2017. április 24., hétfő

Makszim Gorkij


Makszim Gorkij (1868–1936) a múlt századi klasszikus orosz irodalom hagyományainak már első elbeszéléskötetével is nemzetközi hírű folytatója. 

Forradalmi szemlélete és tevékenysége miatt többször összeütközésbe került a cári hatalommal, emigrációban, főként Olaszországban élt. Ideológiai-politikai kérdésekben a bolsevikokkal sok nézetkülönbsége volt a forradalom előtt és után. 1921–1931 között gyógykezelése miatt ismét külföldön élt. Korai művei a kései romantikával rokoníthatók, majd a kritikai realizmus szellemében ábrázolja az ellentmondásosan polgárosodó orosz társadalmat. Éjjeli menedékhelycímű drámája (1902) a lecsúszott embereknek, a sorozatos balsikerek gyógyíthatatlan áldozatainak világát mutatja be egyetemes etikai és filozófiai érvényességgel. E mű tette világhírűvé. Anyacímű regénye a munkásmozgalomban nemzedékek „kötelező” olvasmányává vált, s később a Szovjetunióban ezt tekintették a „szocialista realizmus” első klasszikus értékű alkotásának. Sokkal jelentékenyebb ennél további három regénye: önéletrajzi trilógiája (Gyermekkorom; Inasévek; Az én egyetemeim; 1913, 1916, 1922), Az Artamonovok(1927) című családregénye a felemelkedő, majd viharos gyorsasággal lehanyatló orosz polgárságról, végül a fő művének tekintett Klim Szamgin élete(1925–1936), amelynek központi hőse a középszerű polgár a századvég és a századelő forrongó Oroszországában. Eredeti címterve szerint a mű egy üres lélek története, az emberé, aki mindent távolságtartással szemlél.

Gorkij 60 évesen - 1928

A forradalom utáni szovjet irodalom legnagyobb tekintélye Gorkij volt. Nézeteit részben kanonizálták, részben elvetették. Hazatérése után az Írószövetség elnöke lett, de nem engedték többé külföldre. Váratlan halálának körülményei máig tisztázatlanok.

Művei:

Regényei :

Három ember (Трое, 1900)
Vergődés: Matvej Kozsemjakin élete (Жизнь Матвея Кожемякина, 1909–11)
Mesék Itáliáról (Сказки об Италии, 1913-15).
Az Armatonovok - Fordította: Gellért Hugó

Drámái:

Kispolgárok (Мещане, 1901)
Éjjeli menedékhely(На дне, 1902)
Barbárok (Варвары, 1905)
A nap fiai (Дети солнца, 1905)
Az utolsók (Последние, 1908)
Csodabogarak (Чудаки, 1910)
A hamis pénz (Фальшивая монета, 1913)
Zikovék (Зыковы, 1913)
Jakov Bogomolov (Яков Богомолов, 1914)
Az anya (Старик, 1915)
Szomov és a többiek (Сомов и другие, 1931)
Jegor Bulicsov és a többiek (Егор Булычов и другие, 1932)
Dosztyigajev és a többiek (Достигаев и другие, 1933)

Cikkei, naplói :

Tolsztoj (1919)
A. P. Csehov (1905-21)
Az orosz parasztságról (О русском крестьянстве, 1922)
Naplójegyzetek. Visszaemlékezések (Заметки из дневника. Воспоминания, 1923)
Leonyid Kraszin (1927)


Az Artamonovok

E művében egész történelmi korszakot mutat be az író, egyetlen család sorsának tükrében. A család feje az öreg Ilja, maga a megtestesült őserő. Kezdetben vaskézzel fogja össze családját, s ő veti meg az Artamonov cég alapjait. Ám a család következő nemzedékeinek élete már nem úgy alakul, ahogy az apa elképzelte. A családi kötelékek fokozatosan fellazulnak, az utódok elsatnyulnak, és a család széthullásával egyben az öreg Artamonov dédelgetett álma, a cég is alapjaiban rendül meg, s széthull a forradalom tisztító viharában.
Gorkij egy család merészen ívelő fölemelkedésével és tragikus széthullásával egyidőben a kor történelemformáló erejét is nagy művészi erővel ábrázolja ebben a regényében, amely magyarul 1926-ban a Nyugat-ban jelent meg először

******

Éjjeli menedékhely

A drámaíró Gorkij világhírét az Éjjeli menedékhely (Na dnye - A mélyben, 1902) alapozta meg. Az orosz cím az élet mélyére zuhant emberek sorsára utal, melyet a szerző nem felülről, kívülállóként, atyáskodó, hamis, szánakozó sajnálattal vagy átromantizálva fest meg, de nem is részvétlenül. Az éjjeli menedékhelyen a társadalom számkivetettjei tengetik életüket: Klescs, a lakatos, aki büszke arra, hogy munkásember, és nem akar a naplopó csavargók közé süllyedni, a nagybeteg Anna, Klescs felesége, aki urától csak ütlegeket, s az élettől gyógyíthatatlan tüdőbajt kapott, Szatyin, aki húga védelmében megölt egy gazembert, s börtönbüntetése letöltése után már csak ide jöhetett, a Színész, akinek „organizmusát" megmérgezte az alkohol, Vaszka Pepel, a tolvaj, aki ki akar szabadulni innen... S ebbe a világba érkezik Luka, az idős vándor, aki mindegyikük életének fontos szereplője lesz. Ki ez az ember? Bölcs tolsztojánus, akinek szép szavai segítenek elviselni az élet nehézségeit? Illúziókeltő hazudozó, aki megakadályozza az igazság kirobbanását, és annak megtisztító erejét? Több, mint száz éve vitatkoznak ezen a darab olvasói, nézői. Mi az igazság? Milyen az ember? Hogyan lehet becsületesnek, tisztességesnek maradni a kegyetlen és részvétlen világban? Máig a lelkiismeretünk mélyén parázsló kérdések.

******

Jegor Bulicsov és a többiek

Makszim Gorkij azonos című színművéből készült tévéjáték. Jegor Bulicsov a város egyik leggazdagabb kereskedője. Betegen, élete végén idegennek érzi magát otthonában, saját családja körében. A körülötte élők üres, pénzsóvár naplopók, akik fölött a történelem már kimondta az ítéletet. Törvénytelen lánya, Alekszandra kivételével idegen tőle mindenki a családban. Alekszandra, akit csak Surának hívnak, a leghasonlóbb hozzá, szabadságszerető, lázadó. A beteg Jegor Bulicsov azonban már nem változtathat életén, bár hívatja a pópát, akinek tanaival rég nem ért egyet, az orvost, aki nem sok jóval bíztatja, a szent embert, a javasasszonyt és a trombitást, nem tud rajta segíteni senki. Miközben Bulicsov az életéért harcol, Oroszország a forradalom lázában ég és az utolsó orosz cár napjai meg vannak számlálva. XIX. század.

******

Három ​ember

A kerzseneci erdők mélyén számos magányos sír fekszik elszórtan; óhítű öregek cosntjai porladoznak bennök; egyik ilyen öregről – Antipa volt a neve – mesélik a Kerzsenec körüli falvakban: 
Antipa Lunjev, szigorú jellemű, gazdag paraszt, ötven éves koráig világi bűnökben elmerülve élt, akkor azonban magábaszállt, meghasonlott önmagával és otthagyva családját, az erdőbe költözött. Ott, egy meredek szakadék szélén, szerzetesi cellát épített magának és nyolc évig élt, télen és nyáron, anélkül, hogy bárkit is beengedett volna magához: sem ismerőst, sem rokont. Emberek, akik eltévedtek az erdőben, néha rábukkantak véletlenül cellájára és látták Antipát, amint imába merülten a küszöb előtt térdelt. Külseje ijesztő volt: csonttá soványodott a böjtöléstől és az állandó imádkozástól és testét szőr borította, mint az állatét. Ha embert látott, talpraállt és némán földig hajolt előtte. Amikor megkérdezték, hogyan lehet az erdőből kijutni, kezével megmutatta az utat, anélkül, hogy egy szót is szólt volna, mégegyszer földig hajolt, aztán cellájába ment és bezárkózott. Gyakran látták ezalatt a nyolc év alatt, azonban soha senki nem hallotta hangját. Felesége és gyermekei eljöttek hozzá; elfogadta tőlük az ételt és a ruhaneműt és előttük is földig hajolt, mint minden ember előtt, azonban velük sem beszélt, mint ahogy egyetlen emberrel sem.


Forras : https://moly.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése