2017. április 7., péntek

Émile Zola

Émile Zola (Párizs, 1840. április 2. – Párizs, 1902. szeptember 29.) francia regényíró és művészeti kritikus. A világirodalom jelentős alkotója, a naturalista irányzat megteremtője volt.

Apja olasz származású mérnök volt, akinek korai halála után a család rossz anyagi körülmények közé került. Zola az aixi gimnáziumban Paul Cézanne iskolatársa volt, barátságuk sokáig meghatározta mindkettejük munkáját. Zola érettségije Párizsban nem sikerült, ezért munkát vállalt. Előbb kifutófiú- és csomagoló lett az Hachette könyvkiadónál, majd a reklámosztályra került, amelynek egy idő múlva vezetője lett. Ezen állásában írta meg első irodalmi kísérleteit, melyek a Petit Journal és az Évènement hasábjain jelentek meg. A kiadói munka révén megismerkedett a kor néhány jelentős írójával.
Mint elbeszélő, legelőször egy napilap regénycsarnokában mutatkozott be Les mysteres de Marseille és Le voeu d’une morte című regényeivel. Első sikerét a Contes a Ninon megjelenésével aratta (1864), melyet nemsokára a La confession de Claude (1865) című regénye követte, melyben már határozott körvonalakban kezdett a nagy naturalista egyénisége kibontakozni. A Thérèse Raquin-ben (1867) és Madeleine Férat-ban (1868) már realisztikus nyíltsággal látjuk patológiai tüneteket elemezni.

Első regényei után elhagyta a kiadót. 1870-71-ben a versailles-i ideiglenes nemzetgyűlésről tudósított. Megismerkedett néhány impresszionista festővel, így Édouard Manet-val, és az új festői törekvésekről több cikket írt, melyeket kötetbe gyűjtött: ezeknek nagy visszhangjuk lett. Sikeres munkái után házat vásárolt a Párizs melletti Médanban.

Zola háza Médan-ban

1871-ben fogott hozzá a Rougon-Macquart ciklus elkészítéséhez, melyben egy család társadalmi és anyagi történetét igyekezett megírni, mely a második császárság korában élt. Hatalmas regényciklusának befejezése után újabb ciklust tervezett. Ellátogatott Lourdes-ba, Rómába – ahol regényeinek vatikáni „indexesítése” (tiltott könyvnek minősítése) ügyében hiába kért kihallgatást a pápától. Új ciklusának csak első darabjai jelentek meg (A három város: Lourdes – Róma – Párizs)
1898. január 13-án a Hajnal c. újság címlapján megjelent nyílt levélben (J’Accuse – Vádolom!) tiltakozott a köztársasági elnöknél a Dreyfus-per igazságtalan ítélete miatt. A hadsereg és a bíróság rágalmazásának vádjával nagy pénzbüntetésre ítélték. A felfüggesztett egyéves börtönbüntetéstől is tartania kellett, ezért két évre Londonba költözött.
1902. szeptember 29-én a váratlan hideg miatt befűttetett párizsi lakásába (Rue de Bruxelless). Éjjel szén-monoxid-mérgezésben meghalt – vizsgálat indult gyilkosság miatt, de semmit sem tudtak megállapítani. Temetésén Anatole France búcsúztatta, aki az írót „az emberiség lelkiismeretének” nevezte. A Montmartre-i temetőben kapott díszsírhelyet. Földi maradványait 1908. június 4-én innen átszállították a párizsi Panthéonba. Médani lakóházát 1985-ben múzeummá alakították.

Művei

Balzac nyomán hatalmas regényciklusokba rendezte alkotásait. Legismertebb a Rougon-Macquart család. Ennek befejezése, 1894 után új ciklusokat tervezett, de közülük csak a Három város: Lourdes – Róma – Párizs befejezésére maradt ideje.
Első művészileg jelentős regénye, a Thérèse Raquin második kiadásához (1868) írt előszavában fejtette ki először a naturalizmus alapelveit. Leginkább a kor híres filozófusa és esztétája, Hippolyte Taine nézetei hatottak rá.

Rougon-Macquart család regényciklusa:

Rougonék szerencséje (1869-70)
A hajsza (1871)
Párizs gyomra (1873)
Plassans meghódítása (1874)
Mouret abbé vétke (1875)
A kegyelmes úr (1876)
A Patkányfogó (1877)
Szerelem (1878)
Nana (1880)
Tisztes úriház (1882-83)
A Hölgyek Öröme (1883)
Életöröm (1884-85)
Germinál (1885)
A mestermű(1886)
A föld (1887)
Az álom (1889)
Állat az emberben (1890)
A pénz (1891)
Az összeomlás (1892)
Pascal doktor (1893)







A Három város regényciklusa:

Lourdes (1894)
Róma (1896)
Párizs

A Négy Evangélium regényciklusa

Termékenység (1900)
Munka (1901)
Igazság (1902)


ÉMILE ZOLA MŰVEIBŐL

HÖLGYEK ÖRÖME

A regény egy párizsi nagyáruház, a Hölgyek Öröme mindennapjait mutatja be, s ezen keresztül azt a folyamatot, ahogy az újfajta, imperialista módon gátlástalan kereskedelem kiszorítja az elavult, régi patriarchálist. A fiatal és jóképű Octave Mouret korán felismeri a nagy lehetőségeket, és bőkezű asszonymecénások segítségével valósítja meg merész tervét: a hatalmas, elegáns áruház létrehozását. A gazdag választékkal, olcsó árakkal, ötletes és költséges reklámhadjárattal a régi kiskereskedők képtelenek lépést tartani. Végső és tragikus pusztulásukat a régihez való csökönyös ragaszkodásuk sietteti. Denise, a regény hősnője, egy vidéki kisvárosból érkezik Párizsba. Őt is elkápráztatja a Hölgyek Öröme nagystílűsége, amelynek rövidesen alkalmazottja lesz. Testi-lelki erejét nem törik meg az első idők megaláztatásai, a kíméletlen bánásmód, az embertelen munka. Felemelkedését nem szerencséjének, hanem okos józanságának, szemérmes tartózkodásának köszönheti. Mouret szenvedélye egyre hevesebb iránta, s ezt soha nem a maga céljaira használja. A férfi végül meghódol előtte és életük összefonódik. Idealizált szerelmük hátterében Zola jól kihangsúlyozza a reális valóságot: a különböző manipulációk a nők hiúságával, a szövevényes érdek-kapcsolatok, a pénz utáni hajsza, a szennyes kis üzelmek segítségével lesz teljes a körkép. A terjedelmes és igen olvasmányos regény minden felnőtt olvasónak tartalmas időtöltést kínál..

******

A PATKÁNYFOGÓ

Émile Zola 1869-ben óriási, mintegy húsz regényből álló regénysorozatot tervezett Rougon-Macquart család címmel. A patkányfogó e ciklus darabja, s mivel az író maga írt hozzá előszót, tőle tudjuk, milyen különös támadások érték megjelenése (1877) után. A korabeli közönség, úgy tetszik, nem a könyvben megjelenített társadalmi réteg nyomorúságán, sőt nem is a megjelenítés kendőzetlenségén, naturalizmusán háborodott fel, hanem - az író szerint - a stílusán: az irodalminak és nem-irodalminak elegyítésén, a nem-irodalmi nyelv hatásosságán. Az író rendkívül következetesen és elszántan munkálkodott regényciklusán, önfeláldozóbban, mint tulajdon hősei a maguk szerencséjén. A patkányfogó szereplőit ugyanis a szerző - bármennyire is bizonygatja, hogy tragikus bukásuk egyedül körülményeik következménye - mégis részesekké tette sorsuk alakulásában. Főszereplője, Gervaise asszony, rendkívüli erővel lesz úrrá életének nehézségein. Siralmas gyermekkorát még serdülőként cseréli gondokkal terhes felnőtt életre, húszévesen már két gyermeke és egy mihaszna élettársa van, aki hamarosan el is hagyja. Kisvártatva férjhez megy egy tisztességes munkáshoz, s szívósan küzdenek sorsuk jobbrafordulásáért, mígnem a férfit súlyos baleset éri, s bár felépül, többé nem teljes ember, lassan zülleni kezd. Az asszony hallatlan akaraterővel, jósággal és elszántsággal így is eléri, hogy saját boltot nyithasson, s a család viszonylagos jólétbe kerül. Ekkor azonban Gervais megváltozik, s úgy kezd viselkedni, mint egy gondtalan arisztokrata: erején felül költekezik, egyre inkább elhanyagolja a munkát, betelepszik hozzájuk Gervais előző élettársa ingyenélőnek és pótszeretőnek, lassan - a szó szoros értelmében - felzabálják a boltot. Mindenüket elvesztik, s előbb a férj, majd az asszony lesz a Patkányfogó nevű kocsma törzsvendége. Lányuk - Nana, akiről a sorozat következő regénye szól - az utcára kerül, ők maguk pedig éheznek, majd egymás után elpusztulnak, ahogy környezetük sok más nyomorult tagja. Zola szereplői, a fő- és a számtalan mellékszereplő bonyolult karakterek, úgy tűnik fel, bonyolultabbak, mint amilyenekké az egyforma és egyformán kíméletlen körülmények tehetik őket. Társadalmi környezetük bemutatása elhitető erejű, a munkások világa és az alvilág azonban túlságosan is egybemosódik, a kocsma neve - Patkányfogó - túlságosan is beszédes, mondhatni kegyetlen, a szereplőkben pedig sok a polgári vonás. Ha a könyv mégis "igaz" és "tiszta", az Zola színes, természetes írásmódjának köszönhető.  

******

TISZTES ÚRIHÁZ

A regény hőse, Octave szegényen, de ambícióval tele érkezik a nagy lehetőségek Párizsába. Csinos fiatalember, és elsősorban a nők révén szeretne karriert csinálni. Egy "igazán úri", "igazán rendes" ház negyedik emeletén bérel lakást, és a Hölgyek Öröme nevű áruházban vállal állást első eladóként. Az eleinte elfogódott fiatalember lassan-lassan megismeri az előkelő ház szalonjait, cselédszobáit, s a bennük élő embereket. A konyhák ablakai egy aknaszerű szűk udvarra nyílnak, s ezeken át pletykálkodnak a cselédlányok uraik, úrnőik viselt dolgairól. Octave alkalmanként fel is használja ezeket az értesüléseket, mikor szeretőket és barátokat válogat a ház lakói közül. Sok botrány, halál és születés teszi változatossá a ház életét. A "tisztes" polgárokat a számító önzés, a szabadjára engedett alantas indulatok jellemzik. Ebben a környezetben az Octave-hoz hasonló lelkiismeretlen akarnok megcsinálhatja szerencséjét: pénzhez, testi szerelemhez jut, ha nem válogat az eszközökben.

Zola kíméletlenül leplezi le a kor képmutatását, a polgárság erkölcsi hanyatlását. A regény utolsó mondatai általánossá teszik az író kritikáját, mikor az egyik cselédlánnyal kimondatja, hogy a többi polgári ház is ugyanilyen: Az egyik csak olyan szemétdomb, mint a másik. 


Forras : Wikipedia

Forras : http://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/z_menu/zola/zolairt.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése