsége egy-egy eszme hordozója, az olvasónak magának kell eldöntenie, hogy ki képviseli az adott szituációban a jót, a rosszat, az igazságot, a morális értékeket, az aljasságot, a bűnt.

A főszereplő nem emelkedik ki a regény szereplőinek világából, nem csak az ő élete, sorsa fontos. A mellékszereplők, ellenhősök is „teljes” alakok, cselekedeteik, gondolataik éppúgy hozzátartoznak a regény üzenetéhez, mint a főszereplőé, sőt a legfontosabb gondolatokat gyakran épp a negatív hősök, illetve a mellékszereplők – pozitív és negatívhasonmások – mondják ki.

******

A félkegyelmű

"Egy tökéletes szépségű embert szeretnék ábrázolni." Ezzel a cseppet sem könnyű céllal vágott neki Dosztojevszkij, hogy megrajzolja Miskin herceg alakját és vele együtt a 19. századi orosz társadalmat. A huszonhét éves herceg Svájcból tér vissza Oroszországba, miután ott kezelték betegségét, gyakori epilepsziás rohamait. Egy kihalófélben lévő nemesi család utolsó sarjaként keresi fel távoli rokonát, Jepancsina tábornoknét, ahol megismerkedik férjével és három lányával, köztük legfiatalabb lányával, Aglajával. Szintén ott pillantja meg először Nasztaszja Filippovnát, az elbűvölő szépségű nőt, aki kétes híre és viselkedése ellenére minden férfit megbabonáz és magához láncol.

Miskin herceg életében először csöppen bele a pétervári közegbe: hiszékenysége, jólelkűsége, egyenessége teljesen kiemeli a társaságból. Nem is sejti, hogy a sok őszintének ható bók és beszélgetés csupán álca és üres fecsegés. Miskin mindenkivel szemben elnéző, mindenkinek megbocsát, mindenkinek segíteni akar - nem is lehet más történetének vége, mint tragédia.

Dosztojevszkij egy olyan tiszta jellemet helyzett bele a pétervári társaságba, melynek segítségével megmutatta annak minden képmutatását. A történet gyönyörű és magával ragadó, Miskin, Rogozsin, Aglaja és Nasztaszja Filippovna személyiségei pedig olyan erejű érzelmet, szerelmet és indulatot sugároznak magukból, mely igazából csak az orosz emberek sajátja. A herceg személyiségét Dosztojevszkij Don Quijote alakjából formázta meg: a társadalom által meg nem értett, félkegyelműnek tartott "szegény lovag" ő, akinek "földöntúli jelleme" nem erre a világra való. A félkegyelmű szorosan ott van a Bűn és bűnhődés és A Karamazov testvérek nyomában: Dosztojevszkij legnagyobb alkotásainak egyike.

******

A Karamazov testvérek

Dosztojevszkij utolsó, tulajdonképpen befejezetlen műve A Karamazov testvérek - az író terve szerint egy második kötettel lett volna teljes ez az enciklopédikus mű. Ám így is egyértelműen kijelenthető: Dosztojevszkij teljes életműve, gondolatvilága benne van a regényben, mely az egyik legerősebb, legszuggesztívabb erejű a világirodalomban.

A szereplők mindegyike egy-egy tipikus orosz karaktert képvisel - az iszákos, számító, gonosz Fjodor Pavjovics és három fia: a jószívű, de hirtelenharagú Dimitrij, az ateista, kora minden eszméjét tagadó Ivan, valamint az istenfélő Aljosa. Dosztojevszkij az apa meggyilkolásának bűnügyi történetét használja fel a regény cselekményének keretéül. Ebbe helyezi bele azokat az óriási erejű bölcseleti és vallási kérdéseket, melyek az akkori orosz társadalmat feszítették: isten létének kérdése (Zoszima atya beszédei, életútja, valamint az ellenpont, Ivan híres poémája a "Nagy Inkvizítor"-ról), a bűn és annak különböző formái, melyet már a Bűn és bűnhődésben is körüljárt. A jellemek állandó harca, küzdelme jellemzi a regényt, igazi orosz karakterekkel.

A Karamazov testvérek ugyanaz a - legalább - kétszintes mű, mely a világirodalom legnagyobb alkotásait jellemzi: olvasható érdekfeszítő bűnügyi történetként, de az igazi mélysége a szereplők gondolatvilágában, eszméiben, vitáiban, eszmefuttatásaiban van. Javasolt bizonyos időközönként újraolvasni - mindig tud valami újat mondani...

******

Fehér éjszakák

A Fehér éjszakák történetét olyan ember mondja el, aki elsősorban önmaga előtt akarja igazolni álmokba foszló életét. A Nasztyenka-történet mindennél fontosabb számára, ezért dolgozza ki részletezve, megjelenítve. Ebben a történetben eljátszhatja a nemes lelkű lovagot, megmentheti az ismeretlen leányt a tolakodótól, vállalhatja a szerelmi postás szerepét, és nagylelkűen lemondhat a megszeretett lányról. De a főhősnek be kell vallania, hogy mentsvára nincs többé, az álmok elfogytak, s már kénytelen az ábrándok évfordulóit megtartani.

******

A játékos

Dosztojevszkij súlyos adóságokba keveredett, amelyekből csak élete végén tudott kiszabadulni. Állandó anyagi gondjait növelték rulettveszteségei. Magánélete is szerencsétlenül alakult, első felesége gyűlölte és gúnyolta, nagy szerelme Polina rövid együttlét után eltaszította magától. Ezek után egy könnyelműen megkötött szerződés értelmében, elképesztően rövid idő alatt kellett megírnia újabb regényét, a rulettélményeket megörökítő A Játékos-t. (Ebben a munkájában segítségére volt egy 20 éves gyorsírónő, aki rövidesen az író második felesége lett, és biztosította számára, hogy élete utolsó évtizedét viszonylag nyugodtan, alkotó munkával töltse.)

A játékos főhőse lázadó, ingatag fiatalember. Egy nemesi családba szegődik házitanítónak, majd romlott levegőjű német és francia városokban él három esztendeig egy megalázó szerelem és a szerencsejáték rabjaként. A kisregény kidolgozatlansága ellenére is az egyik legolvasottabb Dosztojevszkij-írás. A regény fiatal hősét vad szerelme sodorja a játékhoz, de a nyerés és vesztés kiszámíthatatlan szeszélye érzelmeit is feledteti. Arra gondol, hogy számító gondolatmenete legyőzi a vak szerencsét, és ezért újabb és újabb kísérleteket tesz: véglegessé téve az "önsorsrontást".

Forras : http://antikvarium-konyv.com/fjodor-mihajlovics-dosztojevszkij/

Forrras : http://tudasbazis.sulinet.hu

Forras : http://szepirodalom.blog.hu/

Forras : http://legeza.oszk.hu/

2017. április 10., hétfő

Kaffka Margit

1880. június 10.-én született Nagykárolyban.

Apai ősei Csehországból vándoroltak be, általában iparos emberek voltak, akik nemcsak foglalkozásukat, hanem szigorú erkölcsüket is megőrizték. Apja Kaffka Gyula ügyvéd, később Szatmár vármegye főügyésze volt. Édesanyja, Uray Margit a megye legősibb nemzetségei közül való, ereiben Árpád-kori ősök vére csörgedez, nagy múltú nemeseké, de a közvetlen elődök már dzsentrivé süllyedtek. Házasságukból két gyermek született: Kaffka Margit és Kaffka Ibolya.
Hat éves koráig a jólét, kényelem és a családi otthon melegsége vette körül, ekkor azonban apja, aki beteg volt hirtelen meghalt (egyesek szerint öngyilkosságot követett el). Apja halála után felbomlott a család. A Kaffka-nagyszülők nem merték unokáik nevelését az anyára bízni. Kaffka Margit testvérét, Ibolyát a temetés után elvitték magukkal Miskolcra, ők nevelték fel, ők adták férjhez, anyja felment Pestre, azzal a szándékkal, hogy szakmát tanul és dolgozni fog.
Az otthon maradt Margitot 1886 decemberében beíratták a szatmári irgalmas-nővérek zárdájába bentlakó növendéknek. A zárdából kikerülve, anyja és nevelőapja nem akarták taníttatni, mert nem volt miből, kesztyűs boltba és varrodába akarták adni tanoncnak. Végül szemproblémája miatt mégis beíratták a Szatmármegyei Nőegylet Nőipariskolájába, innen ment 1893-ban a Nagykárolyi Polgári Leányiskolába.
1894-ben beiratkozik a Szatmári Szent Vince Irgalmasnővérek Zárdájának tanítónőképzőjébe. Eleinte családi segítséggel végzi az iskolát, később ösztöndíjas lesz, egy év ingyenes bennlakásért cserébe vállalja, hogy a képesítés megszerzése után egy évig ingyen tanít az Irgalmasnővérek valamelyik zárdájában. Az iskola utáni első szünidőt apai nagyszüleinél töltötte Miskolcon, itt érte a hír, a tanításért cserébe vállalt egy évet a Miskolci Irgalmasnővérek Zárdájában kell letöltenie.
Miskolcon bentlakó tanítónőként a zárdában, a szünetekben nagyszülei házában lakott, környezetét azonban nem kedvelte, a budapesti nyíltabb légkörre vágyott. A Miskolcról írott levelek tanúsítják, hogy a vidék unalma és „vaskezű formái” űzik el innen, s a tartalmasabb, mélyebb fővárosi életre vágyik.
Ez után Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Ebben az időszakban jellenik meg első verse - még álnéven - a Nagykárolyban kiadott megyei lapban, és nem sokkal később a Magyar Géniuszban - már saját neve alatt - adták közre Fényben című költeményét.
Visszatért Miskolcra és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Szabad idejében foglalkozott az irodalommal, körülötte egyész kis irodalmi szalon alakul ki. Ekkor (1903-ban) jelenik meg első verseskötete és ekkoriban került a Nyugat munkatársainak körébe is.
Miskolci tartózkodása alatt a Miskolci Közművelődési Egylet tagja, Csiky Gergely: Czifra nyomorúság című színdarabjában is szerepel.
1904-ben Fröhlich Brúnó erdészmérnökhöz megy feleségül. Közben sorra jelennek meg írásai a fővárosi lapokban. Prózai írásai, novellái egyre gyakoribbak.
1906-ban megszületik Laci fia, akit verseiben Lócinak, Péterkének, Petikének nevez, ebben az évben jelenik meg első novelláskötete is: Gondolkodók és egyéb elbeszélések címmel.
Mindenképp szeretett volna újra Pestre jutni és ez 1907-ben sikerült is. Férje a Földművelésügyi Minisztériumba kapott kinevezést, Ő pedig az Újpesti Polgári Leányiskolában kapott tanítónői állást. Tanári működése alatt három tankönyv szerkesztésében vett rész.
Nem csak magánéletében, de a költészetben is mindig az újat kereste. A fővárosi nagy szerzők (Kiss József, Heltai Jenő, Makai Emil, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza) már akkor felfigyeltek rá, amikor még vidéki tanárnő volt, és lelkesen fogadták be maguk közé. Ő pedig lelkesen ment is, így be tudott kerülni az irodalmi körökbe, ahol a hangadók azonnal felismerik egyéni hangját és így megnyíltak előtte - szinte korlátlanul - a lapok és folyóiratok kapui is.És a legfontosabb: az 1908 januárjától megjelenő Nyugat a legelső számtól kezdve a munkatársai sorába hívja, és ezzel mintegy "hivatalosan" is a századeleji új irodalmi mozgalom megteremtsében szerepet játszó nemzedék tagjai között tudhatta magát.
Férjétől 1910-ben elvált, s ugyanazon év novemberétől kisfiával külön lakásban élt Budán, a Márvány utcában. A családfenntartás nehézségeivel küszködve, anya és háziasszony, tanítónő és író egyszerre.

Tanári pályafutása alatt nemcsak rajong az irodalomért, hanem ír is, előbb verseket, elbeszéléseket, majd négy nagyregényt. 191l-ben Schöpflin Aladár bíztatására megkezdi a Színek és évek című regényének írását, amit előbb folytatásokban a Vasárnapi Újság közöl, majd pedig 1912-ben megjelenik könyv formájában is. Ez a legismertebb műve, a legjobb magyar társadalmi regények egyike. A Nyugat irodalmi folyóirat munkatársai lelkesedéssel fogadják.
Kaffka Margitot, a regényírót elsősorban az asszonyi sors, a nő elnyomottsága foglalkoztatta, és ezzel egyidőben általános társadalmi kérdésekre is fény derül. A nő alakja körül eloszlat minden ködös homályt, amelyet éppen azért vont köréje a világ, hogy annak megaláztatását leplezze, sőt igazolja. A századeleji kiszolgáltatott asszony céltalan, szomorú sorsának megváltoztatására az új idők asszonyideálját tartja képesnek.
1913-ban jelenik meg a Mária évei című regénye. Ady Endrének ez év tavaszán Érmindszentre írott levelében magányosságáról, bizonytalanságról, szorongásról panaszkodik. Szerencsére rövidesen találkozik azzal a fiatal férfival, akit várva-várt, akibe szerelmes lett, Bauer Ervin orvosbiológussal. 1914-ben összeházasodnak. Kaffka Margit egész kapcsolatuk kifejlődését megírta naplószerűen. Ez 1966-ban 1914 augusztus címmel jelent meg nyomtatásban. A fiatal férfit már a háború kitörésekor a harctérre vezénylik.

1915-ben Kaffka Margit kéri nyugdíjaztatását. Abbahagyja a tanítást, hogy teljesen az irodalomnak szentelhesse tehetségét. Nemcsak mint szépíró, hanem mint publicista is.
Fiát, Lacit a Dévai Állami Reáliskolában nevelteti, s hol a budapesti lakásban él, hol a férje közelében valamelyik katonakórházban, ott, ahová azt éppen a háború veti.
1918 tavaszán megjelenik Kaffka Margit gyűjteményes verskötete, Az élet útján címmel.
Életének az első világháború végén fellépő spanyolnátha-járvány vet véget 1918. december 1-jén 38 évesen. Ugyanúgy a járvány áldozatává válik fia is, így együtt temetik el őket. Babits Mihály és Móricz Zsigmond mondottak az írónő tiszteletére gyászbeszédet.

Sírja Budapesten, a Farkasréti Temetőben található.

Művei :

Versek (1903)
Levelek a zárdából (naplóregény, 1904)
A gondolkodók és egyéb elbeszélések (elbeszéléskötet, 1906)
Képzelet-királyfiak (meseregény, 1909)
Csendes válságok (elbeszéléskötet, 1910)
Csonka regény és novellák (elbeszéléskötet, 1911)
Tallózó évek (verskötet, 1911)
Utolszor a lyrán (verskötet, 1912)
Süppedő talajon (elbeszéléskötet, 1912)
Színek és évek (regény, 1912)
Mária évei (regény, 1913)
Szent Ildefonso bálja (elbeszéléskötet, 1914)
Két nyár (regények, 1916)
Állomások (regény, 1917)
Hangyaboly (regény, 1917)
Kis emberek barátocskáim (ifjúkori írások, 1918)
Az élet útján (verskötet, 1918)
A révnél (elbeszéléskötet, 1918)

Színek és évek

A Színek és évek egy öregedő asszony, egy hajdani dzsentrilány emlékezésének foglalata. Az egymásba hullámzó emlékek azonban áttörik az idő határait, élővé teszik a múlt példázatát, s egybemosnak történetet, lírát és kommentárt. A regény hősnője – sorsával egyszerre példázza a régi asszonyi élet csendes pusztulását és a süppedő világ erkölcsét, melyet Kaffka Margit gyalázatos tisztességnek nevez. Az az életforma, mely megszabja Pórtelky Magda gondolkodásának, vágyainak és lehetőségeinek határát, a nő számára egyetlen utat hagy: a házasságot. Magda is ősei módjára, megyei ember feleségeként akarja életét berendezni. Amikor azonban egy tragikus véletlen megfosztja férjétől, szembetalálja magát a megváltozott világgal, amely szinte kálváriát járat vele. Második házasságát már azzal a meggondolással kezdi, hogy számára nincs más megoldás, mint egy új férj. Látszólag megint megkapaszkodik tehát, pedig élete süllyedése valójában most kezdődik el. Az emlékvilág falai lassan leomlanak, és durván láthatóvá lesz az élősdi és kiszolgáltatott asszony alakja.

******

Hangyaboly

A Hangyaboly – írja Bodnár György – egy zárda életét mutatja be, melynek csendes, fülledt levegőjét felborítja az új főnöknőválasztás… A pártokat főképpen a zárda anyagi forrásainak megválasztása állítja szembe. A régiek a módos jelöltek hozományára és a főúri adományokra akarnak építeni továbbra is. Ezért igyekeznek belekényszeríteni a rendbe Gross Helénkét, a haldokló főnöknő unokahúgát, akire nagy örökség vár. A modernek szeretnék, ha feleslegessé válnának a pénzhozományok: akkor csak a rátermettség és a hivatás lenne az apácák toborzója. Ezért akarnak magasabb iskolákat tervezni, egészséges, új épületeket építeni… De ha ez a kép csak önmagáért születik meg, a Hangyaboly csupán éles szavú antiklerikális irat. Nagyobb igény szülte. Kaffka zárdája önálló, eleven világ: belső logika szerint épül vel, plasztikusan kidolgozott alakjai önnön törvényeiket követik. S ugyanakkor mindvégig érezzük, hogy a zárdai élet belső izgalmai nagyobb áramkörbe kapcsolódnak.

******

Mária évei

A lélektani elemzés módszerét kibontó regény a Színek és évek folytatása. Laszlovszky Mária történetét mondja el, aki már az állásban lévő modern nő szemével, más törvények szerint él és ítél, mint a korábbi nemzedék lányai. Diplomát szerez, tanári állást kap, önálló, szabadabb életre készül, de hamarosan rádöbben, hogy a kisváros nyomasztó légkörében nem sikerül saját lábán megállnia, magányos marad. Az álmokba kapaszkodó, magányos lélek a halálba menekül.

******

Levelek a zárdából

Kaffka Margit két novelláját dolgozza fel. A Levelek a zárdából című az istenhitről, a vakhit gyötrelmeiről és a szerelemről szól. A veszedelem című nyáresti epizódban pedig két zárdában nevelkedett kislány életében először kerül szembe az "igazi élettel", amire már vágynak, de amit még igazán nem értenek.

Forras : http://www.rfmlib.hu/digitkonyvtar/dok/virtualis_kiallitas/kaffka/kaffka_elemei/elete.html

Forras : https://moly.hu

Karinthy Frigyes

Egész irodalmunkban ő a leghíresebb, legnépszerűbb, a legtöbbször olvasott, idézett, emlegetett humorista - holott tulajdonképpen filozófus volt.

Egy izgatott, minden iránt érdeklődő
filozófus, a XVIII. század felvilágosodásának legkövetkezetesebb és legtudatosabb utóda, a század tudományos igényű humanizmusának képviselője, aki bölcseleti életművet nem hagyott maga után, hanem kitűnő regényekben, gyönyörű novellákban, de nemegyszer mulatságos humoreszkekben fejezte ki különféle nézeteit és életfilozófiáját. A kor talán legeredetibb, legmeglepőbb témavilágú regényírója és novellistája, aki legszebb szépirodalmi műveit versekben írta meg. Egy nagy költő, a Nyugat nagyjaival egyenrangú költő, aki egész életében mindössze két vékonyka kötet költeményt írt, de annál több versparódiával jellemezte írótársait és az irodalomtörténetet. Ennyi talán elegendő is ahhoz, hogy tudomásul vegyük Karinthy Frigyes szabálytalan lángelméjét.

Budapesti kispolgári család fia volt; érettségi után humán műveltsége ellenére a természettudomány izgatta, ezért előbb fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató. Egyiket sem fejezte be, de szerzett magának annyi ismeretet, hogy idővel írótársai között ő tudott legtöbbet a modern természettudományról, s a maga korában ama kevesekhez tartozott, akiknél nem vált ketté az irodalmi-művészeti-történelmi műveltség meg a matematikai, természettudományi műveltség.

Egyetemista korában már benne él az irodalmi életben. Kosztolányi Dezső és Füst Milán ez időtől fogva mindvégig a legjobb barátja. A magyar felvilágosodás forradalmi hagyományait idéző nagy költemény, a Martinovics már ebben a korszakban keletkezik. Húszéves korára ugyanolyan érett költő, mint barátai, de még sokáig nem jelentkezik verseivel. Egyelőre újságíró lesz... és az is marad mindhalálig. De készül már diákkori emlékeinek kitűnő novella- és karcolatgyűjteménye, a Tanár úr kérem. De lassan készül. Előbb egy sajátos műfajjal jelentkezik: az irodalmi paródiával. Az Így írtok ti egy csapásra híressé teszi. Ezekben a parodizált versekben és prózákban találó kritikát mond az egyes költők és írók stílusáról, módszereiről. Egyszerre szatírák és műelemzések, az életművek jellemzései nagyon mulatságosan. És a végzetévé válik ez a siker. Az olvasók kezdettől fogva elsősorban mint irodalmi parodizálót veszik tudomásul Karinthyt, holott ő maga ezt a műfajt csak nagyon mellékesnek tartotta munkásságában, noha az igények folytán mindhalálig folytatta. Később már irodalmi kitüntetésnek számít, ha Karinthy valakit kiparodizál.

Ilyen módon eleve elkönyvelték humoristának, és ő vállalta is, mert összehasonlíthatatlan humora volt, de azért is, mert ebből meg lehetett élni, és világéletében anyagi gondokkal küzdött. Volt úgy, hogy elég sokat keresett, de felettébb rendezetlen családi életet élt, és a pénzzel sohase tudott bánni. Tehát mindig kellett pénz, és legkönnyebben a humoreszkekért fizettek. Ő tehát élete nagy részében ott ült a különböző kávéházakban, és írta a humoreszkeket, nemegyszer ezekben fejezve ki líráját is, filozófiáját is, sőt keserűségeit is.

Humora vitte a kabaréhoz is. A kabarénak szüksége volt mulatságos jelenetekre, és Karinthy bámulatos könnyedséggel fogalmazott színpadi tréfákat. Ő maga kesernyés ember volt, de kitűnően tudott nevettetni. Meggyötörték a saját életének keserűségei, és még jobban a közélet bűnei, ostobaságai, de bánatait és felháborodásait szatíráiban fejezte ki. És a közönség nevetett, és nevet ma is a furcsa ötletek áradatán. Képzelete kimeríthetetlen volt: szójátéktól groteszk helyzetekig, furcsa alakoktól meglepő fordulatokig birtokában volt a nevettetés minden eszközének.

Azután néha elkomolyodott, és olyan tragikus novellákat írt, hogy az olvasók elámultak: hát ez is Karinthy?

Az első világháború éveiben figyelme erősebben fordul a politika felé. Rendíthetetlen pacifista, várja a polgári forradalmat. 1918-ban ott is áll a forradalom mellett. De 1919-ben nem érti a proletariátus küzdelmének lényegét. Haladó, baloldali polgár volt és maradt: a tanácsköztársaságtól visszahúzódott. De ellentétben sok társától - azoktól is, akik 1919-ben lelkesen vállalták a tanácsköztársaságot, ő soha egy szó erejéig sem mondott rosszat vagy éppen gyalázkodót a proletárok harcáról. Bukásuk után jobban együttérzett velük, mint amikor pillanatnyilag hatalmon voltak.

A húszas és még inkább a harmincas években azután utálkozva néz körül az ellenforradalmi világban. A forradalmat csak idegennek érezte, de az ellenforradalmat ellenségesnek ismerte fel. Egyre erőteljesebben ábrázolja szépirodalmi műveiben az emberben rejtező eredendő gonoszságot, már-már a fasizmus embertelenségeit veti előre, amelyet már nem ért meg. Ugyanakkor egyre hevesebben igényli az emberségességet. Ekkor válik a racionalizmus szószólójává, a XVIII. század filozófusainak utódjává. Később majd meghirdeti az Új Enciklopédia szükségességét, amely ugyanúgy tisztázná a század fogalmait, mint a hajdani franciáké a XVIII. századét. Meg is próbál írni néhány címszót ehhez a jövendő enciklopédiához, de ezek nem állnak össze egésszé. Novelláiban és publicisztikájában olykor filozófus, de filozófiai igényű írásai megmaradnak a publicisztika színvonalán.

Egyre jobban elmélyülnek azonban regényei és novellái. Ezeknek az egyik főtémája a férfi és nő kibékíthetetlen harca. Bizonyára saját élmények alapján úgy véli, hogy a férfi-nő viszonyban mindig a férfi az elnyomott, a kihasznált, a megcsúfolt. De hangja nem a nőgyűlöleté, ellenkezőleg: szinte áhítatos leborulás a női nem egésze előtt. A Karinthy-prózában egy nagy szerelmi lírikus is lappang.

Természettudomány, filozófia, csapongó fantázia kavarog ezekben a regényekben és novellákban. Nemegyszer Swift utódaként (akihez humorának igen sok köze van) maga is Gulliver-regényeket ír, folytatván a halhatatlan utazó kalandjait. Így jut el Gulliver a Faremidóban a tudatra ébredt gépek országába, a Capilláriában pedig az uralomra jutott nők világába. Utolsó regényében, a Mennyei riportban dantei utazást képzel el a túlvilág tájain. Humor és bölcselet, emberségigény és lélektan kavarog ebben a látomásban. De novelláinak sok kötetet kitevő kavargása még sokoldalúbban mutatja képzeletének véghetetlen változatait.

Érdekes módon a lírai költő újra csak a végső években jelentkezett, holott az volt kezdettől fogva. A Nem mondhatom el senkinek című kötet 1930-ban jelent meg, az Üzenet a palackban pedig halála évében (1938). Ha csak ezt a két vékonyka könyvet írta volna, helye ekkor is a Nyugat költőinek első sorában maradna. Még formaművészként sem áll a nagy bravúrosok mögött.

Negyvenkilenc éves volt, amikor agydaganat támadta meg. Ezt akkor még világszerte alig tudták gyógyítani. Olivecrona, a híres svéd sebész operálta. Úgy látszott, meg is mentette. Karinthy betegségéről és a műtét élményéről írta egyik leghíresebb és sajátosan érdekes könyvét, az Utazás a koponyám körült. Önmegfigyelés, dokumentum és líra egészen különös ötvözete ez a magában álló mű: különös klasszikusa irodalmunknak.

A műtét után két évvel, nyaralás közben Siófokon váratlanul meghalt.

Jellegzetes humanista volt: hitt az emberben, hitt a tudományban, hitt a kultúrában, elkeserítette az embertelenség, harcolt a gonoszság ellen. A társadalom nagy összefüggéseit nem tekintette át, haladó eszméiben tehát utópista volt, aki szövetségese minden haladó eszmének. Ez volt egyéniségének a lényege, de a felszínen elsősorban a humorista, a nagy mulattató látszott. És azért volt ez lehetséges, mert valóban nagy humorista, nagy mulattató volt, aki nevettetés közben csaknem elfeledteti, hogy a józan ész bajnoka, a tudomány propagátora, a kor egyik nagy elbeszélő prózaírója és, alig észrevetten, kitűnő költők közt maga is kitűnő költő.

Mindmáig ő a legtöbbet olvasott magyar írók egyike.

Művei:

Utazás a Merkurba – regény – 1898-1901
Nászutazás a Föld középpontján keresztül – regény – 1902
Így írtok ti – paródiák – 1912
Esik a hó – novellák – 1912
Ballada a néma férfiakról – novellák – 1912
Együgyű lexikon – 1912
Görbe tükör – humoreszkek – 1912
Találkozás egy fiatalemberrel – novellák – 1913
Grimasz – novellák – 1914
Két hajó – novellák
Legenda az ezerarcú lélekről – novellák
Beszéljünk másról – karcolatok
Ó, nyájas olvasó – karcolatok
Aki utoljára nevet – karcolatok
Így láttátok ti – paródiák
Tanár úr kérem – novellaszerű humoreszkek (karcolatfüzér) – 1916
Holnap reggel – dráma
Utazás Faremidóba – regény
Krisztus és Barabbás – elbeszélések – 1918[10]
Bűvös szék – dráma – 1918
Viccelnek velem – novellák
A repülő ember – 1920
Ne bántsuk egymást – humoreszkek – 1921
Hököm-színház – jelenetek – 1921
Jelbeszéd – novellák – 1921
Gyilkosok – novellák – 1921
Capillária – regény – 1921
Kötéltánc – regény
Nevető dekameron – esszék
Ki kérdezett? – esszék
Minden másképp van – karcolatok
Nem mondhatom el senkinek – versek
A delejes halál – novellagyűjtemény (sci-fi) – 1926
Hasműtét – novellák
100 új humoreszk
Még mindig így írtok ti – irodalmi karikatúrák
Barabás – novellák
Nevető betegek – novellák
Mennyei riport – regény – 1937
Utazás a koponyám körül – 1937
Üzenet a palackban – versek – 1938

Tanár úr kérem

Egy kisdiák –aki nem éppen jó tanuló- élményeit, emlékeit, az iskolához és a társaihoz fűződő viszonyát ismerhetjük meg humoros formában. Pontosan megtudjuk, hogy mit él át egy számára nehezebb órán, vagy hogyan él meg egy tanítási napot. A műben a realitás és a fantázia keveredik, ami nem csoda, hisz egy kamasz diák életeleme az ábrándozás. Megtudhatjuk, hogy mi a különbség a jó és a rossz tanuló viselkedése és felelete között, hogyan zajlottak a tanórák. S az is kiderül, hogy hogyan próbálta abban az időben egy diák a rosszul sikerült bizonyítványát megmagyarázni.

******

Utazás a koponyám körül

A regény valóságosan megtörtént eseményekről, személyes tapasztalatokról szól: saját agyműtétének körülményeit beszéli el az író. Művészetének általánossá, egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író a Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, halucinál. Ezt fejfájás, ájulás követi, de sem ő, sem orvosai nem gondolnak komoly betegségre. Barátságos beszélgetések, egy filmélmény és feleségével együtt tett klinikai látogatás ébresztik fel gyanúját: agydaganata van. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A vakság, a biztos halál és némi reménnyel kecsegtető műtét között nem nehéz a választás. Elutazik Stockholmba, a kor legnevesebb agysebészéhez, Olivecrona professzorhoz. Különlegesen izgalmas, nagyszerű az elbeszélés csúcspontja: a műtét leírása, melyet egyszerre szenved belülről, és szemlél kívülről az író. Az operáció utáni, téren és időn kívüli állapotból, a szürkeségből a fényhez, az élethez visszatérő ember örömével, büszkeségével zárul a mű.

******

A Kötéltánc

A Kötéltánc Karinthy Frigyes 1923-ban megjelent regénye. Főhőse három ember egy személyben: Jellen Rudolf, az orvos; Darman Dénes, a spiritiszta-feltaláló; valamint Raganza, politikai-katonai vezér.

A regény egyes részei a képzelet és a valóság határán mozognak - s már az első fejezetben sem lehet tisztán eldönteni: mi a valóság és mi a képzelet. A regény – Dörgő Tibor véleménye szerint – Madách: Az ember tragédiája folytatása.

******

Mennyei riport

A Mennyei riport című regény az Utazás a koponyám körüllel egy esztendőben születik és jelenik meg. Talán ez lehet az oka annak, hogy sem a kritika, sem a közvélemény nem figyelt rá érdemeinek és értékeinek megfelelően. Holott a Mennyei riport Karinthynak talán a legizgalmasabb műve. Köztudott, hogy tudományrajongó volt. Egész életében a felfedezések, a technikai találmányok érdekelték. Ha látott valahol egy újszerű fűnyírógépet, rögtön megvásárolta, amit persze semmire sem használhatott bérházban lévő lakásában. A misztikum iránti érdeklődése legalább olyan erőteljesen munkálkodott benne, mint a tudomány iránti vonzódása. És a misztikum, mint valami zenei motívum, végighúzódik egész életművén, és éppenséggel a Mennyei riportban teljesedik ki.

Forras : http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/karinthy.htm

Forras : https://moly.hu/