Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (Moszkva, 1821. november 11. – Szentpétervár, 1881. február 9.) orosz író, a XIX. századi orosz irodalom kulcsfigurája, a lélektani regény mestere.
Dosztojevszkij Moszkvában született, a szegények kórházában, ahol apja orvosként dolgozott. Apjának nehéz természete miatt nem volt könnyű élete a családnak. 16 éves korában elveszítette édesanyját, aki tüdőbajban halt meg.
18 éves volt, amikor megint szörnyű tragédia érte. Apját, aki egy kisebb földbirtokot vásárolt, jobbágyai a kegyetlen bánásmódja miatt megölték. A hét testvér így árvasorsra jutott. Dosztojevszkij bátyjával együtt hadmérnöknek tanult, mert apjuk annak idején erre kényszerítette őket. 1843-ban dolgozni kezdett, de röviddel ezután felmondott, mert kizárólag az irodalomnak akarta szentelni életét. Az apai örökség egy darabig kitartott, de aztán fordításokkal kellett pénzt keresnie. Már szinte éhezett, mikor első kisregénye, a Szegény emberek 1845-ben megjelent. Ez a mű meghozta számára az elismerést és hírnevet.
1847-től látogatta Petrasevszkij körét, ahol részt vett egy illegális nyomdának a létrehozásában. 1849-ben letartóztatták és a Péter Pál erődben raboskodott. Megszületett a halálos ítélet, de a kivégzés előtt felolvasták neki a cár kegyelmi rendelkezését. Végül 4 év szibériai kényszermunka és életfogytiglan közkatonaság lett a büntetése. 1850-től 1854-ig az omszki erődben raboskodott, ahol epilepsziás lett.
1857-ben megnősült, Marja Dmitrijevna Iszajevát vette el. 1860-ban visszaköltözött Szentpétervárra, ahol bátyjával a Vremja és Epoha című folyóiratokat szerkesztették és adták ki. A Vremja eleinte gyors és jó jövedelmet biztosított nekik, de a cári kormány hamarosan betiltotta az egyik cikk miatt, az Epoha pedig rövid időn belül csődöt mondott. Dosztojevszkij teljesen eladósodott. Bátyja nemsokára meghalt és annak a tartozásait is magára vállalta. Az anyagi gondokat a játékfüggősége csak növelte, ruletten rengeteget veszített. Anyagi nehézségei csak élete végére oldódtak meg.
Szerelmi életét sem kerülték el a problémák. Első felesége gúnyt űzött belőle, nagy szerelme, Polina pedig rövid időn belül elhagyta. 1866-ban jelent meg tizenöt évig érlelődött regénye, a Bűn és bűnhődés. Akkor még nem volt osztatlan sikere, bár az olvasók imádták, a hivatalos kritika vagy elutasította, vagy unottan fogadta. A már 45 éves író ezzel a művével új korszakot nyitott a regény fejlődésében és a világirodalomban. Ugyanabban az évben A játékos című könyvét kellett záros határidőn belül megírnia. Ebben egy 20 éves gyorsírónő, Anna Grigorjevna Sznyitkina volt a segítségére, akivel 1867-ben összeházasodtak.
A hitelezők elől először Párizsba, majd Lyonba menekültek. 1871-ben tértek vissza Szentpétervárra, amikor összegyűlt annyi pénz, hogy Dosztojevszkij ki tudta fizetni adósságait. Ezután jelent meg a Levelek, vallomások című kiadványa, amelyben kifejtette véleményét korának közéleti és politikai kérdéseiről publicisztikus formában. Kritikák, elbeszélések és visszaemlékezések is helyet kaptak ezekben a kötetekben. 1880-ban a moszkvai Puskin ünnepségen elhangzott beszéde nagy társadalmi visszhangot keltett. Nem sokkal ezután meghalt.
Művei:
1845 – Szegény emberek
1846 – A hasonmás
1847 – A háziasszony
1848 – Fehér éjszakák
1849 – Nyetocska Nyezvanova
1859 – A nagybácsi álma
1859 – Sztyepancsikovo falui és lakói
1861 – Megalázottak és megszomorítottak
1861-1862 – Feljegyzések a holtak házából
1864 – Feljegyzések az egérlyukból
1866 – Bűn és bűnhődés
1866 – A játékos
1868 – A félkegyelmű
1871-1872 – Ördögök
1873, 1876-1877; 1880, 1881 – Az író naplója – Levelek, vallomások
1875 – A kamasz
1876 – A szelíd teremtés
1877 – Egy nevetséges ember álma
1879-1880 – A Karamazov testvérek
1882 – Az örök férj
Bűn és bűnhődés
Az első nagy regény, a Bűn és bűnhődés főhőse, Raszkolnyikovlázadó hős. El akar szakadni a világtól, társadalomtól, emberektől, pontosabban igazolni szeretné saját elméletét: a felsőbbrendű embereknek mindenhez joguk van, céljaik, eszméik elérése érdekében a legsúlyosabb bűnt, a gyilkosságot is elkövethetik. Raszkolnyikov önmaga csapdáját állítja föl. Ahhoz, hogy elméletét önmagára is érvényesíthesse, meg kell öljön egy „tetűt” (így nevezi az alacsonyabb rendűekhez tartozókat), a rosszindulatú, ellenszenves uzsorásnőt, Aljona Ivanovnát. Raszkolnyikov elméletének bukását az is felgyorsítja, hogy kénytelen megölni az uzsorásnő húgát (Lizaveta) is, ez a gyilkosság pedig nem „elméleti”, azért követi el – hogy irháját mentse.
Raszkolnyikov lázadásának célja végső soron a teljes individuális szabadság elérése (neve beszélőnév, jelentése óhitű szakadár, elszakadó; például az egyházszakadás fogalmában is ez a szó szerepel).
Története példázatszerű: miután rádöbben, hogy hibázott, miután ráébred tézisének hamisságára, bevallja bűnét. A bűn bevallásáig tartó folyamat alkotja a regény jelentős részét, Dosztojevszkijt nem a gyilkosság érdekli, nem bűnügyi történetet ír. A regény legfontosabb eseményei, fordulópontjai azok a cselekménymozzanatok, melyek végül vallomásra késztetik a főhőst. Húgának (Dunya) és édesanyjának (Pulcherija Alexandrovna) áldozatos szeretete, Luzsin primitív jólét-filozófiája, egoizmusa, Marmeladov értelmetlen és nyomorúságos élete, Szvidrigajlov ördögi, démonikus gonoszsága, Porfirij nyomozótiszt tiszta, logikus ellenérvei, Razumihin jóindulata, becsületessége, „kívülállósága”, Szonya önfeláldozása, „társadalmi öngyilkossága” s mégis megőrzött erkölcsi tisztasága, hite vezetik el Raszkolnyikovot döntésének meghozataláig, a bűn megvallásáig, a szenvedés vállalásáig.
A folyamat elsősorban lélektani. A regény jelentős részét viták, párbeszédek és monológok, álmok, víziók – tudatfolyamok – adják, az író a belső világot, az emberi világot láttatja a legnagyobb mélységek szintjéig. A szereplők „szabadon mozognak” a regénytérben. Dosztojevszkij elbeszélője nem mond véleményt, nem értékeli a szereplők tetteit, cselekedeteit, gondolatait. Az alakok többsége egy-egy eszme hordozója, az olvasónak magának kell eldöntenie, hogy ki képviseli az adott szituációban a jót, a rosszat, az igazságot, a morális értékeket, az aljasságot, a bűnt.
A főszereplő nem emelkedik ki a regény szereplőinek világából, nem csak az ő élete, sorsa fontos. A mellékszereplők, ellenhősök is „teljes” alakok, cselekedeteik, gondolataik éppúgy hozzátartoznak a regény üzenetéhez, mint a főszereplőé, sőt a legfontosabb gondolatokat gyakran épp a negatív hősök, illetve a mellékszereplők – pozitív és negatívhasonmások – mondják ki.
******
A félkegyelmű
"Egy tökéletes szépségű embert szeretnék ábrázolni." Ezzel a cseppet sem könnyű céllal vágott neki Dosztojevszkij, hogy megrajzolja Miskin herceg alakját és vele együtt a 19. századi orosz társadalmat. A huszonhét éves herceg Svájcból tér vissza Oroszországba, miután ott kezelték betegségét, gyakori epilepsziás rohamait. Egy kihalófélben lévő nemesi család utolsó sarjaként keresi fel távoli rokonát, Jepancsina tábornoknét, ahol megismerkedik férjével és három lányával, köztük legfiatalabb lányával, Aglajával. Szintén ott pillantja meg először Nasztaszja Filippovnát, az elbűvölő szépségű nőt, aki kétes híre és viselkedése ellenére minden férfit megbabonáz és magához láncol.
Miskin herceg életében először csöppen bele a pétervári közegbe: hiszékenysége, jólelkűsége, egyenessége teljesen kiemeli a társaságból. Nem is sejti, hogy a sok őszintének ható bók és beszélgetés csupán álca és üres fecsegés. Miskin mindenkivel szemben elnéző, mindenkinek megbocsát, mindenkinek segíteni akar - nem is lehet más történetének vége, mint tragédia.
Dosztojevszkij egy olyan tiszta jellemet helyzett bele a pétervári társaságba, melynek segítségével megmutatta annak minden képmutatását. A történet gyönyörű és magával ragadó, Miskin, Rogozsin, Aglaja és Nasztaszja Filippovna személyiségei pedig olyan erejű érzelmet, szerelmet és indulatot sugároznak magukból, mely igazából csak az orosz emberek sajátja. A herceg személyiségét Dosztojevszkij Don Quijote alakjából formázta meg: a társadalom által meg nem értett, félkegyelműnek tartott "szegény lovag" ő, akinek "földöntúli jelleme" nem erre a világra való. A félkegyelmű szorosan ott van a Bűn és bűnhődés és A Karamazov testvérek nyomában: Dosztojevszkij legnagyobb alkotásainak egyike.
******
A Karamazov testvérek
Dosztojevszkij utolsó, tulajdonképpen befejezetlen műve A Karamazov testvérek - az író terve szerint egy második kötettel lett volna teljes ez az enciklopédikus mű. Ám így is egyértelműen kijelenthető: Dosztojevszkij teljes életműve, gondolatvilága benne van a regényben, mely az egyik legerősebb, legszuggesztívabb erejű a világirodalomban.
A szereplők mindegyike egy-egy tipikus orosz karaktert képvisel - az iszákos, számító, gonosz Fjodor Pavjovics és három fia: a jószívű, de hirtelenharagú Dimitrij, az ateista, kora minden eszméjét tagadó Ivan, valamint az istenfélő Aljosa. Dosztojevszkij az apa meggyilkolásának bűnügyi történetét használja fel a regény cselekményének keretéül. Ebbe helyezi bele azokat az óriási erejű bölcseleti és vallási kérdéseket, melyek az akkori orosz társadalmat feszítették: isten létének kérdése (Zoszima atya beszédei, életútja, valamint az ellenpont, Ivan híres poémája a "Nagy Inkvizítor"-ról), a bűn és annak különböző formái, melyet már a Bűn és bűnhődésben is körüljárt. A jellemek állandó harca, küzdelme jellemzi a regényt, igazi orosz karakterekkel.
A Karamazov testvérek ugyanaz a - legalább - kétszintes mű, mely a világirodalom legnagyobb alkotásait jellemzi: olvasható érdekfeszítő bűnügyi történetként, de az igazi mélysége a szereplők gondolatvilágában, eszméiben, vitáiban, eszmefuttatásaiban van. Javasolt bizonyos időközönként újraolvasni - mindig tud valami újat mondani...
******
Fehér éjszakák
A Fehér éjszakák történetét olyan ember mondja el, aki elsősorban önmaga előtt akarja igazolni álmokba foszló életét. A Nasztyenka-történet mindennél fontosabb számára, ezért dolgozza ki részletezve, megjelenítve. Ebben a történetben eljátszhatja a nemes lelkű lovagot, megmentheti az ismeretlen leányt a tolakodótól, vállalhatja a szerelmi postás szerepét, és nagylelkűen lemondhat a megszeretett lányról. De a főhősnek be kell vallania, hogy mentsvára nincs többé, az álmok elfogytak, s már kénytelen az ábrándok évfordulóit megtartani.
******
A játékos
Dosztojevszkij súlyos adóságokba keveredett, amelyekből csak élete végén tudott kiszabadulni. Állandó anyagi gondjait növelték rulettveszteségei. Magánélete is szerencsétlenül alakult, első felesége gyűlölte és gúnyolta, nagy szerelme Polina rövid együttlét után eltaszította magától. Ezek után egy könnyelműen megkötött szerződés értelmében, elképesztően rövid idő alatt kellett megírnia újabb regényét, a rulettélményeket megörökítő A Játékos-t. (Ebben a munkájában segítségére volt egy 20 éves gyorsírónő, aki rövidesen az író második felesége lett, és biztosította számára, hogy élete utolsó évtizedét viszonylag nyugodtan, alkotó munkával töltse.)
A játékos főhőse lázadó, ingatag fiatalember. Egy nemesi családba szegődik házitanítónak, majd romlott levegőjű német és francia városokban él három esztendeig egy megalázó szerelem és a szerencsejáték rabjaként. A kisregény kidolgozatlansága ellenére is az egyik legolvasottabb Dosztojevszkij-írás. A regény fiatal hősét vad szerelme sodorja a játékhoz, de a nyerés és vesztés kiszámíthatatlan szeszélye érzelmeit is feledteti. Arra gondol, hogy számító gondolatmenete legyőzi a vak szerencsét, és ezért újabb és újabb kísérleteket tesz: véglegessé téve az "önsorsrontást".
Forrras : http://tudasbazis.sulinet.hu
Forras : http://szepirodalom.blog.hu/
Forras : http://legeza.oszk.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése